„Mindig azt kerestem, ami összeköt”
Botos Katalin magyarországi közgazdászprofesszor asszony a Professzorok Erdélyben elnevezésű előadás-sorozat következő meghívottja, aki Rendszerváltozástól rendszerváltozásig – a mai problémák gyökerei címmel tart előadást Marosvásárhelyen február 18-án, kedden 18 órától a Vártemplomban.
Botos Katalin magyarországi közgazdászprofesszor asszony a Professzorok Erdélyben elnevezésű előadás-sorozat következő meghívottja, aki Rendszerváltozástól rendszerváltozásig – a mai problémák gyökerei címmel tart előadást Marosvásárhelyen február 18-án, kedden 18 órától a Vártemplomban.
– Professzor asszony, azt tartják, hogy a női nemnek nem erőssége a gazdaság, a gazdasági események megértése. Az önéletrajzát böngészve rögtön cáfolnánk. Hogy látja, van igazság abban, hogy nem való a nőknek a közgazdaság?
– Amióta világ a világ, a háztartás-gazdaságtan kiváló művelői voltak a nők. A legkevésbé sem igaz tehát, hogy nem számukra találták ki ezt a hivatást. Mellesleg, a közgazdaságtan olyan sokrétű, hogy szinte minden érdeklődési körű ember számára ad teret. Ha körülnézünk, rengeteg hölgyet találunk gazdasági középvezetői státusban.
Pályám csúcsán, amikor Magyarországon pénzügyekkel foglalkozó államtitkár, majd bankügyekkel foglalkozó miniszter voltam, Ausztriában és Lengyelországban is egy hölgy volt a Nemzeti Bank elnöke. Az azért igaz, hogy relatív kevés a női vezető politikában, gazdaságban egyaránt. Sokan azt mondják, nem is képes rá más, csak egy karrierorientált, szingli nő, de ez nem feltétlenül igaz.
Egy sikeres nő mögött mindig ott áll még néhány nő: nagymama, édesanya, nagynéni. És legfőképpen egy megértő, segítőkész férj. Margaret Thatchernek is példás házassága, jó férje volt. E téren én sem panaszkodhatom. Férjemmel három gyermekünk, tizenhárom unokánk van, és az ő emberi, szakmai segítségét is minden munkám mögött ott érzem.
– Nem először jár Erdélyben, hiszen 2002–2005 között vendégprofesszorként adott órát a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen. Akkori benyomásai alapján, illetve amit azóta tapasztalt, hogyan látja a térséget elsősorban gazdasági szempontból? Stabil, felfele ível, vagy hanyatlik?
– Nehéz egy kalap alá venni akár a Kárpát-medence országait is. Annyi bizonyos, hogy itt mi mindnyájan egy nagy történelmi kísérlet alanyai voltunk, s ennek a hátrányait ma is érezzük. Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy a 2008-as válság kitörését követően a nyugati elemzők azt írták: „az utolsókból lesznek az elsők”. Kelet-Európa jobban alkalmazkodott a kihívásokhoz, mint az Elbán túli országok. Mondjam azt, hogy bizony, nekünk gyakorlatunk van abban, hogy nagy kihívásoknak kell megfelelnünk? S abban is, hogy évtizedeken át mindig meg kellett szorítani a nadrágszíjat. Sajnos arra nem volt mód, hogy a bérköltségben felzárkózzunk a nyugati szomszédokhoz – ez ad ma még bizonyos versenyelőnyt. A nagyon éles nemzetközi versenyben sokszor megelégszik a tőke azzal, hogy ide, hozzánk szervezi ki munkaigényes ipari üzemeit, és nem feltétlen viszi tovább a Távol-Keletre. Mindnyájan erősen kötődünk az EU-hoz, így a nagyobb közösség prosperálása – különösen a német gazdaságé – meghatározó lesz számunkra. Döntő kérdés, hogy belső erőforrásainkat hogyan tudjuk mobilizálni a globalizmus diktálta szabályrendszerek közepette.
– Rendszerváltozástól rendszerváltozásig – a mai problémák gyökerei címmel tart előadást február 18-án, kedden 18 órától a marosvásárhelyi Vártemplomban. Miért ez a címe az előadásának, mire számíthatnak az érdeklődők?
– Közgazdászként, gazdaságtörténészként a legújabb korral foglalkozom. Természetesen elsősorban szűkebb és tágabb pátriám sorsa érdekel. (Nagyváradon születtem, s ez a régió az én tágabb pátriám.) Látni kell, hogy a régió országaiban jelentős különbségek voltak az elmúlt évtizedekben. Az ugyan mindnyájunkra igaz, hogy az erőltetett szocialista gazdaságfejlesztéssel megindultunk annak idején a perifériáról valamerre, de nem biztos, hogy a centrum felé.
A rendszerváltás után azonban, sajnos, bizonyos értelemben ismét a periférián találjuk magunkat. Nem terelőúton, hanem tévúton jártunk 1989-1990 előtt. Visszafordultunk, csak nagyon nehéz most az előrehaladásunk. Nehezebb, mint a világháború utáni időkben volt Európa többi országának.
Az elmúlt évtizedben időnként azt láttam, hogy hozzánk, magyarokhoz képest dinamikusabbak azok az országok, amelyeknek korábban talán nehezebb volt a helyzetük, mint Magyarországnak. Meglehet, hogy tanulnunk kell tőlük! Másoknak talán kevésbé érdekes, de nekünk, magyaroknak nagyon fontos, hogy ennek az eltérésnek az okait megkeressük. A jó diagnózis fél terápia. Csak akkor tudunk legalább a kettes fokozatba kapcsolni, ha látjuk, korábban mit hibáztunk el. Erre keresem majd az előadásban a választ. S természetesen megkísérelem értékelni, hogy most valóban jó irányba megyünk-e.
– Ön, mint a Professzorok Batthyány Körének tagja, hogyan látja a tevékenységüket, miért tartja fontosnak egy ilyen kör létezését?
– A kör azonos világszemléletű, különböző hivatású, magasan kvalifikált értelmiségiek társulása. Vannak persze azért bizonyos különbségek a nézetekben: kiben több, kiben kevesebb tolerancia van a más felfogású kollégákkal kapcsolatban. A magam részéről mindig azt kerestem, hogy mi az, ami összeköt. Ez pedig a nemzet javáért való buzgólkodás. Ennek érdekében mindig hangsúlyt helyeztem minden jó szándékú ember összefogására. Persze, az nem mindegy, hogy hogyan akarjuk a lehető jót elérni. Ebben azért vannak választóvonalak.
A határon túli magyarsághoz fűződő viszony például ilyen választóvonal. Itt nincs és nem is lehet vita közöttünk.
A professzori közösség olykor látványos akciókkal is kifejezi politikai hozzáállását, de a legfontosabb, hogy szakmai-emberi habitusával minden tagja mértékadó személyiség legyen környezetében. Arról ismerjenek meg bennünket, hogy munkánkban mindig a legkiválóbban teljesítünk, és nem csupán önmagunkért. Csak hiteles emberek képviselhetnek hitelesen adott politikai meggyőződést is.
Forró Gyöngyvér
