2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hamarosan befejeződnek az aszfaltozási munkálatok a bekecsalji kisközségben, amely révén új reményt, jövőképet adhatnak a nemrég még elnéptelenedésre ítélt falvaknak. 


Hamarosan befejeződnek az aszfaltozási munkálatok a bekecsalji kisközségben, amely révén új reményt, jövőképet adhatnak a nemrég még elnéptelenedésre ítélt falvaknak. A polgármester szerint egyrészt a község legnagyobb álma válik valóra ezzel a beruházással, másrészt mintaprojektként könyvelhetik el ezt a fejlesztési fejezetet.
Régóta tervezi Székelybere a községi utak korszerűsítését, hiszen hét szétszórt települése mind félreeső, elöregedő, kevés lélekszámú, lassú halálra ítélt. Néhány éve elkészült a korszerűsítési terv és annak engedélyeztetése, hogy bármilyen pályázati lehetőség megnyitása esetén azonnal benyújtható legyen. Első ízben az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 7.2-es kiírásán próbálkoztak, de nem sikerült elegendő pontszámot szerezniük, így nem nyertek. Két évvel ezelőtt a Helyi Fejlesztések Országos Programján (PNDL) is benyújtották kérelmüket, amit itt pozitívan bíráltak el, így tavaly tavasszal alá is írták a támogatási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Azóta a kivitelezéshez szükséges engedélyek beszerzésén dolgoztak, s mivel tervező, tanácsadó és önkormányzat hatékonyan együttműködtek, tavaly ősszel már ki is írhatták a közbeszerzési eljárást. A versenytárgyalásra tizenöt cég nyújtott be ajánlatot, a folyamat idén februárig húzódott el, a kivitelezés jogát a marosvásárhelyi Drumserv Kft. nyerte el. A cég április 4-én kapott engedélyt, hogy hozzálásson a munkálatokhoz, s mivel addig beszerezte a szükséges építőanyagokat és a helyszínre szállította a munkagépeket, egyszerre több fronton kezdhette el a munkát.
Csak a falvak határáig
A legtöbb időt a hídépítés rabolt el: Mája és Márkod, valamint Seprőd és Nyárádszentimre között egy-egy hidat kellett építeni, továbbá kéttucatnyi átereszt az érintett utakon. Ezekkel párhuzamosan elkezdték az utak alapját előkészíteni: olyan rugalmas kőágyat készítettek, amely megakadályozza, hogy a téli fagyás-olvadás kárt tegyen az úttestben. Erre egy vastag zúzottkő-réteg került, amelyre júniusban már ráhúzhatták az első aszfaltszőnyeget. A mellékutakkal való találkozásoknál mindenhol átereszeket építettek, és az utak bejáratát leaszfaltozták. Ezzel párhuzamosan mintegy 15 kilométeren kiásták a sáncokat. Az aszfaltszőnyeg szélessége csupán 4 méter, de a község vezetője szerint ez is elegendő, hiszen nincs nagy közúti forgalom, s különben is két kisautó elfér egymás mellett, továbbá háromszáz méterenként leállókat is kiépítettek, a kanyarokat kiszélesítették, így nagyobb járművek érkezése esetén is biztosított a folyamatos közlekedés. Székelybere központjában, a templom és iskola körzetében térköves járdákat is kiépítettek az utak két oldalán, s ebben a faluban minden lakóház előtt új bejáró hidat építettek, mert ezt a falurészt teljesen érinti az aszfaltút. Ugyanis ahhoz, hogy minden települést össze tudjanak kötni, a tervezéskor úgy döntöttek, hogy az aszfaltcsíkok a települések határáig tartanak, falun belül csak a községközpontban vezet korszerűsített út. Ez nem jelentett gondot, hiszen a munkálatokkal egy időben az önkormányzat idén is elvégezte önerőből az utcák kövezését. Ma már 7,5 kilométer hosszan vezet korszerű út a Marosvásárhely–Nyárádszereda–Nyárádmagyarós–Sóvárad közötti 135. megyei úttól Seprőd érintésével Nyárádszentimréig, Berétől Berekeresztúrig, illetve Berétől Májáig és Márkodig.
Befejeződött a második, azaz „koptató” aszfaltréteg ráhúzása az úttestre, hamarosan elkészülnek a forgalmi táblák kihelyezésével és az úttest felfestésével is, majd ezt követően feltöltik és megerősítik a padkát is. A tervek szerint ebben a hónapban befejeződik a beruházás kivitelezése, beleértve az apróbb hibák, esetleges rongálások kijavítását is – mondta bizakodva a községvezető. A beruházás összértéke négymillió lejre rúg, ebből a község hozzájárulása nem éri el a 200 ezer lejt.
Kendő sem mostohagyerek
Egyetlen települést, Kendőt nem tudták belefoglalni ebbe a beruházásba, s bár voltak rosszindulatú megjegyzések, Benedekfi Csaba polgármester kijelentette: Kendő is a községhez tartozik, és nem mostohagyermek. Ezért már el is készítették a Márkodtól odavezető két kilométeres út tervét, és elkezdték az engedélyeztetést, remélhetőleg jövő év tavaszán elkezdik a munkálatot is. Ez a beruházás egymillió lej körüli összegre rúg, ezt önrészből fedezi a község, és ez a pénz el is van különítve a helyi költségvetésben, így a legtávolabb eső település sem marad aszfaltút nélkül. A kivitelezést és költségvetést az terheli, hogy a márkodi temető mellett egy támfalat kell építeni, hogy a meredek domboldal ne csússzon majd rá az új útra.
Megáll az elnéptelenedés (?)
Benedekfi Csaba még nem igazán mérte fel, hogy milyen társadalmi hatással bír az utak leaszfaltozása az elöregedett, elnéptelenedő településekre, azt viszont tudja: a község legnagyobb álma valósul meg. Mindenképp megakadályozza az elvándorlást, a népesség elszivárgását, és fiatalok már kezdik megvásárolni az üres házakat, amelyeket nem hétvégi lakként szeretnének használni, hanem itt akarnak élni, családot alapítani. A mai társadalomban már szinte alapvető szükséglet a mobilitás, a közlekedési lehetőségek biztosítása – ismeri el a fiatal polgármester, aki elmondta: bár a község lakosságának nagy része még mindig a mezőgazdaságból él, már sokan ingáznak  Nyárádszeredába és Marosvásárhelyre dolgozni, így elengedhetetlenül fontos az utak minősége. Már csak az autók javítási költségeit is nézve – nem beszélve az utazási időről és a hatalmas porról, ami talán a legelviselhetetlenebb egy köves út esetén.
Arra a kérdésünkre, hogy a lakosság hogyan fogadta azt, hogy az aszfaltszőnyeg nem jut el a településekre is, a polgármestere kifejtette: úgy érzi, az emberek megértették és elfogadták érveit, hogy amíg az ivó- és szennyvízhálózatok nem épülnek ki a falvakban, addig értelmetlen lenne az utcákat leaszfaltozni, hiszen utána nem lesz anyagi fedezetük azok újjáépítésére.
Az elöljáró bevallotta: tart a balesetveszélyektől, ugyanis már most lehet találkozni száguldó autókkal. Ennek ellenére szinte mindenki elégedett a beruházással, beleértve az önkormányzatot is, amely mintaprojektként tudja azt elkönyvelni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató