Van Vanuatu

Városunk és Székelyföld hiteles történésze szerint a főtér és a Maros-híd közötti utat már 1553-ban Szentkirály utcának nevezték. Bölcsek voltak és logikusan gondolkodtak ötödfél évszázaddal ezelőtt itt élt elődeink, mert tudták, elfogadták, névhasználattal megerősítették, hogy a szentkirályi emberek ezen az úton hozzák be árujukat a Székelyvásárhely szívében működő piacra, s visszafelé sem hagyják el a járt utat a járatlanért. Ötven évvel ezelőtt édesapám engem is ezzel a mondással indított el egy mezőségi kis faluból a nagyvárosi életbe, s azóta számtalanszor igazat adtam neki bölcs tanításáért.

1553 óta sokat módosult ez a városi főút, mert 1893-ban Kossuth Lajosról nevezték el, aki ugyan nem járt ezen az útszakaszon, de száműzetésének éveiben is büszkén gondoltak rá dédszüleink. Azóta már kétszer is leverték a magyar nemzeti hős nevét megörökítő táblákat, de nekünk mégis Kossuth utca marad, amíg élünk, hiába akarják ismeretlen lovasokról elnevezni.

Nos, található ebben az utcában egy olyan épület, amely különcségében nagyon egyedüli, majdhogynem kirívó ebben a városban. Egyébként a ház egy magasított tetejű, szerény, ízléses szecessziós épület, homlokzatán ott lobog egy ország zászlaja, s alatta két nyelven hirdeti a kiírás: Vanuatu Köztársaság általános tiszteletbeli konzulátusa. Meg kell gyónnom, jó fél éve kétpercnyi sétára lakom a konzulátustól, de ha a pókai halastavak mérnöke nem hívja fel rá a figyelmem, a mai napig sem fedeztem volna fel, hogy mellettem van Vanuatu képviselete. Egyébként szép színes zászlaja van, s elég sovány történelme.

Kíváncsian kerestem meg a tiszteletbeli konzulátus és Vanuatu meghatározását. A tiszteletbeli konzul olyan személy, aki a saját állampolgárságának megfelelő országban egy másik állam érdekében megbízatást, tevékenységet folytat. Ez nem is annyira meglepő, mint az, hogy létezik Vanuatu Köztársaság. Valahol Ausztráliától északkeletre fekvő szigetcsoport, ahol becslések szerint 220-250.000 lakos él. Tehát az egész országban kétszer annyian élnek és mozognak, mint szeretett városunkban. Önállóságát, függetlenségét csak 1980-ban vívta ki, s ezért nem tanultunk róla középiskolás korunkban.

Mivel nem valószínű, hogy az elég közeli szomszédom által képviselt ország földjére valaha is rátehetem a lábam, ezért más elérhetőség után néztem annak megismeréséhez. Az ország több mint 70 kisebb-nagyobb szigetből áll, s két legtávolabbi szigete között 850 km a távolság. A közel negyedmilliónyi lakosság 10 politikai pártra szavaz, vallásilag egyharmada református (presbiteriánus), és három hivatalos nyelve van az országnak. Már csak ezért is jólesett volna, ha a román és az angol mellé – vanuatui példára, harmadikként – magyarul is felírták volna a konzulátus nevét.