2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Virágzik a cigarettacsempészet

2016-ban Romániában 4,41 milliárd szál csempészett cigarettát szívtak el, nagyjából tíz százalékát az Európai Unió területén elhasznált 48 milliárd szálnak.

2016-ban Romániában 4,41 milliárd szál csempészett cigarettát szívtak el, nagyjából tíz százalékát az Európai Unió területén elhasznált 48 milliárd szálnak – derül ki a KPMG elemzéséből.
A tanulmány szerint Románia a hatodik helyen áll az Unióban Franciaország (8,96 milliárd), Lengyelország (6,16 milliárd), Nagy-Britannia (5,55 milliárd), Németország (4,8 milliárd) és Olaszország (4,43 milliárd) után a csempészett cigaretták számát illetően. A belső piachoz viszonyított arányát illetően Románia első helyen van az említett hat ország közül, a feketepiaci részesedése 16,4 százalék. „A csempészett cigaretták több millió eurós bevételtől fosztják meg a román államot, ezért folytatni kell a harcot a cigarettacsempészet ellen” – állapította meg Ileana Dumitru, a British American Tobacco Románia jogi osztályának vezetője.
A tanulmány szerint a cigaretta feketepiaci részesedése Romániában jóval a 9 százalékos uniós átlag fölött van, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy az országnak több mint 2.000 kilométer hosszú határa van olyan nem uniós államokkal, ahol a cigaretta ára kevesebb mint egyharmada a romániai árnak.
A legnagyobb forrásország Ukrajna, innen származik az uniós csempészcigaretta 12 százaléka. A fenti hat országban fogyasztják az uniós csempészcigaretta-mennyiség 71 százalékát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató