Politikai okokból meghosszabbított vakáció közepén köszöntött be az idei gyereknap: az oktatók jó ideje sztrájkban, de korántsem azért, hogy a holnap diákjainak jobb legyen, ez a történet a pénzről és a pártszékházbeli gazdák érdekeiről szól, a magukat szakszervezetnek kiadó bábok csak gyalogok a hatalmi sakktáblán. Hogy ne mondjunk parasztot, bár a demonstrációk képe alapján ez sértő lenne a tisztességes gazdákra nézve.
Várható volt, hogy a kormányfőcserére beidőzítenek valamilyen botrányba torkolló játszmát, és a szociknak ehhez mindig kéznél vannak a farzsebükben tenyésző „szakszervezetek”, melyek már hosszú ideje párhuzamosak a munkavállalók valódi érdekképviseletével. Számos törvényért kellett volna utcára menniük a fizetéseken kívül is csak az utóbbi években, de az állami béreken kívül eső dolgok nem léteznek a szakszervezeti radaron. Hűséges gyalogként mentek most is a hívó szóra, és kitartanak a cirkuszban mindaddig, amíg az a gazdiknak jó, bár a pedagógusok már abbahagynák, mert felmérik, hogy a végzős évfolyamok és családjaik százezres táborával szemben ez akkor sem tisztességes, ha amúgy a bérkövetelések önmagukban jogosak is lennének. Bár azért a korrektség jegyében a magánórákért felvasalt pénz utáni adóbevallási íveket is illene lobogtatni a szakszervezeti zászlókon.
Az elemzők szinte mind egyetértenek abban, hogy ez a nyomás a szociknak jó, mert a kormány átalakítását célzó hatalmi harcban előnyt jelent számukra az oktatási tárcát irányító liberálisokra helyezett nyomás. Ennél már csak az jött volna jobban kapóra nekik, ha egy hét sztrájk után sikerült volna kiegyezni, és a béremelést az eredeti kormányátalakítási menetrend szerint már felkent új szoci kormányfő jelenti be, de ez nem jött össze. Egyelőre, de sosem késő. Ám még használ ez a helyzet az ellenzék aranyos kis társulatának is, amely a kormány összes botlásából úgy tud nyerni, hogy zajos hőbörgésen kívül egyebet sem kell tegyen.
És a zajhoz érve, ha egyet is értünk abban, hogy a korrektül elvégzett munkáért jobb bért érdemelnének az oktatók, azért ennek a demonstrációkon látott kifejezési módja mellett nem lehet szótlanul elmenni. Az rendben van, hogy a szakszervezet kimegy az utcára, az is érthető, ha észre akarja vétetni magát a járókelővel, azonban ha ezt olyan módon teszi meg, aminek hallatán a focilelátók akusztikailag balhéedzett népe is képes elismerően csettinteni, az már nagyon nincs rendben, mert ez a megnyilvánulási mód a pincénél mélyebbre viszi a jövő generációinak neveléséért felelős szakma hitelességét.
