2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi tanács legutóbbi, decemberi ülésén az önkormányzati képviselők asztalára került egy olyan beadvány, amelyben a városi közterület-kezelő osztály  a tanács figyelmébe ajánlja a kerékpárforgalom kitiltását, illetve korlátozását a város főterén.


A marosvásárhelyi tanács legutóbbi, decemberi ülésén az önkormányzati képviselők asztalára került egy olyan beadvány, amelyben a városi közterület-kezelő osztály – a megyei és marosvásárhelyi közlekedési rendőrség megkeresésére hivatkozva – a tanács figyelmébe ajánlja a kerékpárforgalom kitiltását, illetve korlátozását a város főterén, miután hosszas lobbizás nyomán a kerékpározást támogatók elérték, hogy hosszú évtizedek után behajthassanak a Rózsák terére. 
 
A határozattervezeteket tartalmazó okiratban szereplő tájékoztatás szerint, amelyet a közterület-kezelő igazgatóság nevében Florin Moldovan igazgató nyújtott be a tanácshoz, többek között az szerepel, hogy a kerépkár-forgalomkorlátozás feloldása nem érte el a várt eredményt. Szerinte a főtéren több balesetet okoztak a kerékpárosok, az úthálózat pedig nem teszi lehetővé, hogy a szabványoknak megfelelő, biztonságos kerékpársávot jelöljenek ki. Továbbá „a jelenleg érvényben levő közlekedési szabályzat (a törvény nem ismerése és a közlekedők fegyelmezetlensége miatt)” nem elégséges ahhoz, hogy biztonságossá tegye a biciklis közlekedést. Emiatt két megoldást javasolnak: az egyik szerint tiltsák ki a kerékpáros közlekedést, ameddig a városnak lesz annyi pénze, hogy áttervezze és átépítse a központban az utat és a járdát, illetve tél idejére, tiltsák ki innen a kerékpárokat, mivel a jég, a hó és a havaseső veszélyezteti a bringázók biztonságát. 
A marosvásárhelyi rendőrség vezetője, Damaschin Ioan főfelügyelő által aláírt indoklásban, amelyhez az új közlekedési rendszabályt (195/2002-es sürgősségi kormányrendelet) is csatolták, a következőkre hivatkozva kérik a korlátozás bevezetését: 
A terelőút hiányában az E60-as és az E15-ös európai és országút a Kolozsvár – Szászrégen – Beszterce, illetve a Maroshévíz – Brassó útvonalon és vissza a főtéren át vezet. Mindezekhez társul az is, hogy a város utcai infrastruktúrának kapacitásait rég meghaladta a gépjárműforgalom. A rendőrség adatai szerint Marosvásárhelyen több mint 150.000 járműtulajdonos van, ezek közül 117.000 autós és 3500 motorkerépáros, több mint 185.000 marosvásárhelyinek van jogosítványa. Ezért Marosvásárhely közúti forgalma igen zsúfolt, s mivel nincs az említett irányban alternatív lehetőség a járműforgalom nagy része a főtéren át halad. 
Félretéve a kerékpározás egészséges, környezetkímélő és forgalmat könnyítő voltát, amely nem elhanyagolható – áll többek között a beadványban –, a főtéri zsúfoltság miatt megnőtt a kerékpáros balesetek száma. Az idén a város központjában – nem csak a Rózsák terén – 16 ilyen baleset volt, szerencsére ezek közül csak három volt súlyos. Nincs ugyan összehasonlítási alap, hiszen korábban nem lehetett az említett övezetben kerékpárral közlekedni, de a balesetek megelőzése érdekében intézkedni kell. 
A marosvásárhelyi tanács már 2007-ben feloldotta a kerékpárforgalmi tilalmat a főtéren, ám a határozatot nem alkalmazták, mert nem volt pénzügyi keret biztonságos kerékpársávok kiépítésére. Aztán a 2012/25-ös helyi tanácsi határozattal elkülönítettek a költségvetésen egy összeget erre a célra, így erre hivatkozva 2012. november 29-én a 122-es helyi tanácsi határozattal feloldották a tilalmat. Aztán anyagiak hiányában elmaradt a kerékpársáv kijelölése. 
Mivel két kétsávos, egyirányú út szeli át a Rózsák terét, közlekedésbiztonsági szempontok szerint a következők a rizikófaktorok: bal oldali irányváltás esetén nincs felhajtósáv. A postapalota és a kis katedrális között 10 (5-5) gyalogátjáró van, a piros jelzésnél a parkolás miatt nincsen biztonságos megállóhely (várakozó) a kerékpárosoknak. A két autóbuszmegálló (a Művész mozinál és a Színház téren) csúcsforgalomban a buszok kikerülése komoly akadályt jelent a bringásoknak. A rendőrök és a térfigyelő kamerák is több esetben tanúsíthatják, hogy a kerékpárosok egy része nem tartja be sem az autósoknak, sem a gyalogosoknak szánt villanyrendőr piros jelzését, többen pedig, amikor az autóknak pirosat jelez a lámpa, áthajtanak a gyalogátjáróra. 
Az említettekre hivatkozva, a bringások testi épségének megőrzéséért, a rendőrség arra kéri a polgármesteri hivatalt, hogy a kerékpársávok kialakításáig függesszék fel a bicikliforgalmat a főtéren. 
Mindehhez hozzátehetjük, hogy ha erre valóban volt pénz, akkor miért nem intézkedett a polgármesteri hivatal? Miért nem követték a tanácsosok a határozat betartását? Korábban volt egy olyan javaslat miszerint a központi sétányon levő – zöld díszkővel kirakott – járdát lehetne kerékpársávvá alakítani ki – ezt az ötletet sem karolták fel… Úgy tűnik, könnyebb visszakozni, mint valami hasznosat létrehozni a városlakók érdekében. Várjuk a tanács lépését. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató