2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vásárhelyen a BZN

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal meghívására tegnap Marosvásárhelyen koncertezett a ’70-es, ’80-as években igen népszerű hollandiai BZN együttes.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal meghívására tegnap Marosvásárhelyen koncertezett a ’70-es, ’80-as években igen népszerű hollandiai BZN együttes. Anny Schilder és Jan Keizer házaspárt a koncertet megelőzően a hivatalban Claudiu Maior fogadta, majd rövid sajtótájékoztatót tartottak. A fellépést a nők napja alkalmából szervezte a hivatal.

Jan Keizer elmondta, örömmel jöttek Marosvásárhelyre, nagyon szép a város, és férfiként büszke, hogy hölgyeknek énekelhetnek, jó látni, hallani azt, hogy annyi év után szeretettel fogadják őket az emberek, és az előadások után is hosszú tapssal jutalmazzák a zenekedvelők a fellépéseiket. Újságírói kérdésre elmondták, hogy a Kék szem (Blue eyes) slágerüket leányuknak dedikálták, ezért is adják elő mindig olyan szeretettel.

A Népújság arra volt kíváncsi, hogyan sikerült pályán maradniuk több évtizeden keresztül, hiszen azóta generációk nőttek fel, és a zenei ízlés is igen megváltozott. Jan Keizer elmondta, nagyon nehéz munka, hiszen sokat kell próbálni a zenészekkel együtt, de imádják, amivel foglalkoznak. Kialakítottak egy sajátos stílust és mindegyik számuk más-más, ezért, bár rég szerezték, ezt a sokszínűséget próbálják meg átadni a közönségnek. S mivel szívből énekelnek, az átjön, és ezt kedvelik a rajongók is, akik évtizedek óta kitartanak mellettük.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató