Kegyes volt hozzánk az ég. (Nem nagybetűvel.) Az égbolt, az éghajlat, az idő és az időpont.
Kegyes volt hozzánk az ég. (Nem nagybetűvel.) Az égbolt, az éghajlat, az idő és az időpont. Így mondják közhelyesen, de bárhány szinonimát sorolnék fel, csak azt állíthatom büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, hogy szerencsés csillagzat alatt született/zajlott a Forgatag.
Vagy jó helyen van a Liget. Régi nevén az Erzsébet-liget. Amit persze vissza is lehetne csempészni a köztudatba, miután az Augusztus 23. Stadion, sport- és testedző park elnevezés véglegesen kikopott közel három évtized alatt, mióta nem ünneplik hazánk kizsákmányolást már nem ismerő dolgozói felszabadulásu(n)k ünnepét, amikor a dicső szovjet Vörös Hadsereg, valamint a vele szövetséges román fegyveres erők (utóbb csak azok, a szovjet hősök ki- és elkoptak a történelemkönyvek lapjairól és lábjegyzetté zsugorodtak) ellentámadásba lendülve kiverték a fasiszta hordákat az ország területéről, és beköszöntöttek a bulldog idők.
Ezt is augusztusban rendezik meg jótékony és találékony erők, de nem kötelező megünnepelni. A Forgatag minden mozzanata az egyén szabadságára és választani tudására, ízlésére van alapozva. A polgár eldöntheti szabadon, nem minden családi kényszer nélkül, ha kijön a Ligetbe családostul, magányos sörivóként, felkeresi a zártabb helyszíneket, mint az Aranykukurigút, vagy az árva Bethlen Kata borudvart, ahol árvaságát jóféle honi és magyarhoni borokkal fogja sutba dobni, elmegy koncertre vagy egyéb kollektív huncutságoknak hódol.
Egy biztos, a vásárhelyi fogyasztók 90 százaléka, hacsak nem ágyban fekvő, embergyűlölő, megveszekedett Cuvăntul liber-olvasó, legalább egyszer az öt nap alatt valamelyik helyszínt, eseményt, happeninget felkereste, megfordult ott, kissé süketebben távozott a művészetek élvezetéből, egy elfelejtett régebbi dalt dúdolva tért haza késő este otthonába, és különös élvezetet okozott neki az addidászok lerugdosása, lábának kéjes kinyújtóztatása.
Otthon volt a Ligetben, otthonosan érezte magát a Téka-udvaron. Gyermekkorára gondolt – ha már elég idős –, midőn a Ligetben még platánok lombjai alatt sétált szerelmével, vagy könyvvel a kezében betanult egy szerelmes verset, amit el akart mondani neki, na hogy is hívják, tudod, az a szép magas barna lány, és bosszankodik magában, hogy a lány neve helyett már me-gint Szkle Rózsika ölelte át. Pedig a verset ma is el tudná mondani. Vagy arra, amikor még a lelátók felé sietett, hogy végigszurkoljon egy mérkőzést, ahol az MSE fölényesen győzött az aranyosgyéresi cseszemesze felett. És elrebegi a nagy csapat tagjainak nevét: Hajnal, Sólyom, Fazakas, Kanyaró, Bölöni…
Mindenki találkozott mindenkivel. Leültek ismeretlenek egymás mellé, és ismerősként búcsúztak egymástól másfél óra múlva. Kiderült, hogy vannak közös barátaik és ellenségeik, szenvedélyeik, egyszerre jártak a Bolyaiba vagy a volt római katolikusba, az elemiben a szomszédos osztály ablakát törték be egy elcsúszott labdával, koptatták, vésték be nevüket a köztulajdont képező vihar- és pedagógusverte padokba. Minden lehetséges. Amerikás magyarok és százhalombattai haverok, régi szerelmek és új főnökök. Akik itt és ekkor békültek ki. Békekötésük nem kerül be az újságokba és a tévéhíradóba, csupán a magántörténelmi emlékezet lapjain fog aranybetűkkel pislákolni. És persze harmadikról is szó esett, ő hogy van, hol van, mit csinál, mikor volt itthon, tán már nincs az élők sorában, avagy eltűnt gazdagon és dicsőn Las Vegas álparadicsomában. Holott az igazi éden itt volt néhány napig. Itt főzték a legjobb babgulyást tárkonnyal és karalábéval (!), aki nem volt ott, bánhatja. Tűzött a nap, és szólt a Bojtorján-együttes csupa régi kedves nótával, nosztalgikus hetvenesek legnagyobb örömére. Kézművesek kínálták portékájukat, könyvek keltek el kedvezményes áron. Ez sem ártott a tartalomnak. Sörsátrak és micikék méterszám.
De mégis a legjobb az volt, hogy rengeteg gyereket lehetett látni, hallani, nyüzsögni mindenütt. A legkülönösebb keresztnevekkel, régiekkel, ókalendáriumokból kiszedegetett és hollywoodi ihletésű nevekkel, 18–19. században divatozó nevekkel. Elevenek, jó mozgásúak, rossz étkűek, nyűgösek és vidámak, elkényeztetettek és körülrajongottak. Ők „a jövő nemzedéke”, amely talán itthon marad, követi szülei példáját, akik veszteg maradtak, visszaszármaztak, itt vállaltak gyermeket, munkát, látnak esélyt. Egyszerű magyarok.
