Zene a hullámokon

Romantikába illő kép – miképpen az esemény a romantika korában játszódik –, hogy a víz hullámzása és a zene varázslatos álomba ringatja a szemlélőt, illetve a hallgatót. Micsoda bájos esemény ringatózni a hullámok ölén, miközben zene szól! 

Remélem, sokan vannak azok, akik e bevezetőt olvasva Händelre gondolnak, ugyanis a nagy zenemester 1717-ben komponálta a Vízizenét kedves gazdájának. Vigyázzunk azonban, mert a fent említett zeneszerző kora még két évszázaddal megelőzi a romantika korát!

 

Tengerész és zenész egy személyben

Ha iskolában lennénk, máris föltenném a – beugrató – találós kérdést, hogy ki volt az a híres ember, aki tengerész és zenész is volt egy személyben. A figyelmes és jól nevelt diákok azonnal izgatott jelentkezéssel hívnák fel magukra a figyelmet, hogy szeretnének válaszolni a kérdésemre. Szinte hallom a választ, hogy Kolumbusz Kristóf az, aki tengerész és zenész is volt. Ezért természetesen kijár a piros pont, de ezúttal újabb tengerész nevét írom fel a táblára: Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov (1844-1908).

Némelyek úgy bámulnak e név hallatán, mint az a bizonyos jámbor házi jószág az újonnan rendelt kovácsoltvas kerítés előtt, a többiek meg abban reménykednek, hogy ezúttal rajtakapják a zenetanárt valami zengzetes nagy tévedésen. De mégsem lesz csőd a zeneórán, mert ezúttal világ körüli útra indulunk.

Különösen izgalmas fejezete lehetett a szentpétervári Tengerészeti Akadémia tantervének, ugyanis csak azt a vén diákot avatták tengerésztisztté, aki legalább két-három évet töltött világ körüli utazással. Hiába volt Rimszkij-Korszakov testvére, Voin Andrejevics az akadémia igazgatója, az előírásokat be kellett tartani. Rimszkij-Korszakov tehát 1862-ben hajóra szállt, és elindult „karriert csinálni”.

Mivel nemesi családból származott, neveltetése része volt a muzsika. Édesapja állami tisztviselő pozíciója mellett jó zongorista is volt, édesanyja kitűnő hallású és szép hangú énekes. Ha Kodály Zoltán jelen lehetne közöttünk, máris megszakítaná ezt az írást, és bekiáltaná: lám-lám, megmondtam, hogy a gyermek zenei nevelését még az édesanya születése előtt kell kezdeni. Rimszkij-Korszakov esetében adottak voltak a feltételek: nemesi származás, igényes család. Nem csoda tehát, hogy már kisgyerekkorában jelezte, különös tehetsége van a zenére: hallását és ritmusérzékét is néhány évesen bebizonyította. Hatéves korában már túlszárnyalta a családot, a szülők zenetanárt fogadtak mellé. S hogy még nagyobb legyen a csodálkozás, hamarosan elzongorázta Beethoven D-dúr (op. 6.) négykezes szonátájának egyik szerepét.

 

Nem énekeljük saját népünk zenéjét

Borogyin a hadsereg orvosa volt, Kjui hadmérnök, Muszorgszkij katonatiszt, de mivel alig gyakorolta katonai szakmáját, őt nem részletezzük. Szinte kézenfekvő a kérdés: mi hiányzik még egy hadseregből? Ez pedig a tengerésztiszt. Érdekesség azonban, hogy nemcsak a hadsereg tagja volt Rimszkij-Korszakov, hanem egyike volt az orosz ötök társaságának is. Úgy rémlik, esetükben a hadsereg, a muzsika és a nemzet tisztelete volt az összekötő kapocs. Mivé kopott mára e három nemes erény? Hadsereg nincs, nemzeti önbecsülésünk is hiányos, és a nemzeti jellegű muzsikát hagyjuk elfeledni. Ha megfordítjuk a sorrendet, azonnal szemléletessé válik egy nagy veszély. Nem énekeljük saját népünk zenéjét, ebből eredően kevésbé tiszteljük nemzeti sajátosságainkat, végül nincs nemzeti önvédelmünk, mert nem tudjuk, mit kellene védenünk. Hogyan lehet eltörölni egy nemzetet? El kell feledtetni a saját népzenéjét, a többi jön magától! Milyen magyarok vagyunk? Hány népdalt tudunk a kétszázezerből? – mert ennyit már összeszámoltak.

Az orosz nemzeti zeneszerzők, az ötök merték vállalni nemzeti sajátosságaikat. Ezért is alakult ez a társaság, hogy védelmezője legyen a nemzeti jellegnek. Az oroszokhoz képest mi, magyarok kevesen vagyunk, ezért sokkal inkább önmagunkra kell figyelnünk – ma is!

 

A muzsika lett a menedéke

Visszatérve Rimszkij-Korszakovhoz, a föld körüli utazás rendkívüli élményekkel gazdagította. Egyrészt tengerésztisztté avatták, másrészt több zenei irányzattal találkozott. Zsenialitását jelzi, hogy a hajón zongora nélkül is képes volt komponálni. Első műveit még Balakirev javítgatta. Később Brazília, az Egyesült Államok és Franciaország mind sajátos politikai, mind zenei tapasztalatokkal jutalmazta a fiatal felfedezőt. Tény, hogy a nyugati zene ismerete nem tántorította el népe muzsikájától. Amit a nyugattól tanult, azt kamatoztatni próbálta az orosz népdalok megőrzése, művészi szintre emelése érdekében.

Zenei téren annyira sikeres volt, hogy a társaságot élesen kritizáló Csajkovszkij sem mondott rosszat róla. Segített társai zenéjét „eladhatóvá” tenni: hangszerelésben, harmonizálásban, stílusban igyekezett a csapat és nemzete javára válni.

A hadiflotta tisztjeként 1871-ben alkalmazták a pétervári konzervatórium tanárának. Közel tíz év szolgálat után, 1873-ban „leszerelt” a hadseregből, és a zenének szentelte életét. Csajkovszkij mellett őt tartják a legismertebb orosz zeneszerzőnek.

Kérdés, hogy zene nélkül sikeresebb lett volna-e Rimszkij-Korszakov? Aligha, hiszen a muzsika lett az a menedéke, amely lelki otthont nyújtott élete végéig. Elhatározásunkon múlik, hogy szélsőséges esetben lesz-e lelkünknek végső menedéke, vagy lelki hajléktalanokká válunk, ha elillan a főtantárgyak által nyújtott biztonság! Nem kötelező, de megéri énekelni – legalább heti egyetlenegy órában!

Szilágyi Mihály