Videó és spektákulum

Bartha József vizuális művész, képzőművész, UNITER-díjas díszlettervező első kötetét mutatták be pénteken délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. 

Bartha József vizuális művész, képzőművész, UNITER-díjas díszlettervező első kötetét mutatták be pénteken délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. Az egyetem UartPress Kiadója és a Mentor Kiadó gondozásában megjelent könyv ismertetésének első momentumaként egy közel két évtizeddel ezelőtti performansz – jelen esetben Irsai Zsolt emléke előtt tisztelgő – megismétlését élhettük át, amelynek következményeként pálinkaillat és tökmagropogtatás okozott meglepően kellemes alaphangulatot.

A Videó és spektákulum című kötet bemutatóján elsőként Albert Mária szólalt fel, aki elmondta: a kötet olyan együttműködés eredménye, amely mindenkinek örömöt okozott. A könyv méltatója, Ungvári Zrínyi Ildikó pedig hozzátette: nem hagyományos kötetismertetőben gondolkodtak, hanem beszélgetés keretében igyekeznek bemutatni a kiadványt. Ungvári Zrínyi Ildikó kérdéseire – többek között a sepsiszentgyörgyi előadások díszletei, a nagyon erőteljes térbeli konstrukciók, a vetített kép előadásban való jelenléte, a pályaszakaszok, a különböző installációk, a hazai, nyolcvanas évekbeli videómániáról szóló fejezet kapcsán – a szerző számos, humoros történetbe ágyazott válasszal felelt, a jó sztorik az est alapját képezték. – Máig emlékszem a pillanatra, amelytől nem érdekelt az a festészet, amelyet addig műveltem – árulta el Bartha József. – Dicső-szentmártonban, az üveggyárban dolgoztam reklámgrafikusként, mint „inginer artist”, és a nyolcvanas évek vége fele rájöttem, hogy engem ez egyre kevésbé érdekel. Ezért elkezdtem különböző tárgyakat applikálni a festményeimre. Egy, az ócskapiacon talált cilinderből például vászon lett. Onnan már csak egy lépés volt az installáció, majd a hanginstalláció és a videoinstalláció. Ekkor még 1993-at írtunk, és az analóg videózás korát éltük. A rajz persze ez utóbbi esetében is kikerülhetetlen, de festményeket szerintem csak akkor érdemes csinálni, ha az ember felvállal valamilyen szintű remeteséget – csak úgy lehet igazi, vertikális utazásokba kezdeni. Ami a bolhapiacos tárgyaknak, a kultúra romjainak, a megtalált dolgoknak műalkotásba való illesztését illeti, meggyőződésem, hogy az új üzenetek úgy jönnek létre, hogy a meglévő dolgokat új struktúrákba összerakjuk. Persze itt már felmerül a szerzői jogok kérdése, az, hogy mikor válik plágiummá az eltulajdonítás. Ugyanez a helyzet a videó, a média megjelenésével is a színházi előadásokban. A díszleteknek pedig a néző kimozdítását is szolgálniuk kell. Gyakran igyekszem másfajta nézési technikákat, térhasználatot alkalmazni. Noha mindig szerettem a színházat, soha nem akartam díszleteket készíteni. De felkértek rá, és idővel rájöttem, hogy ettől jól érzem magam. Igaz, ha nem lennék képzőművész, nem tudnám ezt csinálni. Így azonban jól kiegyensúlyozott a csoportmunka és a magányos műtermi alkotófolyamat.

Nagyon szeretem azokat a díszleteket, amelyek dramaturgiájában van egy csomó rejtett dolog. Ami meglepi a nézőt. A lélegző, meglepetésszerű térváltoztatást, hiszen a jó díszlettervező dramaturgiai feladatokat is ellát. Persze, kifele azt mondja az ember, hogy ő a legjobb, és az egy dolog. A baj ott kezdődik, amikor ezt el is hiszi. Nagyon fontos, hogy megtanuljuk a mérték fogalmát. Hogy meg tudjunk állni, hogy úgy fejezzük be a műalkotást, hogy az ne legyen befejezve. Mert csak az adja meg a nézőnek a gondolkodás lehetőségét, ami nyitott marad. Azt mondják, az igazán jó díszlettervezők csak akkor olvassák el az adott dráma szövegét, amikor a rendező már harmadszor szól nekik. Én kétszer szoktam elolvasni, és közben folyton firkálok. Mindent le kell firkálni, még a legelvetemültebb vizuális ötletet is, mert soha nem tudhatjuk, mikor, milyen hatásra és merre indul el a majdani előadás. Nagyon fontosnak tartom a makettek készítését, a makettek anyagát, amelynek utalnia kell a végleges díszlet anyagára. Annak pedig erős és intenzív kapcsolatot kell kialakítania a nézőkkel. Jól kell szegmentálnunk a teret és jól kell használnunk az anyagokat, hiszen mindenki tudja, milyen egy fa, egy rozsdás fal megérintése – mondta Bartha József első kötetének bemutatóján, doktorátusi dolgozata könyv formában történt megjelenésén, amelyet egyaránt színesített számos jóízű anekdota, pályatársak előtt tisztelgő emlékezés és közönségi kérdésfeltevés.