Vallomás

Ajánlás 

Bár a 2015-ös évvel elmúlt egy újabb karácsony, vannak emberek, családok, akiknek az életében az együttléten, az ajándékozáson túl valamit megváltoztatott az ünnep. Régi sérelmeket sikerült tisztázni, s az okok feltárásával, megbeszélésével túllépni azokon. Amihez elhatározásra és kiadós, egymásra figyelő beszélgetésre van szükség, ahogy az alábbi történetben is olvashatjuk. 

Kívánjuk, hogy 2016-ban legyen erejük meglépni ezeket a lépéseket, őszintén megbeszélni családtagjaikkal, rokonaikkal az elhidegült viszony okait, és túllépni azon. Érdekes dolgokra derülhet fény a felvállalt párbeszéd során!

Elfáradtam. Öt óra lehetett, amire rendet tettem a konyhában az egész napi sütés-főzés után. Minden évben elhatározom, hogy jövőre nem fogom a szokásos karácsonyi ételeket, sem a diós és mákos bejglit elkészíteni, de amikor eljön az ideje, meggyőzöm magam, hogy rajtam kívül nincs más, aki megcsinálja. Nem mintha nem lehetne megvásárolni készen is egy részét, de hát az nem ugyanaz. 

Beültem hát a nagy sárga fotelembe, és elhatároztam, hogy pihenek és bámulom a televíziót, mert biztosan kedves karácsonyi filmeket fognak vetíteni. Mielőtt bekapcsoltam volta a készüléket, az utcai lámpa fényében megláttam a hulló, pilinkéző hópelyheket, melyek körülölelték a lámpát. Lemondtam a filmről, és egy percig úgy éreztem, hogy gyermek vagyok megint, és várom az angyalt. Szinte láttam a régi nappalinkat, ahol fényesen ragyog a karácsonyfa. Láttam az ajándékokat a fa alatt, az alvó hajas babát, amelyre annyira vágytam, a testvérem kis autóját és a hintaszéket. Vacsorára megjöttek a rokonok, köztük az apám nővére a kislányával együtt, akit úgy szerettem, mint a testvéremet. Előttem volt Marika nagy kerek szeme, ahogy mindent és mindenkit úgy nézett, mintha csodálná és mintha örökké őrizni akarná benne. Megkaptam az angyal által odatett babát, amit néhány percig a karomba szorítottam, amikor apám azt mondta: jaj, elfelejtettem, hogy a baba a Marikáé, a tiéd a hintaszék, add oda neki, kérlek. Átnyújtottam a babát, majd elbújtam a hálószobába, hogy kisírjam magam. Soha többé nem szerettem Marikát úgy, mint azelőtt. Szegény apámnak sem tudtam igazán elfelejteni, hogy elvette a babámat. A következő karácsonykor kaptam ugyan egy babát, de már nem volt ugyanaz. A fájdalmat sem tudtam elfelejteni, pedig középkorú asszonyként nem kellene eszembe jusson, hiszen túl vagyok már minden varázslaton és csodaváráson. Szükségét éreztem, hogy sétáljak a sűrűsödő hóesésben, felöltöztem és elindultam a kivilágított főtér felé. Bámultam a sok csillogást, hallgattam a gyermekek csilingelő hangját, amikor észrevettem, hogy Marika háza felé közeledem. Éreztem, hogy már ideje volna boldog karácsonyt kívánni neki is, hiszen egyedül van, nincs családja. Arra is gondoltam, hogy az ünnep első napjára meg kellene hívjam ebédre, amikor otthon lesznek a gyermekek is. 

Marika örömmel fogadott, jólesett neki a meghívás. Beszélgetni kezdtünk, és engem nem hagyott az ördög, hogy meg ne kérdezzem végre: akkor, régen örvendett-e a babámnak, tudja-e, hogy én kellett volna kapjam? Nem tudtam elhallgatni, mennyire fájt nekem, hogy elvették tőlem. Marika újból a gyermek szemével nézett reám, és elmondta, hogy eredetileg ő is azt hitte, hogy a babát neki hozta az angyal, csak később jött rá, hogy igazából az édesanyja kapta apámtól, a testvérétől azt a babát, amelyet egész gyerekkorában szeretett volna. Öregkorában mesélte el neki, hogy mennyire szerette apámat, és nem felejtette el neki, hogy teljesítette a gyermekkori vágyát. Elmondta, hogy a baba vigasztalást jelentett az édesanyjának abban a nehéz és fájdalmas életben, amelyet reá mért a sors. Amikor azt hitte, hogy alszik a családja, kivette a szekrényből a babát, és azt átölelve aludt el. Marika soha nem merte megkérdezni, hogy miért ragaszkodik annyira hozzá. Egy idő után már nem is tekintette a sajátjának. Az édesanyjáé volt.

Aztán felállt, a szekrényhez lépett, átadta nekem az „öreg babát”, és azt mondta: most már a tiéd. Ahogy megöleltük egymást, mindkettőnk szeméből megindultak az öröm könnyei. Éreztem, hogy eljött az angyal, visszahozta a babám, a megbocsátást, a felejtést, és apám visszatért úgy, amilyen volt, tiszta, jó és az enyém.

Jung Ildikó