Visky Árpád is közöttünk járt

Hetvenöt éves lenne Visky Árpád színművész. Olykor még színpadon lehetne, közel három évtizede már csak emlékezhetünk rá. Gyászoló idős édesanyja évente többször is felkeresett a szerkesztőségben, nehogy ez vagy az a tudnivaló feledésbe merüljön tragikus sorsú színész fiáról. Másokhoz is eljárt, talán olyankor is, amikor a megszólítottaknak egyéb sürgős dolga is lehetett, de a szeretetnek e megható, intenzitásában nem csökkenő megnyilatkozása is hozzájárult ahhoz, hogy Visky Árpád nevét intézmények, közösségek is továbbadják a jövőnek. A művész tragédiája, meghurcoltatása, halálának máig tisztázatlan körülményei, az a suttogva terjesztett gyanú, hogy nem öngyilkos lett, hanem a szeku pribékjei végeztek vele, a költőket is mélyen megérintette, költemény is őrzi emlékezetét. „A föld majd ringat, renget. A föld majd ringat, renget” – hang-zik a szintén 1940-ben született Bella István Sirató. Visky Árpád élő ravatalánál című megrendítő versének záró sora. Ragadjunk ki a két évtizeddel később elhunyt Kossuth-díjas lírikus barátsiratójából egy hosszabb részletet is, hátha ennek nyomán olvasóink előkeresik a teljes költeményt. Többet mond bármekkora szakmai adathalmaznál. 

„Mért adtad föl magad, mondd, mért jelentetted föl

a dögvésznek életed, s mért adtad föl, miért?

Ha már tilos volt játszani szín, deszka – játsztál volna,

Woyzeck, a madaraknak, a siketnéma fáknak,

csikasz farkasoknak, medvéknek a havasban,

kupica-fényű csillagból ittál vón verset,

Ady-remegésű negyvenhétévig-félés,

mért játszasz most ott, hol vallató vaku villog,

taps helyett föld dörög, s bonckés súgja a végszót.”

Megölték Viskyt, vagy tényleg feladta, mert úgy érezte, a színpad, a dobogó nélkül, amelytől eltiltották, értelmetlen az élete? A kérdések megmaradtak, biztos válaszokat rájuk talán sohasem kapunk. A Woyzeck szerep, amellyel annyira azonosult, és a többi jelentős alakítás – Tiborc, Kurrah, Caţavencu, De La Fontaine és így tovább –, amelyeket szintén rászabottként őriz memóriájában a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi közönség, a Káin és Ábel, A szúzai menyegző, az Özönvíz előtt, a Csillag a máglyán, Az öreg hölgy látogatása és más emlékezetes előadásokban nyújtott teljesítménye, Ady, József Attila, Petőfi, Radnóti költészetének egyéni hangú megszólaltatása a színházi krónikákban, méltatásokban közvetve fellelhető. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház honlapja, az intézmény színháztudományi kutatóközpontjának In memoriam rovata róla sem feledkezett meg. Az idén a 105 esztendeje született Kovács Györgyről is olvashattunk ott. Arról a sok fiatal tehetség előtt példaként álló mesterről, akivel Visky felváltva játszhatta Tartuffe-öt a frissen avatott marosvásárhelyi Stúdió Színház 1962-es első vizsgaelőadásán. És nemrég Harag Györgyöt is megidézték a 90. születésnapján. Az ő rendezői irányításával is dolgozott és szerezhetett tartós élményeket a nézőknek a hatalom által áldozatszerepbe kényszerített színész. „Rengesse, ringassa” minél tovább szellemalakját az emlékezet!