Nagy meglepetéseket nem okozott a politikai erőviszonyokkal kapcsolatos legújabb felmérés, amely szerint a kormányzásra készülő, még ellenzékben levő liberálisok nyernék a választásokat, rajtuk kívül pedig még két párt kerülne be a parlamentbe.
Nagy meglepetéseket nem okozott a politikai erőviszonyokkal kapcsolatos legújabb felmérés, amely szerint a kormányzásra készülő, még ellenzékben levő liberálisok nyernék a választásokat, rajtuk kívül pedig még két párt kerülne be a parlamentbe. De az elnökválasztásokkor felvetődött fő kérdésre még adós a válasszal a politikum, és az adatok szerint a választók torkig vannak már a populizmussal is.
Sokan kiemelték a legutóbbi választások kapcsán, hogy a romániai választók jelentős hányada, akik el is döntötték a második fordulóban az elnöki szék sorsát, változást akar. A felmérés szerint a szavazni hajlandók igen jelentős része egy új pártot választana a meglevők helyett, vélhetően olyant, amelynek a képviselői be is tartják a szavukat, választási ígéreteiket. Jó kérdés, hogy a jövőre esedékes parlamenti választásokig ki és milyen ajánlattal áll elő eme milliós nagyságrendű szavazótábor számára. Mert a jelenlegi szereplők egyelőre a hatalomért folyó harccal vannak elfoglalva, a kormányfő a székét igyekszik menteni, az új elnök pedig a titkosszolgálat új vezetőjét készül székbe tenni. Liliomlelkületű pártelnök elődje pedig annyira megcsömörölt az egész közélettől, hogy visszavonulását jelentette be. Még nem derült ki, kinek a sugallatára.
A szavazókra visszatérve: nem szeretik, ha átverik őket. És talán arra is utalnak ezek az adatok, még ha a felmérésekhez mindig is illik gyanakodva közelíteni, hogy egyre kevesebb az olcsó ígéretekkel megvezethető ember. Az egykori tévémogul néppártja, amely harmadik erőként jutott be a legutóbb választott törvényhozásba, ma a választási küszöbre nemhogy úgy néz fel, mint kezdő szöcske a harangvirágra, de még épphogy a mérhető tartományban van. Persze, az ebben a mundérban mandátumot fogott politikusok többsége már rég más pártszínekben nyomkodja a szavazógombot, megmutatva a hasonló populisták jelentette egyik nagy veszélyt, azt, hogy a léghalmazállapotú közéleti szereplőkből mily könnyű hatalmi játékszert faragni. No, de ekkora zakót talán még senki nem tudhat magáénak a legutóbbi rendszerváltás óta lezajlott negyedszázadban, hiszen a nagyromán pártnak évtizednél is több kellett, hogy hatalmi tényezőből tucatpártocskává süllyedjen a választói barométeren.
A változást óhajtók jelentős száma és a nyilatkozathuszár gyors levitézlése együtt lehet árulkodó jele annak, hogy lassan, de biztosan kezd megérni a romániai szavazópolgár. Hogy mennyire, az legkésőbb szűk két esztendőn belül derül ki.
