Utópia? Az okosiskoláké és a digitális készségeké a jövő

Nem lenne szabad politikai alku tárgyává tenni a jövőt. A romániai az egyik leginkább elavult rendszer az Európai Unióban, szocialista alapokon működik ma is. Oktatási miniszterek jönnek-mennek, mindegyik reformot hirdet, aztán amikor jön a következő, minden kezdődik elölről. Így a minduntalan emlegetett reformok nemhogy megvalósulni, jóformán elindulni sem tudnak. Az biztos azonban, hogy a tanintézmények, oktatók, önkormányzatok, de még a szülök is tanultak abból a helyzetből, ami az elmúlt 2 hónapban kialakult. Sajnálatos, hogy talán pont a diákok tanultak ebből a legkevesebbet. Az online világ ugyanis számukra újat nem mutatott. De kellett mindez ahhoz, hogy elinduljunk a fejlődés útján. Soós Zoltánnal, Marosvásárhely polgármesterjelöltjével beszélgettünk. 

– Négy iskolaköteles gyermeked van. Ebben az időszakban, amikor kötelező volt a digitális oktatásban részt venni, hogyan boldogultatok? 

– Nincs annyi számítógép a családban, hogy külön-külön mindenkinek jusson egy. De a nagyobb gyerekeknek már van telefonjuk, így az sokat segített abban, hogy csatlakozhassanak az online órákhoz. Volt olyan is, hogy nekem is otthon kellett hagynom a laptopom, hogy tudjanak megoldani egy feladatot. 

Nekünk az segítségünkre volt, hogy az első hónapban a tanügy sem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Semmi nem volt átgondolva. A tanárok vagy a diákok és szülők helyzete sem. Az eszközök hiánya és a tartalmi kérdések ma sincsenek átgondolva. Viszont legalább mára csökkent a tananyag, hiszen napi 2 vagy 3 óra van, ami elég is egy gyereknek. Azt meg tudja érteni, és el is tudja mélyíteni. 

– A gyerekek tudják önállóan használni az oktatásban használt digitális rendszereket? 

– Az elején nem ment, csak a nagyobbik lányomnak. A kisebbeknek szülői segítségre van szükségük ma is, főleg az előkészítős és a 3. osztályos gyereknek. A szülő jelenléte létfontosságú ebben a helyzetben. Ismét meg kellett tanulnunk bizonyos elfelejtett matematikai műveleteket vagy például az irodalmi műelemzést. Nekem a törtekkel gyűlt meg egyik délután a bajom. Jelenleg, ha reggel kissé tovább maradok otthon, azt látom, hogy minden szobában, sarokban duruzsol valaki: órán vesznek részt a gyerekek. 

De önmagában az nem elég, hogy használunk egy digitális platformot. Ahhoz, hogy az oktatásnak értelme is legyen, a tananyagot is át kell alakítani. Teljesen más módszertanra és tananyagra van szükség ebben a rendszerben. A tanár is kell tudjon oktatni ezeken a felületeken, és a diák is úgy kell ott legyen, hogy valóban megszerzett tudással gyarapodjon. Teljes reformra van szükség, másként nagyon rövid időn belül ki fog derülni, hogy az oktatás ebben a formában nem hatékony. 

– Neked szülőként mennyire ment nehezen, mennyire volt idegen ez a rendszer, amiben tanulnak a gyerekek? 

– A szülők legalább annyira kell kövessék az online tanterem történéseit, mint a diákok, vagy még jobban. Most szülőként mindenki másodjára is beiratkozott az iskolába. A gyerekek nem mindig látták át, hogy mi a teendő, segíteni kellett nekik ebben. 

Mindez óriási feladat és munka volt a tanároknak is, külön köszönöm a munkájukat és a türelmüket. Hiszen az, hogy naponta sokan több száz gyereket kövessenek, felügyeljenek, ellenőrizzék, hogy mindenki elküldte-e a háziját, hogy ki az, aki aktív az órán, és ki az, aki virtuálisan is meglógna, nem egyszerű. Ugyanakkor egy teljesen új, sokak számára ismeretlen online felületen a meglévő tananyagba bele kellett ékeljenek számtalan digitális segédanyagot. Ami persze nagyon hasznos, rengeteget segít a gyereknek, de ez mind pluszmunka és -idő. Ezt is figyelembe kell venni a jelenlegi helyzetben. 

Nálunk olyan is történt, hogy amíg én kisilabizáltam a rendszer működését, elkerülte a figyelmem egy házi feladat, így csak több hétre rá szólt a tanár, hogy azt a gyerek kihagyta. De igazából én hagytam ki, hiszen én sem tudtam pontosan követni, hogy mi történik. Emiatt is úgy vélem, hogy nagyon sürgősen és nagyon alaposan újra kell gondolni ezt a rendszert. A pedagógusok, szülők és diákok is meggyőződhettek erről. 

– Említetted a reformokat. De mit kéne és mit fog megtanulni ebből a helyzetből a több sebből vérző román oktatás? 

– Általánosan azt láttuk, hogy ennek az oktatási formának számos előnye, de hátránya is van. Előny, hogy sok és színes segédanyagot lehet használni, nem kell a gyerekeknek hajnalban kelni, hatékonyabban oszthatják be idejüket. A gyerekeim viszont ma is leginkább a közösséget, a barátokat hiányolják. Vitathatatlan az iskola szocializációs szerepe. Ezt meg kell tartani, sőt erősíteni. A jövőben arra kell fektetni a hangsúlyt, hogy az oktatási intézményeket szereljük fel okoseszközökkel, kezdve az épületek modernizálásával, és minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell kapjon a digitális kompetenciák fejlesztése a diákok és a tanárok körében egyaránt. A jövő tehát szerintem az okosiskoláké, modern, digitális eszköztárral, interaktív oktatással. És habár a román oktatás szinte csak a bukaresti politikusoktól függ, mégsem várhatunk a csodára. Úgy tartom, hogy az önkormányzatoknak sokkal nagyobb feladatuk lesz a jövőben az oktatással foglalkozni, abba belefektetni, mint amekkora eddig volt, hiszen ez a jövőnk kulcsa. Egy közösség csak akkor lehet erős, csak akkor lesz jövője, ha erős az oktatása is. 

Éppen ezért, amennyiben megnyerem a választásokat, az iskolák felújítását fogom előtérbe helyezni, sokkal hangsúlyosabban, mint ahogyan a vásárhelyiek eddig tapasztalták. Florea és társasága ezzel mondhatni alig foglalkozott. Meg fogjuk szerezni a szükséges forrásokat ahhoz, hogy az intézmények okosiskolákká alakuljanak. Ez az egyik legfontosabb pillére annak, hogy Marosvásárhely „okosvárossá” válhasson. Nekem az a célom, hogy Marosvásárhelyen négy év múlva legalább egy smart iskolánk legyen. Ha a Fehér megyei Maroscsüged községben lehetett, akkor egy ilyen városban, mint Marosvásárhely, miért ne lehetne? A vírus megmutatta az irányt, csak dolgozni kell, hogy ami tőlünk függ, legalább azt megtegyük.

Jakab Orsolya