Volt egyszer egy Communitas kör

Három évtizeddel ezelőtt, 1986. november 6-án három lelkes orvostanhallgató közös elhatározása nyomán, mások segítségével és támogatásával alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákfolyóirata keretében a Communitas kör. Az irodalmi jellegű önképzőkör célja az egyetemisták általános műveltségi színvonalának az emelése volt. Oktatási időszakban kéthetente került sor összejövetelre a fiúbentlakás tanulószobájában a hazai értelmiség ismert képviselői köréből meghívott vendégek részvételével. A tervezett programot közösen állítottuk össze, és alapító-szervező társaimmal együtt (Pávai Zoltán, Seres-Sturm Róbert) leosztottuk az egyes találkozókkal kapcsolatos teendőket, valamint az általános feladatokat.

„Visszaemlékszem, hogy sokszor állt a hallgatóság egy része elegendő szék hiányában. Nagy volt az érdeklődés, pedig kockázatosnak tűnt részt venni az összejöveteleken. Nem lehetett tudni, ki kit figyel, nem hívat-e egy elvtárs másnap” – idézem az egyik rendszeres résztvevőt a kör megalakulásának a tizedik évfordulójára kiadott emlékkönyvből. A kötet alapjául szolgált az eredeti Communitas-emlékfüzet, amely összesen harmincnyolc találkozó krónikája 1986 novembere és 1989 májusa között. Művelődéstörténeti jelentőségét alátámasztja, hogy a meghívottak gondolatait, némely esetben verseit, novelláit tartalmazza. „Egy válságos korban létrehozott és folyamatosan működtetett egyetemistacsoportosulásnak állít emléket, szellemi kisugárzása messze túlhaladja a maga határait” – olvasható az emlékkönyv előszavában.

A kör első találkozójára 1986. november 24-én került sor, legelsőnek Mészáros József könyvtárost hívtuk meg. Utólag elemezve, szinte jelképes, hogy második meghívottunk Markó Béla volt, míg az emlékfüzetben az utolsó Domokos Géza. Előbbinek az ajánlásából idézek a Communitas-emlékkönyvből: „Most éppen a jövőből szólok. Abból a jövőből, amely olyan amilyen, de az álmodozók, a kitartók, a maradók, a szervezők és szervezkedők nélkül ez sem lenne. Közéjük tartoznak a Communitas álmodozói is. Akkor, amikor még nem látszott az alagút vége – most vajon látszik-e igazán? –, irodalmi, művelődési, szellemi körökben körbeülni, szolgálatos szemek és fülek elől rejteni a fényt és a hangot: kicsiny tettecske volt talán, de ebből nőtt ki mindaz, ami van”. 

A kiemelt ellenzékinek, disszidensnek számító Cs. Gyimesi Éva jelenléte lett a legemlékezetesebb. Az 1989. április 3-i köri találkozón száznál többen vettünk részt, számosan nem orvosisok. De másért vált felejthetetlenné számomra az aranykorszak utolsó esztendejének áprilisa. Éspedig azért, mert akkoriban gyakran látogattam el a Borsos Tamás utcába, pedig még nem oda szólt a buletinem. A Communitas kör létrehozásával és működtetésével szinte párhuzamosan folyó megfigyelésem ekkor „gyümölcsöt termett”. Az I/B ügyosztályt irányító Bordea Sabin őrnagy jóváhagyásával 1989. április 24-én Pocan Ştefan őrnagy, egyetemi főszekus írásbeli figyelmeztetésben részesített. Az előző évben már megfogalmazott, szorosabb megfigyelésemre vonatkozó cselekvési tervezet vádpontjai alapján: irodalmi érdeklődés és nacionalista tartalmú írások, kapcsolattartás az állambiztonsági szerv figyelmében álló személyekkel, ellenséges magatartás.

Ma a Communitas (Alapítvány) egészen más. Még szerencse, hogy éppen idejében véget ért a diktatúra, és bekövetkezhetett a „reinkarnáció”. Egykori meghívottaink közül sokan már nincsenek az élők sorában, tisztelettel adózunk nekik. És köszönettel minden meghívottnak, résztvevőnek, segítőnek, akár szurkolónak is. Velük együtt bízom abban, hogy a Communitas kör működtetése nem volt hiábavaló.