A zene abszolút tempója

Gondoljunk egy merészet, és képzeljük el, hogy beülünk egy 1600-as évekbeli zenekari próbára! Akár választhatunk is a kor zeneszerzői közül. Látogatásunk pillanatában éppen egy vadonatúj szerzemény betanulása zajlik.

 – Adagio! (lassan) – kiáltja a komponista az egyik tételnél.

 – Mennyire adagio? – kérdezi idegesen egy virtuóz csembalista.

 – Ennyire: ták-ták-ták-ták! – és tapsolva bemutatja a tempót.

Ugyanez a jelenet zajlik le minden tétel előtt. Hiába díszeleg a kotta fölött a Moderato (mérsékelten) vagy Allegro (gyorsan) és hasonló utasítások sora, mert mindenik csak hozzávetőleges.

A zenészek egyre nagyobb szükségét látták egy olyan szerkezet megalkotásának, amely segít a pontos tempó meghatározásában. Az első sikeres kísérletet Étienne Loulié (1654 – 1702) francia zenész tette ötletes megoldásával: egy ingát készített, amely egy jelzéssel ellátott oszlop mellett hintázott, és a súlyt tartó huzal hosszától függött a tempó. Hasonló, ingaelven működő szerkezetet alkotott Louis-Léon Pajot (1678 – 1754) francia filozófus, feltaláló. Ez a műszer már óraszerkezettel működött, amit – akár a kakukkórát – súly mozgatott, és hangos ketyegéséből eredően hallani is lehetett a lüktetést. Hátránya a méreteiben rejlett, ugyanis embermagasságú gépezetről volt szó. Ezzel azonban nem ért véget a zenei időmérő műszerek körüli versenyfutás. Még sok nevet említhetnénk, míg elérkezünk a legismertebb mai metronóm születéséig.

Érdemes külön megismerkednünk egy Johann Nepomuk Mälzel (1772 – 1838) nevű kalandos, gazdagságra vágyó feltalálóval. A XIX. században szédületes divattá vált a különféle automata szerkezetek gyártása. Ez a század mintha a technikai lehetőségek százada lett volna. Emlékezzünk vissza, micsoda szenzációt és kisebb őrületet keltett Benjamin Franklin üvegharmonikája is!

Mälzel, akit feltalálóként és mérnökként ismerünk, ügyes zongorista is volt. Igaz, hogy keveset törődött a zongorázással, ehelyett inkább zenélő szerkezetek készítésére adta a fejét. Mindenképp jó üzleti szimata lehetett, ugyanis kihasználta a kor divatját, és mások csodaéhségével és hiúságával gazdagította saját pénztárát. Jó zenész és zeneértő mérnök volt. Erről tanúskodnak önműködő zenélő gépezetei. De ne szorítkozzunk csak a muzsikáló masinákra, mert egyéb téren is számtalan érdekesség fűződik a nevéhez!

Mälzel születése előtt két évvel, 1770 és 1773 között Kempelen Farkas1 pozsonyi születésű magyar mérnök készített egy beszélő gépet. Ezt az emberi hanghoz hasonló rezgéseket keltő szerkezetet fújtatóval lehetett megszólaltatni. Az 1781-ig tökéletesített bámulatos alkotás valóban tudott beszélni. Igaz, nem sokat, de két mondatot franciául2 és egyet latinul3 el tudott mondani, sőt néhány szót magyarul4 is. Ma az egyetlen fennmaradt eredeti példány mellett néhány élethű másolat is létezik a beszélő gépről5. Kempelen neve elsősorban nem a beszélő gépről, hanem a sakkozógépről, a Törökről ismert. Ez a játékgép ámulatba ejtő érdekességnek számított a XIX. század elején. Nem csoda, hogy hetedhét országra szóló híre kerekedett, ugyanis babonásan ügyes sakkozó volt, és a törököt ábrázoló bábu fejet is csóvált, baljósan mozgatta a szemét, ha kihívója lépést tévesztett. Az ötletes alkotmány intelligenciáját azonban egy benne megbújó ügyes sakkozó biztosította, aki tükrök és rejtett nyílások segítségével észlelte a sakkfigurák állását.

E kitérő után foglalkozzunk ismét Mälzellel! A leleményes mérnök 1804-ben (vagy 1805-ben?) megalkotott egy bámulatos zenélő gépezetet, a Panharmonicont. Kempelen Farkas beszélő gépének technikai megoldását felhasználva és továbbfejlesztve építette meg Mälzel a találmányát. Ez az önműködő szerkezet zenekarként muzsikált, a zenét fémhengerek tárolták. Annyira élethűen szólaltatta meg a hangszereket, akár a nagyzenekar. Az óriási gépezet tudását látva 1813-ban Beethoven írt egy zeneművet erre az önműködő hangszerre. A Vellington győzelme (op. 91.) tehát zenekar nélkül is előadható volt, és a nagy komponistának nem kellett vesződnie a rakoncátlankodó zenészekkel. Bizonyára sok csodálója akadt ennek a nagy verklinek is.

Mälzel azonban nem döbbenten ámuló emberekre vágyott, hanem pénzre. Így hát 1805-ben szép summáért, százhúszezer frankért el is adta a zenekart, és rohant megvásárolni Kempelen Farkas sakkozógépét, a Törököt. Amint rájött a játékgép furfangjára, nagy nyereséggel nyomban túladott rajta, hogy más is okuljon belőle. Most már volt elegendő pénze, hogy egy Bécsben látott önműködő trombitással foglalkozhasson. Előbb a Kaufmann családtól megvásárolta, aztán továbbfejlesztette a Trombitást. Ez a gépezet, akár egy ember, a hangszerjáték mellett képes volt mozogni is. Nyilván ez a látványosság is vonzotta a csodálkozók seregét.

Fontos megemlítenünk, hogy Mälzel és Beethoven között baráti viszony alakult ki. A zeneszerző hallása fokozatosan romlani kezdett, a mérnök pedig különböző hallókészülékeket készített a baj enyhítése érdekében.

Mai szemmel nézve Mälzel leghasznosabb találmánya mégsem valamelyik zenélő szerkezet volt, hanem a metronóm. Amint írásom elején említettem, a zenei tempó pontos meghatározása nagy gondot jelentett a muzsikusok számára. Mälzel 1816-ban Párizsban felfigyelt Dietrich Nikolaus Winke különös óraszerkezetére, és ez adta az ötletet a metronóm megalkotásához. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem maga Mälzel volt a feltaláló, de a tökéletesítésben óriási szerepe volt. Nem véletlen, hogy ez a szerkezet terjedt el és tette örökre ismertté a mérnök nevét. Ugyanebben az esztendőben szabadalmat nyert a metronóm. Előnye kicsi méretében és könnyű kezelhetőségében rejlik. A rugós óraszerkezet ingájának tempóját az ingára szerelt súly elmozdításával változtathatjuk. Ha a nehezék az inga végére kerül, a szerkezet lassabban üt, ha pedig az inga tövére csúsztatjuk, akkor gyors tempóban kattog. Egy kis csengő pedig képes jelezni az ütem első időegységét is. A metronómon 40 és 208 közötti számértékeket választhatunk. A kijelölt szám azt jelenti, hány ütést hallunk percenként. A kottában az M. M. betűk jelentése: Mälzel Metronóm. Ezt követően egy hangjegyet és egy számot találunk, ami arra figyelmeztet, hogy milyen hangértékre érvényes egy ütés.

 Mälzel hamarosan rájött, hogy a sakkozógépet mégiscsak kár volt eladni, így hát visszaszerezte a kiapadhatatlan pénzforrást, és zenélő műszerei, valamint a Török társaságában hajóra szállt, és átkelt Amerikába. Itt is akadtak bőven csodálói, akik hajlandóak voltak fizetni a látványért. Aztán egyszerre abbamaradt a mutatványos turnéja: Mälzel egy hajón túl sokat ivott, és alkoholmérgezésben meghalt.

Egyenletes tempó, ingadozó tempó – mi rejlik a tempó mögött? Felfigyeltünk-e arra, hogy a könnyűzenének nevezett elektronikus zene tempója hajszálpontos? A szintetizátor tökéletes egyenletességgel lükteti a ritmust. És erre mondjuk, hogy könnyű, könnyed zene, miközben a metrum könyörtelenül egyenletes. Ezzel szemben a 

„klasszikus” zene a metronóm ellenére is sokkal több tempóbeli ingadozást enged meg. Akár egy jó szülő, lehetőséget hagy a szemlélődésre, ha úgy adódik, szaladásra késztet. Melyik kategória biztosít nagyobb szabadságot? Egyre kevesebben képesek élni ezzel a szabadsággal, ha inkább az óraműpontos tempót vélik üdvözítőnek.

Ha elzárkózunk a „klasszikus” zenétől, bizonyos fokig fantáziánk szabad szárnyalását is gúzsba kötjük. Legyünk nyitottak Beethovenék irányába is!

 

1 Kempelen Farkas 1734 – 1804 között élt

2 „Venez, Madame, avec moi á Paris!” – Jöjjön velem, asszonyom, Párizsba! „Ah, maman, chere maman, on m'a fait mal.” – Mama, kedves mama, valaki bántott.

3 „Josephus Secundus Romanorum Imperator” – II. József római császár.

4 Papa, mama

5 A müncheni Deutsches Museumban található az eredeti szerkezet. A gép másolói közül több nevet ismerünk: Charles Wheatsone brit fizikus, a német Posch, az osztrák J. Faber matematikus, valamint a francia J.S. Lienard akusztikus.