Az előzetes népszámlálási adatközlések kiszivárogtatása nem csupán természetes emberi kíváncsiság eredménye. Elég rátekinteni a nagyáruházak, mallok és plázák első napi nyitányára, hogy lássuk, rengetegen vagyunk, dulakodáshoz, lökdöséshez, egymás durva eltiprásához, bírvágyhoz, potyához túlságosan is sokan.
Az előzetes népszámlálási adatközlések kiszivárogtatása nem csupán természetes emberi kíváncsiság eredménye. Elég rátekinteni a nagyáruházak, mallok és plázák első napi nyitányára, hogy lássuk, rengetegen vagyunk, dulakodáshoz, lökdöséshez, egymás durva eltiprásához, bírvágyhoz, potyához túlságosan is sokan. Vagy ha a betöltött és létező munkahelyek számát tekintjük, akkor is rengetegen élnek ehelyütt, hiszen óriási munkanélküliség honol, és ezt a jóhiszemű ember (meleg szobából, jól fizető munkahellyel) népfeleslegnek gondolhatná. Ugyancsak sokan vannak a nyugdíjasok és eltartottak, akiknek száma a statisztika szerint nő. Rengeteg a kint munkát vállaló, rengetegen tülekednek az ország kapuinál oly bevándorlók, akiknek eszük ágában sincs tartósan itt letelepedni.
Ha viszont azt tekintjük, hogy hányan vásárolnak könyvet, hányan utaznak télvíz idején délszaki dagonyapartira Aranyhenye-partra, akkor kevesen. Fogyunk. Ugyancsak fogyó tendenciát mutat azoknak a száma, akik azt hiszik, hogy a magyar választók egysége megteremtődik a közelgő parlamenti és helyhatósági választásokra. Hasonmód kevés azoknak a száma a népszámlálási adatok szerint, akik önként költöznek Vaslui-Cucorára vagy Craiova-alsóra Erdély székely-magyar településeiről, hogy ott magyar nyelv és irodalomra, sőt manysi helyesírásra is tanítsák a helyi őslakosságot, merthogy a magyar lassan világnyelvvé lesz, de legalább is az unió vezető nyelve. Azok száma is fogy, akik hisznek abban, hogy holnap (pénteken du. 2 és 4 között) fizetésemelés lesz a tanárok és közalkalmazottak, a jobbágyok és zsellérek, szovhoz-parasztok és felhőkarcoló-tisztító ipari alpinisták javára például Székelycsókán, hogy csak az egykori Marosvásárhely rajonban/járásban maradjunk.
Mint a fenti reprezentatív példákból is könnyen kivehető, a népszámlálási eredmények fölöttébb megbízhatatlanok, enyhébben szólva viszonylagosak, hiszen egyfelől dugig vagyunk, sőt torkig, másfelől pedig szűkében ennek-annak, p.o. mikor tortasütésre kerül a sor, a legtöbb háziasszony sikoltva fedezi fel, hogy éléskamrájából kifogyott a liszt, a cukor, a fahéj, kókuszreszelmény, mazsola vagy tejszín. Máskor az ember felszáll a zsúfolt minibuszra/maxim gorkij taxira, és megállapítja, már megint túl sokan vagyunk, a sofőrök pedig pénzszűkében és udvariassághiányban szenvednek. Kevesen vagyunk, hisz már nincsenek végeláthatatlan sorok a mozik és a színházi pénztárak előtt, igaz, már mozik is alig vannak. (Nincsenek már benzinsorok és hússorok, de van még Bodor Péter sor, sőt a nosztalgikusoknak Izrael- és Duducz-sarok.)
Tény viszont – ha hihetünk a számoknak – hogy bérces/tengermartos hazánk, amelyről azt hirdeti egy tévéállomás, hogy az kizárólag a becsületes és dolgos románoké, lakossága megfogyatkozott, az 1963. évi népességi szintre esett vissza. Ebből szerencsére nem következik az, hogy az 1963-as állapotok jőnek vissza. Én például a világért sem szeretnék újra tizedikes lenni és hajnalonta mínusz 40 fokon kigyalogolni az IRA-hoz (a régi repülőtér szomszédságában autóalkatrészeket reszeltünk félre, és ennek okán az idősebb szakmunkások rendszeresen elküldtek szovjet reszelőzsírért), pedig Ungvári bácsi olyan jókat mesélt berepülőpilóta-múltjából.
Lehet, ha kevesebben vagyunk, mindenkinek több munka/lakás jut. Az optimistáknak mondom: felsőbb helyről megsúgták e sorok írójának, hogy van egy NAGY HIVATAL, amely minden országnak (közösségnek, falunak, városnak) változatlan mennyiségű örömöt, jókedvet, viccet, jólétet utal ki évente, na már most, ha kevesebb ember között oszlik meg, annál több jut egy főre. Csak bírjuk fölkapkodni.
