Winter Games IV.

Nem, ne gondoljunk a téli olimpiai játékokra. A marosvásárhelyi K’Arte Egyesület tavaly december végi rendezvénysorozata, pontosabban csoportos kiállítása adta a lehetőséget erre a visszatekintőre. A Kultúrpalota szomszédságában működő kis kiállítóterem ebben a hónapban is felmutatta Benedek Levente, Ferencz S. Apor, George Roşu és Szabó Anna-Mária témába, illetve e kortársművészeti sorozatba illő alkotásait. 2021 egyébként igen aktívnak és sikeresnek mutatkozott a K’Arte életében, nemcsak rendszeresen jelen volt a város művészeti mozgalmában, de meg tudta erősíteni a saját fiatalos baráti táborát is. Az egyesület egyik alapembere Ungvári-Zrínyi Kata képzőművész és művészeti író, aki kurátorként karolta fel a Winter Games IV. eseményeit. Az alábbiakban ő ír a kiállításokról. 

A csoportos kiállításon az idei év meghívottjai több alkotással lepnek meg. Elmélkedhetünk az emlékezetről, szokásokról, hagyományokról és az embernek azon vágyairól, hogy elérjen az ideálhoz, vagy önmagát igazán mélyrehatóan megvizsgálja. Így az Ünnepek valódi arcának felfedezése mellett azokat az (olykor valóban látványos) lehetőségeket is észrevehetjük, amelyeket ez az időszak kínál számunkra – és melyek a valóság mintázatainak új megértéséhez vezetnek.

A Winter Games eddigi kiadásainak hagyományához hűen a látogatók idén is az előző évek alkotásait bemutató képeslapot kaptak.

Téli játékok

A karácsonyi ünnepkör témája a kortárs művészetben meglehetősen elhanyagolt, óvatosan kezelt, már-már tabunak számít. Mindez annak is köszönhető, hogy a téma bizonyos értelemben „elkopott”, kisajátította a fogyasztás és a reklámipar: a mindennapi vizuális terünkben az ünnepek idealizálatlan, giccsmentes, valódi arcával alig találkozunk.

A Winter Games című projekt elérkezett 4. kiadásához. A projekt célja, hogy a fogyasztói társadalom üres és kimerítő automatizmusaival ellentétben személyes és igazi élményeket, őszinteséget és mérlegelést csepegtessen vissza az ünnepekbe. A rendezvény kiállításain olyan alkotásokat láthatunk, amelyek őszintén beszélnek karácsonyról és karácsonyokról, hiteles fogódzókat keresve a téli ünnepek körül megélt élménykavalkádban.

Szabó Anna így ír projektjéről: „a tűz nézése ősi érzést ébreszt fel, a parázs mellett gondolkodás a sötétben, a meghitt biztonság, a virrasztás és várakozás állapotát. Az adventi időszak az év legsötétebb periódusa, a befelé fordulás ideje. A tűz, a parázs nézése meditatív tevékenység, segít magunkba fordulni, sodródni gondolatfolyamainkkal, érzelmi megéléseinkkel.

A befelé fordulás, amely erre az időszakra jellemző, nem cselekvés, nem feltétlenül tudatos, szándékos, irányított dolog, hanem intuitív történés.” Szabó Anna második sorozatában „a felnagyított biológiai jelenségek ennek a passzív, szemlélődő állapotnak az absztrakt kifejeződései, a »belső tájakon«, a testben akár sejtszinten megélt hiposztázisok lenyomatai. Az elmúlt két év eseményeit a vírus határozta meg, így ezek a képek a test mikrobiológiai történéseinek szubjektív élményéről is szólnak.” 

Felmerül tehát a kérdés, hogy meddig terjed ki bennünk az ünnep érzete? A testi „csodák” képei indexikus jelek ugyan, de valójában semmi ismerthez, „valóságos”-hoz nem tudjuk kötni őket, ezért realitásként is szürreálisak, mimetikus ábrázolásként is úgy tekintünk rájuk, mint absztrakt képre. Felfedezhetők így bennük különböző motívumok, mint például a sejtmag-mandorla, a fatörzsek, díszek, különleges tájak vagy részletek.

Szabó kiállításon szereplő harmadik munkája szintén belső ünnepet jelenít meg – ez esetben a szó szoros értelmében –, s az adott periódusban igénybe vett elemeket kiemelve. Az installáció szuggesztív, humoros és halmozottan szenzoriális.

Ferencz S. Apor munkájának köszönhetően az ünnep összetett konstrukcióban csúszik be a K’Arte ablakába. Alapja játékos, de az eszményen biztos fogása van. Olyan, akár a családdal töltött ünnepeink: kicsit kopott, kicsit rozoga és provinciális, de mégis emelkedettségre törekszik, tetején egy (jó) adag mámort egyensúlyozva. Az elvont, idealizált ünnep valóságossá tétele és profánban való lehorgonyzása valósul meg a munkában. 

George Roşu Ghosts of Christmas Trees című installációja címét Dickens karácsonyi történetéből kölcsönzi, és a művész eddig megélt téli ünnepeinek felidézési kísérletéből indult. A munka a „Mi marad az ünnepek után, és mennyit tart?” kérdésre ad választ – írja munkájáról az alkotó. 

Az emlékezetgyakorlat meglepő eredményeket hoz: egyrészt a karácsonyfák törzsének csonkjai diffúz, általános formává állnak össze, amelyben nem tudjuk végigkövetni az egyes emlékek sziluettjét anélkül, hogy a teljes koncepcióval ne vetnénk össze; másrészt a videóban megjelenő konkrét személyes élmény (a családdal töltött szilveszter), úgy tűnik, minden felidézéssel újraíródik, és még a rögzített képanyag mediatizálása is a megélt élmény és a valóság tűnékenységét hangsúlyozza. 

Benedek Levente fiktív, kvázi mágikus nyomokra fókuszál, amelyek az ünnepek és a gyermekkor nosztalgiáját foglalják magukba. Az ember tisztaság és vitathatatlan pozitivitás utáni vágya itt félig transzcendens jelenlétű entitásokat épít, amelyek anyagszerűségükben a téli jelenségek és mitológia kissé naiv és nem túl meggyőző imitációira emlékeztetnek – de mindezt finom érzékenységgel kezelik és szublimálják. A munkában egyszerre van jelen egyfajta őszinte szentimentalizmus, de ugyanakkor a szimulákrumok legitimitásának vitatása is.