„Jó érzés, hogy a fát nem dobják a tűzre, még egy kicsit tovább él, és újra kivirágzik”

„Nagy öröm számomra, ha festhetek, ha egy érdekes alakú fát találok, és arra viszem rá a magyar népi motívumokat. Úgy érzem, a fa is többet él, újra él és kivirágzik”…

„Nagy öröm számomra, ha festhetek, ha egy érdekes alakú fát találok, és arra viszem rá a magyar népi motívumokat. Úgy érzem, a fa is többet él, újra él és kivirágzik” – válaszolja érdeklődésünkre körtvélyfáji otthonában Szász Annamária tiszteletes asszony, aki nemcsak fából készült dísztárgyakat, de bútort is fest. A lakásba lépve mindjárt szembeötlenek a saját kezűleg festett népi motívumok ihlette konyhabútorok, a falakat ékesítő dísztárgyak. Természetes a kérdés: honnan jött az ötlet, hogyan készülnek e festett darabok?

– Mindig is foglalkoztam kézimunkával: kötöttem, kézi perzsát készítettem, amire keresztanyám tanított meg, mintás rongyszőnyeget szőttem, balladákból vettem egy-egy motívumot, képet, amit belefoglaltam, vagy éppen szüreti jeleneteket. Körtvélyfáján 2005-ben készülődtünk egy Mikulás-ünnepségre az énekkarral, és arra kértem a kórus tagjait, hogy az egymásnak szánt ajándéktárgyakat – akármilyen kis dologról legyen szó –, ne vásárolják, hanem saját kezűleg készítsék el, mert abban benne van a lelkük, a szeretetük, az ügyességük, az idejük, sok minden... – mesél a kezdetekről Szász Annamária. Aki tiszteletes asszonyként mindig is igyekezett példát mutatni: vagy varrt, vagy hímezett, és fadobozra ragasztotta a posztót, de volt úgy, hogy bicskával faragott kis kopjafát, kettőt egymás mellé helyezve fényképtartó lett belőle.

– Egyik évben eszembe jutott, hogy kellene fessek valamit. Csináltattam egy kis fadobozkát, arra gondolva, hogy régen, amikor a lányok férjhez mentek, kelengyésládát készítettek nekik, és azt szépen, virágosan kidíszítették. Nem tudtam, hogy fogjak neki, a lekezeletlen fadobozkára temperával rajzoltam, de a fa beszívta az egész festéket, és lett egy nagy paca rajta – emlékezett vissza a tiszteletes asszony, aki a kezdeti bizonytalankodás után utánaolvasott a fafestés titkainak. Később már lekezelt, lakkozott felületre festett, matt vagy fényes olajfestékkel. Arra gondolt, hogy amint régen az emberek a használati tárgyaikat szépítették meg azáltal, hogy virágmotívumokat festettek rájuk, amelyek így hatásosabban díszítették az otthonukat is, a mai ember ember talán már nem szívesen viszi be a modern lakásába a kék vagy a nagyon sötét alapra festett dísztárgyakat. Ezért világosabb, natúr alapra festett, hiszen „aki szereti, és tudja, mi a szép, mi az, amit örököltünk az elődeinktől, az akármilyen modern lakásba beviszi e festett tárgyakat”. Eleinte mindenkinek örömmel adta ajándékba az általa készített dísztárgyakat, de amikor már sokan kértek több darabot is egyszerre, akkor kénytelen volt esetenként pénzért készíteni őket. A lakás egyik dísze a festett konyhabútor, amit „egy kicsit” felújítottak, de Szász Annamária elárulta: igazán akkor örül, ha egy érdekes alakú fát talál, arra viszi rá a magyar népi motívumokat: – Jó érzés, amikor nem dobják a tűzre, hogy még megmarad egy kicsit, és tovább él a falomon, másnak az asztalán és örömet szerez azzal, hogy újra kivirágzik. Ha nem is kérne senki ajándéktárgyakat, dísztárgyakat, akkor is készítenék, annyira szeretem” – mondta.

Bár kevés ideje jut fafestésre, hisz unokáira vigyáz, vagy más elfoglaltságai vannak, amikor kevéske szabadideje akad, elvonul, a szobája sarkában kitárul egy szekrényke ajtaja, festékek, ecsetek kerülnek elő, és édesapjától örökölt asztalkáján megszületik egy-egy tulipános, virágmintás festett fadobozka, a házi áldás szövege, gyertyatartó, bútordarab, amelyben ott van szeretete, ügyessége és a soha vissza nem hozható ideje…