2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pótolták az elmaradt gyaloglást is

Szombaton díjazta a Fókusz Öko Központ azokat a csapatokat, amelyek részt vettek a legújabb programjában egy európai jövőváltoztatási projekt keretében. A kihívás azonban folytatódik, az év végéig tart a pontgyűjtés.

A járvány miatt áprilisban elmaradt a Fókusz Öko Központ (FÖK) Só útja idei, 13. alkalommal tervezett évadnyitó rendezvénye, ezért a hétvégére a zöld útra hívta az érdeklődőket a marosvásárhelyi szervezet. Ezúttal nem szerveztek csoportokat, az érdeklődők maguk utaztak ki Mikházára, ahonnan gyalogosan tették meg a távot Jobbágyfalváig, a projektben partner Tündér Ilona vendégházig. Ezáltal is remélik, hogy egyre többen választják a turizmusnak ezt a fajtáját, mert egészen más egy dombtetőről szemlélni a vidéket, mint autóval elsuhanni a völgyön, és nem látni belőle semmit – mondta el a csatlakozóknak dr. Hajdu Zoltán, a FÖK elnöke.


Megváltoztatni a jövőt

A vásárhelyi környezetvédelmi egyesület az Európai Klímaszövetség partnereként egy újabb projektet népszerűsít Romániában. A mai klímaváltozás közepette az a nagy kérdés, hogy mit tehet a jelenség ellen az egyén. A választ egy új, telefonos alkalmazáson futó programból is megtudhatja az érdeklődő, de a legfőbb üzenet az, hogy egymaga az egyén elveszettnek érzi magát, bármit is tesz, de ha közösségben tevékenykedik egy cél érdekében, arra előbb-utóbb felfigyelnek, és az eredmények is kimagaslóak lesznek. A Változtasd meg a jövőt (Change the future) nevű, több nyelven futó új telefonos alkalmazásra sokan „ráharaptak” Európában. Huszonnégy típusú, könnyen végrehajtható akcióban lehet részt venni, például energiatakarékosra cseréljük az otthoni villanyégőket, nem vásárolunk műanyagot, helyi termékeket fogyasztunk, mellőzzük az autót, és inkább kerékpárt használunk a rövid távok megtételére, de vannak bonyolultabb feladatok is, például baráti társaságunkkal részt veszünk a kerékpáros infrastruktúra kialakításában, vagy javítópontot hozunk létre, ahol elromlott tárgyakat javítunk meg másoknak.

A FÖK-nek volt egy francia önkéntese, aki Marosvásárhelyen maradt, ő a program keretében egy hónapig tartó kihívást fogalmazott meg a városlakókanak. A júniusi kihívás a múlt héten zárult, a benevezett csapatoknak egy hónapon át kellett jövőváltoztató pontokat gyűjteniük. Ez önkéntes vállalás, becsületbeli beismerés alapján működik, és nem verseny, nem a pontgyűjtés a lényege, hanem a részvétel és a program további folytatása. Szombaton így a kihívásban részt vevő csapatokat is díjazták, oklevelet, levelezőlapot, csészét, ribizliszörpöt és sajtot tartalmazó szatyrokat vehettek át. Ezek a csapatok kerékpárra váltottak, organikus termékeket vásároltak, kertészkedtek, ezáltal bizonyították, hogy elkötelezték magukat egy jobb életre. Ugyanakkor akik szombaton a Só útján is végiggyalogoltak, vállalták, hogy beiratkoznak a programba, és jövőváltoztató pontokat gyűjtenek.

 Díjazták a júniusi kihívás résztvevőit is  

Fotó: Gligor Róbert László


Egyre több embert szólít meg

A FÖK által népszerűsített program nem egy verseny; arra bátorította a vásárhelyieket, hogy csapatokat alakítsanak és válasszanak hozzájuk közel álló tevékenységeket, amelyekkel jobbá tehetik a maguk életét is. A program jelszava Élni egyszerűen jó, azaz az életben nem a mennyiségi felhalmozás, hanem a minőségi változás a fontos, és erre serkentik az embereket. Európában 1700 település nevezett be a programba, köztük nagyvárosok is, míg a júniusi kihívásra Marosvásárhelyről tizenkét csapat jelentkezett, amely egy hónap alatt a különböző tevékenységek révén 10.668 pontot szerzett, és ezzel pillanatnyilag Európa listavezetője. Ez azt jelenti, hogy egyre többen érdeklődnek ezen kérdések iránt, és egyre több fiatal is, amit a politikusoknak is figyelembe kellene venniük – tudtuk meg dr. Hajdu Zoltántól. 

A pontgyűjtés az év végéig tart, várják a kihívást szerető csapatok jelentkezését a programba, de jó megvalósítási ötleteket is szívesen fogadnak és díjaznak. Olyan értékrendszert kell megalkotni, amely mindenki számára elfogadható, mint a természetközeli és közösségi életmód, fogyasztási szokásaink, energiafogyasztásunk megváltoztatása, hiszen a fogyasztói szokásaink fogságában élve rájövünk, hogy a fogyasztás, a termékfelhalmozás nem tesz boldoggá, inkább zsákutcába vezet, frusztráltabbá tesz. Európában egyre több ember vallja az új értékrendet, egyre többek életfelfogásává válik az új életmód, még ha ez jelenleg nem is mutatkozik értékállónak.

Romániában olyan nagyvárosok is beneveztek a programba, mint Bukarest, Jászvásár, de vannak székelyföldi települések is; megyénkből a mezőnyben ott van Nyárádgálfalva, amely a tavaly Klímasztár díjat is nyert. Az érdekelteknek a FÖK-nél kell jelentkezniük (weboldalon vagy Facebookon) és a change-the-future.eu oldalon kell bejelentkezniük a jövőváltoztatást célzó pontgyűjtésbe.


Nem a pontszerzés a lényeg

A marosvásárhelyi csapatok közül a Roller lett a júniusi kihívás abszolút győztese. A háromfős családi csapat egyik fő jellemzője, hogy rollerrel közlekedik évek óta – mondta el lapunknak Klósz-Deák Katalin. Amikor kisfiuk annyira cseperedett, rollert kezdett használni, s vele együtt a szülők is. Azóta is legtöbbször ezt használják az iskoláig, munkahelyig, még ha néha furán néznek is rájuk az emberek. A mai viszonyok között ez egy hatékony és egészséges városi közlekedési eszköz, és ezáltal a kis család hozzájárul egy szebb jövő, egészséges élet biztosításához – véli az anyuka, aki szerint a részvétel a fontos, megmutatni, hogy ők is tesznek a környezetért és a közösségért.

Ugyancsak a részvételt és nem a pontszerzést tartja lényegesnek a máréfalvi Pál Levente, aki családjával és szűk rokoni körrel nevezett be a kihívásra. A Ribizli csapat tagjai ribizliből készítenek lekvárt és szörpöt, ezt árusítják otthon és vásárokban, de amúgy szinte teljesen önellátó módon élnek, maguk termelnek meg szinte mindent a ház körül és a gyümölcsösben – mesélte el az udvarhelyszéki fiatal gazda.

 Szombaton az érdeklődők ismét bejárhatták a Só útja egy szakaszát

Fotó: dr. Hajdu Zoltán

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató