2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Műsorvezető-cserével, rovatfrissítéssel és megújult arculattal indul ősztől az Erdélyi Magyar Televízió vasárnap déli műsora, az Üzenet szeretettel.

Több szempontból is megújul az immár hetedik évadát kezdő Üzenet szeretettel műsor, amelyben az Erdélyi Magyar Televízió nézői szívből jövő üzeneteket, gondolatokat oszthatnak meg a számukra kedves személyekkel egy-egy hangulatos dal kíséretében. 


Új arc a képernyőn

Béres Ildikó színművésznő lesz Barabási Tivadar új műsorvezető társa a jókívánságok kézbesítésében. Ildikó – saját megfogalmazása szerint – egy olyan országban született, amely mára már nem is létezik. Az egykori Szovjetunióban, a Beregszászhoz közeli Bene településén (ma Ukrajna) született és nevelkedett. Eddigi pályafutása során rengeteget utazott, a Beregszászi Színház mellett sokat volt Budapesten is, majd hat éve költözött Marosvásárhelyre, azóta a Tompa Miklós Társulat tagja. A televíziós műsorvezetés nem áll távol tőle, mégis elsőre kissé ijesztőnek tűnt számára a műsor hossza és összetettsége, de a próbák során feloldódott, mostanra már megnyugodva, egy kis izgatottsággal várja az első műsort. 

Ildikóval indul a műsor felfrissített rovata, a Sztárnaptár is, amely új köntöst kapott, a részleteket azonban még nem árulták el: „legyen meglepetés, ahogy az új, szemünknek jobban tetsző arculat is” – fogalmazott Kurta Kinga, aki ezentúl felelős szerkesztőként erősíti a csapatot.


Ami jó, azon nem kell változtatni…

Ilyen a műsor időpontja is, amely a nézők által jól megszokott időpontban, vasárnaponként fél 2-től kap helyet az Erdélyi Magyar Televízió képernyőjén. A jókívánságok beküldésének módja sem változott, ezentúl is a 0737 37 30 30-as telefonszámon küldhetik üzeneteiket hétfőtől szerdáig 9-17, valamint csütörtökön 9-11 óra között, illetve e-mailben az uzenetszeretettel@erdely.tv címre vagy az Üzenet szeretettel Facebook-oldalán.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató