Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2023-05-01 15:00:00
[A húsvéti nagytakarításkor került elő az alábbi cikk. 2008 tavaszán írtam, el is küldtem az egyik újságnak, de nem közölték. 15 év (fél emberöltő!) telt el azóta, de a szöveg ma is érvényes; mi több: akár válasz is lehetne Sebestyén Mihály kérdésére (Tényleg annyira rossz volt? Népújság, 2023. ápr. 13.).]
Bevezetőként Lakatos István (1904–1993) emlékiratából idéznék egy hosszabb mondatot: „Engem soha nem tudtak volna meggyőzni arról, hogy van jobb, mint a szocializmus és a demokrácia, így azt a marhaságot sem hittem el soha, hogy a Kommunista Pártot és a Szociáldemokrata Pártot egyesíteni lehet, hiszen az egyiknek [utóbbinak] a demokrácia, a másiknak [előbbinek] meg a diktatúra a célja.” (2. kötet, 166. p.)
Mit kell tudni Lakatos Istvánról? Nyomdász volt és a kolozsvári munkásság legfőbb szervezője, a szövetkezesítés apostola és a szocdem párt egyik alapembere; a Márton Áron-per vádlottjaként tizenöt évet ült börtönben, 1964-ben szabadult. Úgy utálta a kommunistákat, mint minden más rendes ember. A fenti idézet némileg ellentmond annak, amit az 1989 előtti szemináriumokon tanítottak. A kommunisták ugyanis azt mondták: a kezdeti szocializmus helyébe lép majd a ’fejlettebb’ kommunizmus, amikor kolbászból lesz a kerítés satöbbi. A szocializmus kétféle értelmezése miatt még mindig sok a vita és a fenekedés a mai közéletben. Az egyik vitatott kérdés, amire a magyarországi [2008-as!] politikai elit nem figyelt eléggé: Szocialista Párt helyett kívánatosabb lenne a Szociáldemokrata Párt megnevezés, mert a szocialistákat Kádár János pártjának tagjaival azonosítják. Mások úgy vélik: az igazi szociáldemokrácia híveit a Rákosi–Kádár-éra börtönbe vetette vagy falhoz állíttatta, a mai párt a Kádár-párt fiókáiból nevelődött, tehát nagyon is megfelel a mostani MSZP név.
Amint látjuk: megoszlanak a vélemények – nem csak ebben, másban is.
Egyezzünk meg annyiban – Lakatos István vázlatos meghatározása alapján –, hogy nálunk a történelmi pártok felszámolásától kezdve (1948 februárjában szüntették meg a szocdem pártot) már kommunizmusról beszélhetünk, tekintve, hogy kitört az egypártrendszer, magyarán a proletárdiktatúra. Ennek erdélyi prominens képviselői: Nagy István, Balogh Edgár, Kurkó Gyárfás, Bányai László. (Akik nagyon védenék őket, azoknak felidézem: Nagy István hajlandónak mutatkozott az egész erdélyi magyarságot a proletár internacionalizmus oltárán föláldozni.)
Arról is megoszlanak a vélemények, hogy jobb volt-e 1989 előtt az életünk vagy sem. Emlékeztetőül: 1989 novemberében azért imádkoztunk, hogy szabaduljunk meg Ceau bácsitól, szűnjön meg a jegyrendszer (másképp szólva: legyen árubőség) és legyen szabad az utazás.
A mesebeli három kívánság teljesült, de cserébe kaptunk egy rakás utálatos dolgot – valamit valamiért. Tudomásom szerint nincs olyan ország, ahol a polgárok 100%-a kifogástalannak tartaná a saját politikai rendszerét: van, ami tetszik – és van, amit utálnak.
Két alapvető dolog cserélődött ki az alkotmányban: kidobták a munkához való jogot, és bevették helyette a magántulajdon védelmét. Van, akinek ez jó, van, akinek nem.
Ha a kedves olvasónak ideje és kedve van, megkérem, hogy vegyen elő két árkust – egyet a kommunizmusnak, egyet a parlamenti demokráciának –, helyezze maga elé, ossza két oszlopba mind a két ívet: az előnyök oszlopát jelölje plusszal, a hátrányok oszlopát pedig mínusszal, majd írogassa tele e két papírt. Nem nekem, hanem önmagának, hogy tudja eldönteni: mikor ment jobban a sora, korábban-e vagy most.
Segítségül néhány ötlet: Ceau bácsi idején háromórás sorok voltak tejért, kenyérért, olajért, szalámiért. Tiltva volt a határon túli nyomtatott betű (folyóirat, könyv), emiatt roppant értékessé vált. Akinek sikerült előfizetnie valamilyen lapra, az csereberélt a barátjával. Mindegyikben a reményt kerestük: mikor lesz vége a diktatúrának és az állandó félelemnek. Tiltott gyümölcs volt a külföldi utazás, csak ritkán és megszorításokkal élhettünk vele. Továbbá: a lakások fűtetlensége miatt mindenféle melegítőberendezést improvizáltunk, hogy átvészeljük a telet. (Most még van földgáz – havonként drágítják, de sebaj, ötven év múlva megint akácfával fűtünk, mert nem lesz. Most szólok: jó lenne néhány akácfát ütetni!) [Ezt nem Csejdiné jósolta 1953-ban, hanem én, 2008-ban. – K. P.]
Még annyit: nem a kommunizmust szerettük, hanem azt, ami elviselhetővé tette.
Megmondom előre: nem lehet egy mondatba összefoglalni ennek a mérlegkészítésnek a végkövetkeztetését, de nem is arra megy ez a játék, hogy ki tudja frappánsabban összefoglalni az egyik vagy a másik rendszer előnyeit és hátrányait. A játék haszna: ezáltal mindenki könnyebben fogalmazhatja meg a saját túlélési stratégiáját, ugyanis a kisembernek egyetlen alapvető célja van: minden társadalmi rendszerben és kormány alatt meg kell élnie és el kell tartania a családját, annak ellenére, hogy minden kormány képtelen és ostoba jogszabályokkal – amelyeket a dolgozók jólétére és az életszínvonal emelésére hivatkozva hoz – önti nyakon az egyszerű adófizető polgárt.
Jó szórakozást és kellemes túlélést!