2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Veszélyes közigazgatási átszervezést helyez kilátásba

  • 2020-10-07 15:16:53

  • -

Hallgatólagosan elfogadott tervezet

A közigazgatási átszervezés első, bújtatott lépését képezheti az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet hallgatólagosan fogadott el a héten a parlament felsőháza – hívta fel a figyelmet az RMDSZ közigazgatási szakpolitikusa, Cseke Attila. A tervezet a városok melletti kistelepülések finanszírozását is előírja, pályázati forrásokból.
Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a tervezet értelmében közszállításra, közü- zemesítésre, hulladékelszállításra és útépítésre pályázhatnak a városokhoz és megyeszékhelyekhez közigazgatásilag tartozó falvak. Ennek a pályázati lehetőségnek a megteremtését évek óta szorgalmazzuk, hiszen ezekre a rurális környezetekre eddig csak kismértékben lehetett pályázni. Ezért az RMDSZ támogatja ezt az intézkedést, mondta el a szenátor.
Ugyanakkor a sürgősségi rendelet „okosfalvak” nevű pályázati lehetőséget kínál, de ebben az esetben a szövetség a finanszírozási lehetőség kibővítését kéri minden kistelepülés számára.
A tervezet ugyanis azt írja elő, hogy csupán a várostól legtöbb 30 percre lévő települések pályázhatnak, de csak abban az esetben, ha az elmúlt három évben népesedésgyarapodást tudnak felmutatni. A népesedésgyarapodás azonban csak azokra a falvakra jellemző, ahová a nagyvárosokban lakók kiköltöztek – mutatott rá a frakcióvezető, ezért számos erdélyi község elesne a támogatástól. Jelen formájában az „okosfalvak” program nem felzárkóztatja a vidéki településeket, hanem koncentrálja a fejlődést a nagyvárosok köré. Azért is érthetetlen ez a népességnövekedési kritérium, mert a városok hasonló „okosvárosok” programjában ez a kritérium nem szerepel.
A szövetség nem kapott megnyugtató választ azzal kapcsolatosan sem, hogy miért kell új megnevezésű koncepciókat bevinni a finanszírozások lehívási feltételei közé. A javasolt „működő városi övezet” elnevezés nagyon hasonlít a Cioloş-kormánynak arra  a 2016-os kísérletére, amikor „működő városi környezet” és „falusi pólusok” vagy szuperközségek létrehozásával szervezték volna át az ország közigazgatási térképét és szüntettek volna meg településeket.
„Az RMDSZ nem támogatja a falvak kiüresedését célzó intézkedéseket. Azt kértük, a szenátus tűzze napirendre a sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó tervezetet, hogy annak hibáit javítani tudjuk. Sajnos ez nem történt meg, így a tervezet eredeti formájában kerül át a képviselőház asztalára, ahol az RMDSZ fenntartja módosító javaslatait”– mondta a frakció-vezető.
A közigazgatási szakpolitikus elmondta: bár a sürgősségi kormányrendeletnek vannak támogatandó rendelkezései is, átláthatatlanul kivitelezett közigazgatási átszervezéshez vezethet. „Ilyen jellegű módosításokról csak széles körű parlamenti vita útján kellene dönteni, nem hallgatólagosan elfogadott sürgősségi kormányrendeletekkel” – összegezte Cseke Attila.
(RMDSZ-tájékoztató)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató