A város törvényszerűségei
Nincs két egyforma arc, de minden ember teste és genetikai felépítése csaknem azonos. A városoknak hasonlóképpen különböző bájaik vannak, de a homlokzatok mögött meglepően hasonlítanak egymásra.
Nincs két egyforma arc, de minden ember teste és genetikai felépítése csaknem azonos. A városoknak hasonlóképpen különböző bájaik vannak, de a homlokzatok mögött meglepően hasonlítanak egymásra. Lakosságuk méreteiktől függetlenül világszerte azonos átlagütemben gyarapodik; egy olyan város, amely szomszédjánál kétszerte terjedelmesebb, valószínűleg 15 százalékkal nagyobb jólétnek örvend. A zöldterület és a beépített terület aránya ugyancsak hasonló a világ jelentős részén.
Ezek a megállapítások a városkutatás terén az utóbbi időben végbement fordulatot tükrözik. A jobb adatfeldolgozási technológia eredményeként a városok új információk tömegével szolgálnak, amelyek megerősítik az ismert szabályokat, egyúttal meglepő, új jelenségeket is feltárnak. Mindez átalakíthatja azt a módot, ahogy a városokra nézünk, ahogy építjük és menedzseljük őket. Például sutba dobhatjuk a városok terjeszkedésének megfékezésére használt, a meglévő tervezési paradigmát érvényben hagyó próbálkozásokat: a jövőben a városokat a technológia és a teljesítmény olyasfajta finom összehangolásával lehetne irányítani, mint a Forma-1 versenyautókat.
A mérete hasonló szerepet játszik, mint az élő szervezeteknél
Még az 1940-es években George Zipf amerikai kutató figyelt fel arra, hogy egy város lakossága fordított arányban áll az ország városainak sorrendjében elfoglalt helyével. E törvény értelmében a legnagyobb város nagyjából kétszer akkora, mint a második legnagyobb, háromszor akkora, mint a harmadik legnagyobb, és így tovább.
Azóta más összefüggésekre is fény derült. A nagyvárosok növekedésük közepette decentralizálódnak, több új munkahelyet teremtenek a központon kívül. A városi lakosság sűrűsége minden ipari országban lassan csökken, ahogy távolodunk a belső magtól (Moszkva e téren kivétel, ott fordított a helyzet).
A jól használható adatok hiánya a múltban korlátozta az ilyen tanulmányok lehetőségét. Ma viszont dúskálni lehet a mutatókban. Az ENSZ és más szervezetek térítés nélkül hozzáférhetővé tették statisztikáik zömét, az adatok pedig jobban összehasonlíthatóvá váltak az egyes városok és az egyes országok között. Ami pedig a legfontosabb, számos közlekedési és távközlési hálózat, illetve közösségi média termel friss, szabadon felhasználható adatokat.
A The Economist című brit magazin összeállítása szerint mindez új kutatásokat indított el. Így például a Santa Fe Institute két munkatársa, Geoffrey West és Luis Bettencourt kimutatta, hogy a városoknál a méret hasonló szerepet játszik, mint az élő szervezeteknél. Ahogy például (energetikai szempontból) egy elefánt felfogható a gorilla nagyobb, de az energiát jobban hasznosító változatának, a nagyvárosok is a kisebb települések gazdaságosabb változatainak tekinthetők. Egy olyan metropolis esetében, amely kétszerese egy másik városnak, az elektromos kábelek hossza, a gázállomások és más infrastruktúraelemek egy főre jutó mennyisége mintegy 15 százalékkal kisebb. Ám az állatok nem élvezhetik olyan mértékben a nagyobb méret előnyeit, mint a városok. Az utóbbiak esetében kétszer akkora méretnél az egy lakóra számított jövedelem, a szabadalmak száma, a megtakarítás és a vagyon mintegy 15 százalékkal nő. Leegyszerűsítve: a városlakók kevesebbet fogyasztanak, de többet termelnek.
Shlomo Angel, a New York-i Egyetem várostervező szakembere több száz város történelmi és népszámlálási adatait gyűjtötte össze, térképek ezreit digitalizálta, és több millió szatellitfotót táplált be komputerekbe. 1990 és 2000 között annak a 120 városnak a területe, amelyet munkatársaival együtt tanulmányozott, átlag kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a lakosságuk. Ezek az arányszámok véleménye szerint aligha fognak változni, ami azt jelenti, hogy a városi területek alig 19 év alatt megkétszereződnek, viszont lakosságuk csak 43 év múlva duplázódik.
A Twitter-csiripek feltárják a városok szerkezetét
Carlo Ratti, a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) Senseable City Lab nevű városkutató laboratóriumának a vezetője az elsők között tanulmányozta a telekomhálózatok által termelt adattömeget.
Egyik célja annak vizsgálata volt, hogy egy ország belső határai miként tükrözik az emberi kapcsolatokat. Nagy-Britanniában az angolok és a skótok alig beszélnek egymással, legalábbis a vonalas hálózatokon; Londontól nyugatra, ahol sok brit hightech cég működik, ellenben egy teljesen új régió kezd létrejönni ebből a szempontból. Egyes amerikai államok, mint Georgia és Alabama, összetartoznak, miközben Kalifornia három részre oszlik. Portugáliában azok, akik kétszer akkora városban élnek, mint társaik, egy főre számítva 12 százalékkal több telefonhívást kezdeményeznek. Mindez alátámasztja a néhai Jane Jacobs városkutató elméletét, amely szerint a városok eszmecserére ösztönöznek.
A University College London CASA nevű kutatóközpontja a brit főváros tömegközlekedésében fizető eszközként használt Oyster-kártyák adatait és a Twitter közösségi portál üzeneteit dolgozta fel.
A kutatók szerint a Twitter-csiripek feltárják egy-egy város szerkezetét és tevékenységét. Londonnak egy központja van, amely a Piccadilly Circus közelében található; New Yorknak viszont több, egy-egy a Times Square, a Városháza és Brooklyn környékén. A tweetelésnek nem kedvez a zöld környezet, különösen a Central Park esetében – bizonyítja a csiripforgalom elemzése.
Sokan kétkedve tekintenek az ilyesfajta kutatásra. A várostervezők nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek az eredményekkel, különösen az olyan összefüggésekkel, mint amilyeneket West mutatott ki.
Mások attól tartanak, hogy a városkutatás a számok csócsálását helyezheti más, lényegesebb kérdések elé. „Egy műholdfelvételen látható zöld pixel nem árulja el, hogy parkról vagy magánkertről van szó” – érvel Philippe Rode, a London School of Economics LSE Cities nevű kutatócsoportjának munkatársa.
Helyet teremteni a fejlődéshez
A városi adatok özöne mégis nagy hatást gyakorolhat.
Michael Batty, a CASA igazgatója igazi esélyt lát arra, hogy a feltárt összefüggések és a rendszeres előfordulások a „város tudományává” forrjanak össze. A Santa Fé-i intézetben tudományos konferenciát is szerveznek erről.
A várostervezőknek is újra át kell gondolniuk tevékenységüket. Amennyiben a települések szervesen fejlődnek bizonyos vonalak mentén, akkor más irányba lökdösni őket hiábavalónak bizonyulhat. „Mintsem hogy gátolni próbálnák növekedésüket, a tervezőknek inkább helyet kellene teremteniük a városok fejlődéséhez – húzza alá Shlomo Angel. – Legyünk realisták a városi földigények tervezésénél, jelöljük ki bőkezűen a metropolisok határait, óvjunk meg valamennyi szabad teret és biztosítsunk úthálózati érrendszert. Pontosan ezt tette New York a XVIII. század elején, egyes kínai városok pedig ma járnak el így.”
Ám az új keletű adatbőség a városok menedzselését befolyásolhatja a legközvetlenebbül. Carlo Ratti és munkatársai olyan szoftver kifejlesztésén dolgoznak, amely a kutató tervei szerint „szinkronidejű ellenőrzőrendszerekké” változtatja a városokat. A program a legkülönbözőbb beérkező adatokat dolgozná fel: például összevetné a taxit keresők és a rendelkezésre álló taxik számát, lehetővé téve a közlekedés azonnali hatékonyabb megszervezését – főleg eső esetén, ami meglehetősen gyakori jelenség egyes helyeken.
Mindez valahogy úgy változtathatja meg a városokat, ahogy az autóversenyzés is átalakult. Régen minden verseny előtt szerelők végezték a járművek finombeállítását. Ma nagy képernyők előtt ülve figyelik a gépkocsira erősített szenzorok százai által továbbított információkat – és valós időben végzik el a szükséges korrekciókat.
Eljöhet a nap, amikor a városháza tanácstermében ugyanannyi képernyő sorakozik majd, mint manapság egy Forma-1-es szerelőállásban.
