2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Kivitelezési szerződést írt alá kedden Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere egy új óvoda építésére a városban. A 2,5 millió lejt meghaladó beruházást európai alapokból finanszírozzák, az önkormányzatnak csupán 2%-os önrésszel kell hozzájárulnia.

A szerződés értelmében másfél év alatt készülne el az új óvoda
Fotó: Átyin Andrea Kata


 A projekt keretében az Iskola utca 2. szám alatti, 1954-ben épített egykori útügyi épületet átalakítják és kibővítik, a jelenlegi egyszintes, 150 négyzetméter alapterületű, használaton kívüli ingatlan helyén kétszintes, 684 négyzetméter hasznos felületű óvoda épül, amelyben egyebek mellett hat óvodai csoport, étkező, mosdók, tárolóhelyiségek, irodák, orvosi és elkülönítő szoba kap helyet. Az udvaron a biztonsági előírásoknak megfelelő, gumiszőnyeggel borított játszótér várja majd a legkisebbeket, hintákkal, csúszdával, homokozóval.
 „Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen ütemben halad az oktatási infrastruktúra fejlesztése Erdőszentgyörgyön” – mondta el Csibi Attila Zoltán a szerződés aláírását követően. Az új óvoda építésének kezdetét többéves adminisztrációs és engedélyeztetési munka előzte meg, de sikerült a végére érni, és másfél év múlva új óvodaépület áll majd a városban, ahol elegendő hely lesz a csoportok számára, minden gyerek modern, kényelmes épületbe járhat óvodába – tette hozzá az elöljáró.
 A szerződés értelmében 18 hónap áll a vállalkozó rendelkezésére az épület elkészítésére, a tervek szerint az új óvodában 2022-ben indulhat be az oktatás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató