2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sok ilyen példaképre van szükségünk, akikre fel lehet nézni, akiktől tanulni lehet – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Sok ilyen példaképre van szükségünk, akikre fel lehet nézni, akiktől tanulni lehet – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul azon a meghatóan szép ünnepségen, amelyen dr. Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének a kitüntetését adták át nyolc jeles székelyföldi személyiségnek. A csíkszeredai Lázár-ház dísztermében tartott március 18-i rendezvényen a főkonzul mellett Szarka Gábor és Tóth Bernadett konzulok méltatták a Székelyföld változatos régióit képviselő, választott hivatásukat hittel, lelkesedéssel végző, s munkájukkal közösségünk, nemzetünk megmaradásához és felemelkedéséhez hozzájáruló személyiségek életművét.

Marosvásárhelyről ketten részesültek a magyar állami elismerésben. Gálfalvi György marosvásárhelyi írót, a Látó című irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjét a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki gazdag irodalmi munkássága, a magyar nemzet érdekében végzett sokoldalú és példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként.

Fülöp G. Dénesné Suba Ilona a vártemplomi diakóniai központ Lazarenum Alapítványának intézetvezetője az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatása érdekében végzett fáradhatatlan és áldozatos tevékenysége elismeréseként vehette át a főkonzultól az Arany Érdemkeresztet.

Szép Sándor vegyészmérnök professzor munkásságát, a Sapientia EMTE rektorhelyetteseként az egyetem akkredi-tációjában vállalt szerepét a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el.

Arany Érdemkeresztet vehetett át Antal Imre gyimesfelsőloki festőművész a gyimesi táj szépségeit megörökítő művészi munkája elismeréseként; dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos az orvostudományok doktora, a MTA külső köztestületi tagja gyógyító munkájáért, az erdélyi magyar orvostársadalom érdekében végzett támogató, továbbképzését segítő tevékenységéért; Bartha Magdolna nyugdíjas tanárnő több évtizedes példaértékű oktató-nevelő munkájáért, aki Sáromberkéről ment nyugdíjba; a szászrégeni születésű Bodurian János, a székelyudvarhelyi Művészeti Szakközépiskola igazgatója iskolavezetői, zenetanári, kultúraszervezői és az erdélyi örmény-magyar közösség érdekében végzett munkájáért; Nagy István (Tarziciusz atya) ferences szerzetes az erdélyi katolikus közösség lelki, szellemi gondozásáért.

A kitüntetettek meghatódottan mondtak köszönetet az elismerésért, Bartha Emőke Babits Mihály Áldás a magyarokra című versét szavalta, s a jó hangulatot a csíkszeredai Codex régizene-együttes játéka emelte.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató