2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagyszabású esemény volt a Magányosok Klubja életében a 23. évforduló megünneplése, melyről részletes tudósítás jelent meg a Népújságban.


Nagyszabású esemény volt a Magányosok Klubja életében a 23. évforduló megünneplése, melyről részletes tudósítás jelent meg a Népújságban.

Azóta is zajlik az élet nálunk, apró kis örömökkel, színes eseményekkel. Tavasszal nem csak a természet újul meg, de felüdül a lélek is. Fogékonyabbá, nyitottabbá válik a szép gondolatok, szavak iránt, ezért hívtunk körünkbe olyan vendégeket, akik hivatásuk révén ráéreznek erre az igényre.

Kecskés Noémi magyar szakos tanárnő, Péterfi Rozália vendége, Szabó Magda irodalmi munkásságát méltatta, és Az ajtó című könyvből részleteket olvasott fel. A regény alapgondolatát megfogalmazva arra kérte a közösség tagjait, hogy nyissák ki minél szélesebbre lelkük ajtaját, és éljék meg a bennük levő szépet és jót. S mindezt adják át a jövő nemzedéknek is.

Irodalmi emlékeket elevenített fel Székely Ferenc, Sütő András közeli rokona, aki számos interjút készített ismert írókkal, művészekkel, rávilágítva színes gondolatvilágukra, megható, néha humoros részletekkel fűszerezve elbeszéléseit. Szavain keresztül jobban megismerhettük Sütő Andrást, de nemcsak mint írót, hanem mint pusztakamarási jó magyar embert is. Vendégünk könyveit – A szülőföld ölén, Templomra száll a bánatmadár, Tréfál a székely góbé – érdeklődéssel fogadták a klubta-gok. Ezt a jól sikerült találkozást Székely Árpád klubtag hozta létre.

László Csaba színművészt Kopacz Imola pszichológus azzal a céllal hívta meg, hogy a mai színház arculatát megismertesse azzal a korosztállyal, amely most is nosztalgiával gondol a régi telt házas előadásokra.

A művész optimista, úgy gondolja, hogy a színház vissza fogja hódítani az elpártolt közönséget is. Ezt szeretnénk mi is, hiszen színházba járó, lelkesen tapsoló közönség voltunk.

Hogy közösségünk mennyire felkarolja a pályakezdőket, bizonyítja a találkozásunk Bencze Dalma fiatal újságírónővel.

Ez a találkozás azért is volt megható, mert vendégünk Gráger Margit klubtársunknak az unokája.

Minden egyes találkozás élmény számunkra, mert okos és szép gondolatok hangzanak el, melyek derűsebbé teszik életünket és oldják a magányunkat.

Ezért működik sikeresen immár 23 éve a Kopacz Imola által alapított Magányosok Klubja.

Radványi Hajnal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató