Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kisfutuczkó alig tizenöt kilométerre esik Nagyfutuczkótól, mégis egy világ választja el a két falut. Ezt a világot úgy hívják, hogy Rókák pusztája, egyszerűbben csak Róka-puszta. Közben egyáltalán nem puszta, hanem inkább dimbes-dombos vidék, közepén a Kutyapisilő nevű szelíd patakkal, amely csak tavaszi esőzések idején mutatkozik teljes valójában; télvíz idején úgy elrejtőzik, mint valami depressziós vakondok.
A kistérségi társulás két éve viseli az ősök iránti tisztelettel a Kutyapisilő nevet.
Kisfutuczkó turisztikai érdekessége, hogy ha telefonálni akar az ember, ki kell gyalogolnia a régi disznólegelő legmagasabb pontjára, a Kereszthez, s onnan a nap bizonyos szeszélyes pillanataiban néhány perc erejéig szóba állhat városra szakadt szeretteivel. Így tesz kétnaponta a nyolcvanhat éves özvegy Laboda Jusztina is.
A falut bekerítő alakulatot mégsem ő fedezte fel, hanem már egy nappal korábban Cápráginé, másképpen Szutyok Mimi, aki azon kapta magát, hogy miközben baját végezné a Kutyapisilő patak partján, ahová kirúg a telke, valami szurokfekete öltözetű ördögfiókák lesik a terebélyét. Mindjárt tudta: nem rendőrök, mert ha azok, akkor a jegyzőkönyv érdekében nyilván rögvest felszólítják az erkölcstelen művelet megnevezésére és abbahagyására, amire ő azt válaszolná, hogy a saját birtokán azt csinál, amit akar, majd szoknyáját felkapva hirtelen újra lekuporodva folytatná –; minek folyományaképp a szabálysértés ténye legalább két és fél méter hosszan csordogálna. Az eset nem állott fenn, ezért gyorsan eleresztette a kutyát, és kettesben ugatták az illetéktelen behatolókat Jaguár nevű transzszilván kuvaszával. Viszont a szuperrejtélyes alakok úgy eltűntek, mint a tortanindzsa. Cápráginé egész éjjel filmet néz, Kanadába lódult nagyfia hátrahagyott vagy kétszáz kazettát, így aztán semmitől sem lepődik meg. Mégsem szól semmit, mert egyrészt minek, másrészt kinek. Összevissza kószálnak itt, Kisfutuczkón az idegenek, ezzel ábszolúte tisztában volt, ám a falusiaknak hiába mondaná, kinevetik. Nem kell ide két bolond, Mimike, tácsolta le a múltkor is a rusnya vénasszony, a savanyúkáposzta-szagú Laboda Jusztina – elég egy ekkorka falunak a cifka-cafka Csipa Dzsennifer, akinek mindig elfő a kávéja. Mérhetetlen sértettségében Cápráginé Szutyok Mimi semmiféle infót nem oszt meg a kisfutuczkóiakkal. Pedig a szobájából azt is látja, hogy könnyű harckocsik sorakoznak sajátos hadrendbe a réten, más részük pedig fölfelé igyekszik, azzal a nyilvánvaló feladattal, hogy lezárják a települést.
Hiába titkolózott. Másnap Laboda Jusztina a Kereszt tövéből egyből leleplezte az alattomos hadműveletet. Mi több: bemondta a telefonba is a fiának, aki érdemein alul jutalmazott, nyugalmazott besúgó. – A Róka-puszta tele harci kocsikkal és fegyveres katonasággal. Mi ez, ha nem invázió?!…
Nosza, értesíti a közösség férfi állományát is: Cókmók Csubit és Kaptán Burzót. Az egyik vak, a másik süket – így adják ki két félnormában a tökéletes őrizetet. Cókmók Csubit megcsalt szeretője öntötte szembe még hetvenkettőben, a vegyi gyárban; Kaptán Burzót hajtó korában, egy nagyszabású vadászaton cirógatta meg a havasok Miklós bácsikája, egyúttal a fél farát is elharapván – amiért is a rosszfélék Seggetlen Burzónak becézték; amikor még éltek tréfára hajlamos székelyek Kisfutuczkón.
Mindkettejükön földig érő, csüngő szőrű koszos pásztorsuba, somfa botjaik akkorák, mint Őszentsége rangos támasztéka Róma városában. Ezeket azonban megemelni is derék dolog, nemhogy lecsapni velük...
A fent nevezetteken kívül csupán Csipa Dzsennifer számít helyi lakosnak – amikor éppen idehaza tartózkodik. Dzsennifernek érdekes a heppje. Nevét s kórisméjét egyedül Cápráginé Szutyok Mimi tudja. Úgy hívják, hogy border line szindróma, és az jellemzi, hogy aki ebben szenved, az hol angyal, hol pedig ördög, sosem tudni, mikor éppen melyik. A buta falusiak nem néznek filmeket, nem is tudnak angolul, bezzeg hogy bordélylány szindrómának mondják a Csipa Dzsennifer baját – amitől a lány úgy be tud gurulni, de csakugyan: két hete a Mákföld tetejéről henterikádzott alá a Bakk Pali bá összerogyott házáig, s onnan szenes karót ragadva rohangált végig a Nagyutcán, a Nyulak közén, a Kisutcán, végül a Béka Feri pallóján állapodott meg… Addigra magamagában is kárt tett, úgyhogy le kellett kötözni szegényt. Aztán a szeretője elvitte. Közel Dicső, de sosem tudni, mikor van rendesből kieresztve, s mikor szökött haza.
Az ostromgyűrű bezárult. Az utca végén megjelent a parancsnoki dzsip, mögötte két harckocsin töltött puskákkal símaszkos fickók, lövésre készen fürkészik a lepusztult, poros és törött ablakú házak frontját, nehogy rájuk ugorjon valami terrorista mándruc. A szégyentábla helyén Cókmók Csubi és Kaptán Burzó fogadja a betolakodókat. A símaszkosok leugranak, se szó, se beszéd, szétfelé rúgják a faluőrök lábát, alaposan megmotorásszák, majd a szégyentábla romos falához nyomják őket.
Hol vannak? Kérdezi a parancsnokuk. A házban, feleli Cókmók Csubi, hiszen Kaptán Burzó semmit sem hall. Melyik házban? Az egyikben a vénasszony, a másikban a muzis naccsága. S hát a harmadik? A harmadik abban, amelyiken írja hogy Vegyes bolt.
Mese nincs, itt körözés folyik, gondolja Burzó, miután Csubi jelekkel magyarázza a dolgot. De az integetés is tilos, kapnak egy-egy hatalmas fejfasírtot, hogy azt hinnék: tarkólövés.
Közben a rohamosztag végigkutatja Kisfutuczkónak mind a tizennyolc házát, csakhamar előkerítve a többi lakost: kárpálódva rángattatja magát, félelmében kékeslila galambokat eregetve Laboda Jusztina; mindentudó ábrázattal andalogna Cápráginé Szutyok Mimi; és szemérmetlen mozdulatokkal a fiúkat kihívóan mustrálgatja Csipa Dzsennifer; egy és egész tehát a falu lakossága.
Hol bújtatják a latorokat? Így a parancsnok. Laboda Jusztinának a galambja ekkor pelikánná változik; nem puki, hanem durrantás, durrogtatás, rakétaeregetés, merő dörrenet. Ámde a kis bűzös manőverrel sikerül elterelnie magáról a gyanút. Csipa Dzsennifer már rá is fonódott az egyik délceg legény nyakára, ő is kihull a hálón. Marad hát a „Mindent tudok!”-kal reagáló Cápráginé Szutyok Mimi – őt azonmód le is tartóztatják. Amint vonszolják – mert hiszen ellenállást kell kifejtenie, minden forgatókönyvben ez áll! –, megsemmisítő pillantással sújtja a két „férfit”, Cókmók Csubit és Kaptán Burzót. Ezekben egy miccre felhorgad az önérzet, és szembefordulnak foglyul ejtőikkel.
Nos, a jegyzőkönyv távlatából immár kijelenthetjük, hogy mindazonáltal a helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került, vagyis megoldást nyert. Miután a rohamosztag razziája során nem találtak terrorcselekedetre utaló nyomokat, tárgyakat, logisztikai felszerelést, sem pedig államellenes tevékenységgel gyanúsítható személyeket, a zárlatot megszüntették, a blokád véget ért, a szögesdrót akadályok a hatalmas teherkocsikon maradtak; tüntetők és lázadók hiányában ellenbarikádokat nem kellett emelni – még Cápráginé Szutyok Mimi is megúszta egy dorgatóriummal, hogy tudniillik ne járjon a szája olyasmiről, amiről csak mozinézői élményei alapján tudhat – hamisan – hozzászagolni.
Kisfutuczkót szerencsésen elkerülte a karantén. A maszkos kompánia igyekezett békét kötni a helybéliekkel. – Ide figyeljenek – mondta a parancsnok. – Megmondom, mire van önöknek szükségük. De találgassák is egy kicsit. Na, mire?
Cápráginé Szutyok Mimi ezt is tudta. – Éberségre – felelte olyan szimplán, mintha Bruce Lee volna. A parancsnok bólintott. – Önök jelesre vizsgáztak honpolgári felelősségtudatból és magatartásból. Bár az önök települése uszkve kétszáz kilométerre esik az országhatártól, önök akkor is elhárítanák az ellenség mesterkedéseit, ha megpróbálkozna kibabrálni a mi tág horizontú, pompásan fejlődő demokráciánkkal. Gratulálok, és ezúttal mindenkit kitüntetek egy díszoklevéllel! Ugyanakkor aláírás ellenében részesülnek fél évre szóló ételjegyben is, amelyet naponta az egységünk kitűnő kantinjában lehet beváltani reggeli, ebéd és vacsora formájában.
Mindez ugyanazon a helyen, a szégyentábla romos falánál zajlott, ahol egykor a falu bikája fejtett ki ellenséges tevékenységet, amiért az életével fizetett golyó általi halállal; majd a kulákokat csapdosták humanitárius okokból a vörös téglás létesítményhez.
A kajabonokat nyomban kiosztották, Laboda Jusztina odaadta a kulcsot, hazaszalajtotta Csubit, és elhozatta házának tisztaszobájából, az ágy alól azt a kétliternyi dugipálinkát, amivel a nyugalmazott besúgó fiát kívánta megtisztelni szilveszterre. Örömmámorban koccintgattak, majd a fekete sereg sűrű búcsúzkodások közepette elpályázott az ismeretlenbe, amelyből felbukkant volt.
Ezzel a dolog el is lehetett volna bütülve, csakhogy Jusztina nén’ hatvanhét éves nyugalmazott csemetéje nem fogta be a pofáját. Így aztán nem is lett valami lájtos a sztori. Ugyanis a középszerű jelentőembert nem sokra taksálta az álhamvaiból föléledő biztonsági cég új központi és regionális grémiuma; minek következtében nyugdíj-kiegészítéshez kellett folyamodnia.
A mamát, Laboda Jusztinát megtanította fotózni a zsebtelefonnal. Mihelyest ismét térerő gerjedett a disznólegelői Kereszt alatt, Jusztina továbbküldte a réti invázió, roham, ostromlás, támadás, offenzíva korábban kattintott képeit. Ezek nemsokára megjelentek a legjobban fizető ellenzéki tévé műsorán, olyan jelzők kíséretében, mint: ártalmas, romboló, destruktív, bomlasztó, kártékony, züllesztő, felforgató. Gondolható, kiket illettek emígy.
A híradástechnika pedig? Az, kérem szépen: fürge, sebes, szapora, rohanó, villámgyors, gyors, szélsebes, satöbbi.
Lett botrány három napig. A hatalom tisztázta: voltaképpen nem történt Kisfutuczkón semmi különös, a Róka-réten gyakorlatozott az egyik elhárító egység, teljes készültségben, ők azt hitték, teljesen kihalt a falu, szerencsére az utolsó pillanatban leállíthatták a gyakorlatot, különben valóban lehettek volna a személyek sérelmére esett, ámbár igazolható cselekmények. Egyébként országosan egyre jobbak a mutatók, a meglöveteli trend lefelé mutat. Több golyóipari szakreferens is megerősítette.
Amikor erre sor került, már új botrány kavarta fel a média rózsaszín szűzhullámait Romániában.
Egy politikus korán reggel összeveszett a feleségével, majd elment a parlamentbe. Mikor dél körül hazajött, megevett egy fél literre való tejfeles bablevest, arra megivott egy ugyancsak fél literre való asztali fehérbort. (Bűnjelek csatolva.) A hulla ezután még egy kicsit veszekedett a feleségével, utána kiment a mollba, és ott a szeretője szeme láttára halántékon lőtte magát. A hulla azonnal meghalt. Állítólag azért történt így a dolog, mert a férj a szeretőjével karambolozott. Aztán a mollban megjelent a feleség is. Bejelentette a sajtónak, hogy az urának szerencsére nincs sérülése – de otthon majd lesz.
Ebből is látszik, hogy az élet nem egy író-olvasó találkozó.
Még annyit, hogy a kisfutuczkóiak, megéhezvén, a kantinba indultak volna a kajabonokkal. De sem kantin, sem kaja nem vala sehol. Minek következtében mind Laboda Jusztina, mind Cápráginé Szutyok Mimi, mind (ideiglenes távollétében) Csipa Dzsennifer, mind Cókmók Csubi és Kaptán Burzó – a kistérségi település teljes lakossága! – készséggel hajlamos valamelyes husángok felemelése által elkövetni a hatósági közeg elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos szervek hathatósan becsapták mindannyiukat.
Ennek érdekében arra készülnek, hogy újévkor is felgyújtják a karácsonyi égőket. Utána lesz, ami lesz!
Erős meggyőződésük, hogy a kár nem haladja meg a hasznot.
Aki látni akarja, szeretettel várják.
(A térségben nem található vírus.)
Damján B. Sándor