Zene és építészet

Jogos büszkeséggel és örömmel viseli a kitüntető címet a kolozsvári építőmérnök, sikeres vállalkozó, a Weberbau Kft. vezetője, aki felesége, Csíky Borka Boglárka, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia csellistája révén Marosvásárhelyhez is kötődik. A példaértékű határon túli vállalkozásért járó fődíjat Weber Tibor Rudolf a Pesti Vigadóban tartott január 20-i ünnepségen vette át.

A cím adományozója a Példakép Alapítvány, amely 2013 óta készít „látleletet” a sikeres fiatal magyar vállalkozókról. Mivel a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a gazdaságfejlesztésre összpontosítva 2016-ot a külhoni fiatal magyar vállalkozók évének nyilvánította, az alapítvány közöttük kereste a sikertörténeteket. Tette ezt azért, mert „a tehetségen kívül kell egy olyan társadalom is, amelyik ezt méltányolni tudja” – idézte Szent-Györgyi Albertet Valentínyi Katalin, a Példakép Alapítvány megteremtője abban a kiadványban, amely a példáértékű 30 határon túli fiatal magyar vállalkozó munkáját és életútját ismerteti. „…Olyan fiatalokkal dolgoztunk együtt, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni, tájékozottak, munkájuk kiemelkedő színvonalú”, akik „a tehetetlenség helyett a cselekvést, az alkotást választják, meglátják a gyakran kilátástalannak tűnő helyzetben a kivételes lehetőséget” – fogalmazott Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. 

Bár a beszélgetésre készülve igencsak furdalt a kíváncsiság, hogy a legkülönbözőbb területeken dolgozó 80 pályázóból kiválasztott 30 felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi vállalkozó közül hogyan lehet az élre kerülni, néhány mondat után szinte fölöslegesnek tartottam a kérdést. A velem szemben ülő, megjelenésében is megnyerő, sokoldalú, művelt, a szaknyelvet magyarul is kiválóan beszélő építőmérnök egész lényéből biztonság, türelem, derű és nyugalom árad. Annyira, hogy abban az esetben, ha házat, otthont szeretnék építtetni, teljes bizalommal fordulnék hozzá. 

Erről még inkább meggyőz a pályázati kérdőívben megfogalmazott önjellemzése, miszerint a családi házak felépítésénél rendkívül fontosnak tartja, hogy megrendelőik megtapasztalhassák az otthonteremtés egyedi élményét. „Általános meggyőződésem, hogy az építkezés kultúránk része, identitástudatunk egyik meghatározó kivetülése. Igényességemet szándékomban áll vállalkozásom szintjén is kamatoztatni. Sikerélményként élem meg, mikor ezt az igényességérzetet munkatársaim körében is sikerül felkelteni”– fogalmazta meg építőmérnöki „ars poeticáját”.

– Honnan és hogyan jutott el idáig a sikeres kolozsvári vállalkozó? – terelem a beszélgetést a gyermek- és ifjúkori benyomások irányába.

– Bár édesapám építőmérnök, és a mellette átélt élmények fontosak voltak a pályaválasztásomat illetően, gyermekkori éveimet a zene töltötte ki. Gyermekként édesapám is zongorázott, édesanyám fiatalkorában énekelt, és nagymamám ragaszkodott ahhoz, hogy zenei nevelést kapjak, ami már a zeneóvoda szintjén elkezdődött. A szüleim ráéreztek, hogy ez egy jó dolog, és felnőttként én is fontosnak látom, még akkor is, ha a gyermekből nem lesz zenész. Iskolai éveimet két intézményben töltöttem, délelőtt az Apáczai Csere János Elméleti Líceum 1-8. osztályos tanulója voltam, délután a Horea úti zeneiskola diákja, ahol a fuvola mellett zongorázni, zeneelméletet, zenetörténetet tanultam. 

– Milyen többletet adott a zenei nevelés?

– Érzékenységet, kreativitást, a rendszerezésre való hajlamot, csapatmunkában pedig az egymásra figyelés, egymásra hangolódás képességét… Bár voltak szép élményeim – ötödik osztályos koromban egy karácsonyi koncerten szólista voltam, amit egyéb fellépések is követtek –, nyolcadik végén mégis úgy döntöttem, hogy nem gyakorolok elég szorgalmasan, ezért kilencedik osztálytól a matematika-fizika szakon tanultam tovább. A felszabaduló időmben sportolni, kosarazni jártam. 11. osztály végén merült fel a kérdés, hogy merre tovább. Édesapám a kolozsvári tervezőintézetben dolgozott, majd 1990-től tervellenőrként folytatta a mesterséget. Láttam tervet készíteni, terepezni is magával vitt, és az ő példájából kiindulva úgy gondoltam, hogy férfinak illő, látványos szakma, ha építőmérnök leszek. 

2002-07 között jártam ki a kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karát. Az egyetemi évek alatt eladási ügynökként, majd marketingesként egy irodaszékeket gyártó cégnél dolgoztam.

– A műegyetemen nem könnyű helytállni, hogyan sikerült a tanulást és a munkát összeegyeztetnie?

– Megtörtént, hogy hiányoztam egy-egy óráról, voltak elmaradt vizsgáim is, de sikerült pótolni. A nagykereskedelmi vállalatnál szerzett tapasztalatok birtokában egyre jobban körvonalazódott bennem, hogy a cégnél és a tanulmányaim során szerzett tudást felhasználva magánvállalkozást indítsak az építészeti kivitelezés területén. 2007-ben jegyeztettem be a Weberbau Kft.-t. A fizetéseimből félretett pénzből vettem meg a szerszámokat, amelyek az első munkához szükségesek voltak. 2008-ban egy régi garázst újítottunk fel három munkással, aztán egy családi ház következett, majd egyik megbízás követte a másikat. Időközben a gazdasági válság hatására a nagy építőipari cégek közül sok bezárt, de kisebb munkák a válság ellenére is voltak, és lesznek a jövőben is. Különösen akkor, ha minőségi, biztonságos és időtálló az eredmény, amit vállalkozásomban a legfontosabb szempontnak tartok. Előnyt jelent, ha a vállalkozó megtalálja azt a piacrést, amit legjobb tudása szerint ki tud szolgálni. A minőségi építkezésre való törekvés, a megrendelők iránti tisztelet jó hírünket keltette, és ennek köszönhetően egyre igényesebb és jelentősebb feladatokkal bíztak meg.

– Ehhez bővülni, növekedni kellett. Miképpen gyarapodott a csapat?

– Fontos állomás volt a cég történetében az első mérnök alkalmazása, 2011-ig ugyanis a könyvelésen kívül rám hárult minden feladat. Én mentem hajnalban a munkásokért, felügyeltem a munkát az építőtelepen, intéztem a banki ügyleteket, beszereztem a szükséges anyagokat, tartottam a felekkel a kapcsolatot… Az első mérnök átvette a munkásokkal való foglalkozást. Egy évre rá jött a második (ma is nálam dolgoznak mindketten), három év múlva a harmadik, és ennek megfelelően szaporodott a munkások száma is. A mérnökök a munkavezetéssel foglalkoznak, és mindennel, ami ehhez tartozik, hogy átlátható és igényes munkát hagyjunk magunk után. A kivételes és szerencsés helyzetek ellenére, amikor a munkás tökéletesen végzi a dolgát, a mérnöki jelenlétet azért tartom fontosnak, mivel rendszerezettebb, igényesebb rálátást biztosít az elvégezendő munkára.

– Milyen feladatok maradtak a cégvezetőre?

– A munka leosztása és számbavétele, a csapatépítés és a jövőbeli tervek kidolgozása, hiszen látni kell, hogy mi lesz a következő lépés, milyen irányban fejlődhetünk tovább. Ezenkívül új ügyfeleket keresek, tartom velük a kapcsolatot, az igényes munkák hátterében ugyanis olyan tulajdonosok állnak, akiknek nagyok az elvárásaik.

„Fontos számunkra egy átlátható és hatékony rendszer működtetése, ahol minden egy jól kigondolt rend szerint működik, semmi sincs a véletlenre bízva, így nagyobb valószínűséggel lehet előre látni az esetleges váratlan helyzeteket... Csapatunk motivált, az alkalmazottaink közötti munkaviszony a kölcsönös tiszteleten alapszik, megrendelőink elégedettek, ezért vállalkozásunk fejlődőképes, és készen áll újabb kihívásokra” – tehetjük hozzá a mondottakhoz a pályázatban megfogalmazott megállapításokat.

– A Weberbau honlapja a portfólió folyamatos bővüléséről tanúskodik. Mondjon néhány szót erről!

– Igényes, egyedi tervezésű családi házakat, irodaépületeket, ipari munkákat, nagyobb támfalakat kiviteleztünk. Nagy örömömre szolgál, hogy egyre több restaurálási munkával bíznak meg, ami azt jelenti, hogy részt vehetünk Kolozsvár értékes építészeti örökségének a megőrzésében és átmentésében. Ez nagyon igényes feladat, az alapoktól az épületek jellegzetes esztétikai elemeinek a helyreállításáig, amihez alázat kell. Jól sikerült munkáink közé tartozik egy neo-brâncoveanu stílusú ház restaurálása, a neves Gio Ponti olasz építész munkájának, a Tătaru-villának a korhű felújítása, és leszerződtük már egy Kós Károly által 1921-ben tervezett villa restaurálását is a volt Rákóczi utcában. 

– Mit ajánl a cég azoknak, akik a lehető leggyorsabban és nem túl drágán családi házat szeretnének? 

– Két évvel ezelőtt indítottunk el ajánlatunkat a csaladihaz.ro (casefamiliale.ro) weboldalon. Megterveztünk négy típusházat, az építész, az épületgépész és a statikus munkáját összehangolva. Ez egyszerűbbé teszi a telekkel rendelkező megrendelő dolgát, aki a négy ház közül kiválasztja azt, amelyik a kedvére való. A típustervnek a telekhez való alkalmazása a mi feladatunk, és a szükséges engedélyek beszerzése is. A színeken, a burkolatokon változtatni lehet, majd a jól kidolgozott háttér alapján kulcsrakészen felépítjük a házat, ami kevesebbe kerül, mint egy azonos felületű tömbházlakás. Az építkezés rémálmától pedig megszabadítjuk a megrendelőt.

– Milyen a cégvezető építőmérnök háza?

– Terület már van, s bár családi ház még nincsen rajta, eljön annak is az ideje.

– Tervek, elképzelések?

– Ingatlanfejlesztésben gondolkozunk, amihez Kolozsvár kedvező terepet jelent. Az idén elkezdtük már egy négyszintes tömbház építését, ezenkívül családi házak megtervezése, felépítése mellett értékesítésüket is tervezzük. Újabb típusházak megtervezésében és kivitelezésében gondolkozunk az elkövetkező építkezési és restaurálási tervek kivitelezése mellett, amelyek értéket teremtve méltóak lesznek korábbi munkáinkhoz.  – A pályázat egyik kérdése azt volt, hogy milyen szociális szerepvállalásban vesz részt a vállalkozás. E téren volt amiről beszámolnia, hiszen fiatal vállalkozóként sem feledkezett meg arról, hogy mennyire fontos a tehetséges fiatal művészek, színvonalas rendezvények támogatása. Miért tartja fontosnak a „kulturális mecenatúrát”?

– A zene iránti kötődésem a mai napig megmaradt. Mivel hálás vagyok azért, amit gyermekkoromban kaptam, úgy gondolom, hogy nemcsak a falakat, a művészetet és a kultúrát is építeni kell. 2013-tól errefelé, amikor a cégnek volt egy kerete erre a célra, azt a Kolozsvári Magyar Napok, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Transilvania Állami Filharmónia, a fil-

harmónia kamarazenekara, zenei események, volt iskolám, az Apá-czai Csere János Elméleti Líceum különböző rendezvényeinek, könyvek kiadásának, fesztiváloknak, együtteseknek, alapítványoknak a támogatására fordítottam.

– El is felejtettem kérdezni, hogyan szerzett tudomást az Év Példaképe pályázatról? 

– 2016 májusában jelen voltam egy fiatal vállalkozóknak szervezett konferencián, amelynek végén szokás szerint kitöltöttünk egy részvételi ívet az adatainkkal és elérhetőségünkkel. Júniusban értesítettek, hogy részt vehetek azon a pályázaton, amelyet a Példakép Alapítvány hirdetett meg 40 év alatti külhoni magyar vállalkozók számra. Tetszett a levél hangulata, regisztráltam, majd elküldték a kérdőívet, amelyben a cég adatait kérték. Ebből arra következtettem, hogy komoly szakmai zsűri állt a pályázat hátterében. A számbeli adatok mellett egy rövid bemutatkozást is kellett írnom, és válaszolni a kérdésre, hogy miért tartom példaértékűnek a vállalkozásom. Augusztus végén kellett benyújtani a pályázatot, novemberben gratuláltak, hogy bekerültem a 30 példakép közé. Utaltak arra, hogy a januárban sorra kerülő gálán jelentik be, hogy ki nyeri meg a fődíjat és a különdíjakat. Nagyon meglepődtem, amikor a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen kiderült, hogy a fődíjat nekem ítélte a zsűri. Izgalmas volt több száz ember előtt felmenni a színpadra, és beszélni, amihez nem vagyok szokva. Örültem, hogy a díjat haza tudtam vinni a szülővárosomba, Kolozsvárra, és az összeget, ami az elismeréssel jár, cégfejlesztésre fordíthatom, tovább folytatva azt a tevékenységet, amit példaértékűnek ítélt meg a zsűri.