2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A négy ezrelék fölötti fertőzöttségi szintnél

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó újabb szigorításokat fogadtak el a múlt hét végén, melyeket a négyezrelékes fertőzöttségi szint fölött alkalmaznak. Március 29-étől, hétfőtől a 4, illetve a 7,5 ezrelékes, illetve annál magasabb fertőzöttségi szint esetén léptek életbe az új szabályozások. 

Április 14-éig hosszabbították meg a tavaly óta tartó járványügyi veszélyhelyzetet. A Maros Megyei Sürgősségi Helyzetek Bizottsága március 26-án, pénteken elfogadta a koronavírus-járvány Maros megyei terjedésének megakadályozására vonatkozó 66-os számú határozatát, március 28-ától, vasárnaptól pedig a 348-as számú kormányrendelet újabb előírásait alkalmazzák – tájékoztatott a prefektusi hivatal sajtóosztálya. Megkeresésünkre hangsúlyozták, hogy amennyiben egy településen a fertőzöttségi arány meghaladja a 4 vagy 7,5 ezreléket, az elrendelt korlátozások két hétig érvényben maradnak abban az esetben is, ha néhány nap alatt 4, illetve 7,5 ezrelék alá csökken az esetszám.

Március 27-étől Marosvásárhely is a 3/1000 esetszámú települések közé került a múlt heti, jóval alacsonyabb értékeket követően, a március 29-i közlemény szerint Maros megyében a közegészségügyi igazgatóság számításai alapján az utóbbi 14 nap fertőzöttségi aránya 2,23 ezrelék volt (szerdán már 2,30). Szászrégenben a fertőzöttségi mutató meghaladta a 4 ezreléket, így hétfőtől ott érvénybe léptek az új járványügyi szabályok: két hétig pénteken, szombaton és vasárnap az üzletek 18 órakor bezárnak, 20 órától kijárási korlátozást vezettek be.


4–7,5 ezrelékes fertőzöttségnél hétvégi korlátozások

A 2021. évi 348-as számú kormányrendelet legfontosabb előírásai tartalmazzák a korlátozások mértékét, ezek közül említjük a fontosabbakat.

Amikor egy településen az 1000 lakosra kivetített megbetegedések száma meghaladja a négyes határértéket, azaz 4–7,5/1.000 közötti a fertőzöttségi mutató, hétvégeken – péntek, szombat, vasárnap 20 órától – érvénybe lép a kijárási korlátozás. A kereskedelmi egységek, szolgáltatók, akár beltéri, akár kültéri egységekben tevékenykednek, csak 18 óráig tarthatnak nyitva hétvégeken. A szigorítás a 3,5 ezrelék alá csökkenéssel egyidejűleg megszűnik. A sport- és fitnesztermek nem tarthatnak nyitva, amikor egy település 4 ezrelékes esetszámát jelzik a hatóságok, és csak akkor fogadhatják újra a sportkedvelőket, amikor 3,5 ezrelék alatti lesz a mutató. Az intézkedés kizárólag a közösségi fitnesztermekre érvényes, a hivatásos sportolók által használt sporttermekre nem. Azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi arány 3,5/1.000 lakos, nem érvényesek az említett szabályozások.

A korlátozások alól kivételt képeznek a házhoz szállítást végző futárszolgálatok, rájuk a 18–5 óra közötti kijárási korlátozás nem vonatkozik.


7,5 ezrelék fölött mindennapi szigorítás

Amikor egy településen a fertőzöttségi arány meghaladja a 7,5 ezreléket, a kormányrendelet értelmében a lakhelyelhagyás a hét minden napján 20 óráig engedélyezett. Amennyiben 7/1.000 a fertőzöttségi arány, a település mentesül a 20 órai kijárási korlátozás alól. A kereskedelmi egységek, szolgáltatók, akár beltéri, akár kültéri egységekben tevékenykednek, csak 18 óráig tarthatnak nyitva a hét minden napján. Ez alól kivételt képeznek a házhoz szállítást végző futárszolgálatok, rájuk a 18–5 óra közötti kijárási korlátozás nem vonatkozik. Az intézkedést a tizennégy napos átlag 1.000 lakosra számított 7-es esetszám alá kerülését követően oldják fel. A korábban kezdődő kijárási tilalom esetén a 20 óra után útra kelőknek hatósági ellenőrzéskor saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot kell felmutatniuk, amelyben szerepel az úti cél, akárcsak korábban a 23, majd a 22 óra utáni korlátozás bevezetése során.


Saját felelősségre kitöltött nyilatkozat

A 4 ezrelékes fertőzöttségi mutató alatt 22 óra és hajnali 5 óra között csak indokolt esetben hagyható el a lakás, ezt pedig a rendfenntartóknak igazoltatáskor munkahelyi igazolvánnyal vagy magánügyben a saját felelősségre kitöltött nyomtatvány felmutatásával kell alátámasztani. A munkahelyre tartó személy munkahelyi igazolvánnyal, a munkáltató által kiállított, vagy saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal közlekedhet este 10 óra után, a kijárási korlátozás idején. Személyes ügyintézésnek számít többek között az olyan egészségügyi ellátás, amely nem tűr halasztást, illetve a gyógyszerbeszerzés, gyermekfelügyelet vagy idős, beteg, fogyatékkal élő gondozása. A településen átutazók, akárcsak azok, akik a korlátozás idején utaznak repülővel, vonattal, tömegközlekedési eszközzel, és azt megvásárolt utazási jeggyel vagy más módon igazolni tudják. Haláleset miatt is elhagyhatják lakásukat a lakosok, a saját felelősségre tett nyilatkozatot azonban minden esetben fel kell mutatniuk. 


Gazdasági egységek tevékenysége 5–21 óra között

Azokon a településeken, ahol az ezer lakosra számított fertőzöttségi mutató 4–7,5 közötti, a gazdasági egységek tevékenységét is 5–21 óra közöttre korlátozzák. A szabályozás szerint mind bel-, mind kültéri kereskedelmi tevékenység vagy szolgáltatás esetében, akár közszolgáltatásként, akár magánvállalkozásként működnek, péntek, szombat, vasárnap 5–18 óra között tarthatnak nyitva azokon a településeken, ahol az esetszám meghaladja a négy ezreléket, és kisebb 7,5 ezreléknél vagy azzal egyenlő. Ez a korlátozás nem érvényes a 3,5 ezrelékes vagy annál alacsonyabb fertőzöttségi mutató esetében. Gazdasági korlátozások lépnek érvénybe a 7,5 ezreléket meghaladó településeken is. Ezek alól kivételt képeznek a gyógyszertárak, üzemanyagtöltő állomások, a házhoz szállítást végző cégek, a 9+1 személyes tömegszállító járművekkel közlekedők, a 2,4 tonnásnál nagyobb teherszállítók. A felsorolt szolgáltatók tevékenységüket teljes munkaidőben végezhetik, a járványügyi szabályok betartásával. Amennyiben az esetszám 7 ezrelék alá csökken, érvényét veszti az 5–18 óra közötti tevékenység korlátozása.


Nagyszombat éjszakájára részleges feloldás

Április 3–4-én, nagyszombat éjszakáján a húsvétot ünneplő keresztények számára éjjel két óráig engedélyezik a szabad mozgást, így részt vehetnek az éjféli feltámadási szentmiséken. Május 1–2-án az ortodox húsvétra való tekintettel ugyancsak felfüggesztik a lakosság éjszakai kijárási tilalmát, és 20–2 óra között engedélyezik az egyházi szertartásokon való részvételt.

A hét végén hat Maros megyei községben: Szásznádason, Oláhkocsárdon, Görgényoroszfaluban, Magyarbükkösön, Vajdaszentiványon és Marosoroszfaluban 4–7,5 közöttire ugrott az esetszám, míg Sárpatakon 7,5 ezreléknél magasabb volt a megbetegedések számaránya.


Összehangolt ellenőrző akciók

Maros megyében a hét végén is szerveztek ellenőrző akciókat a nagyáruházak parkolóiban, piacokon, éttermek teraszain, kereskedelmi egységekben a rendőrökből, csendőrökből és a helyi rendőrség járőreiből álló csapatok. A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések betartását ellenőrizték zsúfolt helyeken és a tömegközlekedési eszközökön. Az utóbbi 24 óra alatt megyeszerte 155 kereskedelmi egységet és 375 tömegközlekedési eszközt ellenőriztek, és 2.420 személyt igazoltattak. A kihágások miatt 215 bírságot róttak ki, összesen 31.950 lej értékben.

A járványügyi helyzetről naprakész információkat a Maros Megyei Közegészségügyi Hatóság honlapján (https://www.aspms.ro/documente/incidenta.pdf), vagy a Maros megyei prefektusi hivatal honlapján (https://ms.prefectura.mai.gov.ro/, illetve https://ms.prefectura.mai.gov.ro/coronavirus) lehet találni. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató