Elfogadták a következő hét évre szóló uniós számvetést, és ennek margóján is kitört a nyilatkozatháború a politikai berkekben.
Elfogadták a következő hét évre szóló uniós számvetést, és ennek margóján is kitört a nyilatkozatháború a politikai berkekben. Az ő szemszögükből nézve a siker kulcsa az, hogy hány milliárdot sikerül biztosítani a következő időszakra, meg hogy ez több-e, avagy kevesebb, mint az épp lejáró költségvetési ciklusban az országnak kiutalt pénz. És mint oly sok esetben, a fennforgók ezúttal is elbeszélnek a lényeg mellett.
Először is, mert a pénz akkor ér valamit, ha egyáltalán felhasználják. Az unióhoz való csatlakozása óta Románia csak a töredékét tudta felhasználni, azaz pályázati úton megszerezni a számára kiutalt keretnek. Nincs arra utaló jel, hogy az uniós alapok lehívási aránya ugrásszerűen javulna egyhamar, csak hangzatos politikai nyilatkozatok, amiket mifelénk nem érdemes komolyan venni. Tehát a jelenlegi helyzetben ha tényleg emelték is az országnak járó keretet, az még csak annyit ér, mint a vadonatúj patkó egy elhullott lovon.
Ha pedig valami módon elkezdené az ország sokkal nagyobb mértékben lehívni az uniós alapokat, az még sok jót magában nem jelent. Mert a pénzt nem elég csak felhasználni, úgy kellene beruházni, hogy az utólag hasznot is hozzon. Manapság legtöbbet az infrastruktúra fejlesztéséről hallani ebben a kérdéskörben, ami nagyon jó, mert az életkörülményeinket igyekszik a nyugati szinthez felzárkóztatni. Az ottani szolgáltatások megfizetéséhez elengedhetetlen életszínvonallal viszont már nagy gond van, így egyre gyakrabban hallunk majd olyanokat, főleg vidéki környezetből, hogy valahol elkészül egy új közműberuházás, de nem használják, mert nem tudják kifizetni a díját. Ráadásként, az infrastruktúra-fejlesztés munkahelyeket is csak az építkezés idejére teremt, tovább nem. Fenntartási költségeket viszont igen, de ezekről nem a vívmánybeszámolók idején esik szó, de majd a mai szalagvágók utódai sokat fogják szidni emiatt a jelenlegieket, és felmenőiket.
Akkor volnának a legértékesebbek a nyilatkozatokban röpködő eurómilliárdok, ha a lehető legnagyobb részüket a reálgazdaságba invesztálnák. De erre esély nincs, mert az unió nagyjai nem versenytársakat, hanem fogyasztókat akarnak a keleti végeken látni, és ami keveset saját forrásokból költhetne az ország gazdaságfejlesztésre, azt néhány rossz adótörvénnyel gyorsan át lehet adni a feledésnek.
