Vízkereszt és farsang
A nyugati kereszténységben január 6-án van vízkereszt, avagy a háromkirályok ünnepe: ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete. A keleti kereszténységben a Julián-naptár szerint január 6-7. a karácsony, és 13 nappal később ünneplik a vízkeresztet.
A nyugati kereszténységben január 6-án van vízkereszt, avagy a háromkirályok ünnepe: ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete. A keleti kereszténységben a Julián-naptár szerint január 6-7. a karácsony, és 13 nappal később ünneplik a vízkeresztet.
Az ünnep liturgiában használatos elnevezése Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése, magyar neve a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a IV. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.
Az evangélium szerint a háromkirályok (a napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár – volt, tömjénadományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet.
A vízkereszt második evangéliumi története szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.
Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidéző csillagozás vagy háromkirály-járás. A három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak megmutatta az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betűket (Gáspár, Menyhért és Boldizsár). A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével. A vízkereszti népszokásokból mára leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.
Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (idén február 13-ig) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák – ez a torkos vagy zabálócsütörtök.
A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre („a farsang farka”) – vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás, ma is igen híres a mohácsi busójárás. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús, a fánk, és ekkor rendezik a különböző rendű és rangú, társasági és szakmai farsangi bálokat.
