2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hogyan igazodott az asszonynevéhez, s miért süt-főz ország-világ előtt egy csinos, kedves, 31 éves fiatal feleség és anyuka, akinél könnyű helyen áll a mosoly, bár a valóságban mindenért nagyon meg kellett küzdenie.


Hogyan igazodott az asszonynevéhez, s miért süt-főz ország-világ előtt egy csinos, kedves, 31 éves fiatal feleség és anyuka, akinél könnyű helyen áll a mosoly, bár a valóságban mindenért nagyon meg kellett küzdenie. A beszélgetésben a Harmónia ételreceptjeinek szerzőjére, Sütő Edith Magdolnára ismerhetnek, akiről a sokoldalú, modern, de a hagyományokat is tisztelő erdélyi fiatalasszony, anya és feleség modelljét lehetne megmintázni.

Délelőttönként a marosvásárhelyi Stefánia óvodában foglalkozik a gyermekekkel, otthon két kislányt nevel, kiegyensúlyozott, boldog házasságban él, szeret hegedülni, s a Kolozsváron szerzett újságírói egyetemi oklevél birtokában a népszerű gasztronómiai havilap, az Erdélyi Konyha helyettes főszerkesztője. Esténként vagy szabad idejében gasztronómiai blogot ír, hogy az interneten keresztül is megossza hagyományos vagy különleges receptjeit.

„Tündérlányok” között

A marosszentgyörgyi tömbházlakásban két beszédes lányka fogad. Aranyszőke hosszú hajuk láttán akaratlanul is a tündérhasonlat jut eszembe, de az anyuka lehűt: a látszat csal, a valóságban hús-vér, valamennyi jellegzetes kisgyermekes vonást magukon hordó lánykákról van szó. Akik elmélyülten majszolják a frissen sült muffint, miközben mesenézésre csábítanak.

– Tudom, hogy Idecsen nőttél fel, mit őrzöl ebből az időszakból? – kíváncsiskodom az anyuka gyermekkoráról.

– A természetközelséget, ami a mostani életemből a legjobban hiányzik. Közel laktunk a falu végéhez, a kertből pedig a mezőre értem. A gyermekeim csak akkor mehetnek ki, amikor nekünk is időnk van, ezzel szemben a szülőfalumban természetes volt, hogy a nagy gyermekseregben estébe nyúlóan szabadon játszhattunk. Az első osztályt összevont magyar osztályban kezdtem, az idős tanító nénim sokat betegeskedett. A szüleim októbertől Szászrégenbe vittek, ahova aztán évekig ingáztam. Kezdetben reggel hatkor keltem fel, édesanyám vitt a vonattal, megvárt és a fickói autóbusszal tértünk haza. Két év után már egyedül mentem, s a nyolcadik osztály végéig a negyed életem vonatokon, állomásokon töltöttem. Ami nem vált hátrányomra, mert hamar önálló lettem, s megtanultam bánni a pénzzel is.

Az óvónő

– Sütő Edith sok szerepe közül először is az óvónőt kérdezem: honnan ered a vonzódásod a gyermekekhez, milyen többletet adtak a marosvásárhelyi tanítóképzőben töltött évek?

– Kisgyermekkoromban tanítónénisdit játszottam, s a gyermektársaimat folyton irányítottam. Bár a szüleim szerették volna, ha a református kollégiumba iratkozom, hagyták, hogy a magam útját járjam.

A képzőben töltött öt év hozadékát most, óvónőként érzem igazán. Jó tanáraink voltak, akik felkészítettek a pályára, s az elmélet mellett nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlatra is. Érettségi után, mivel a földrajz volt a kedvenc tantárgyam, eldöntöttem, hogy földrajz szakra felvételizem. Azt megelőzően a tanítói állásokra meghirdetett versenyvizsgán is részt vettem, ami helyesnek bizonyult, mert az egyetemi felvételim nem sikerült. A vizsga után viszont Makfalván tanítottam egy évig. A gyermekekkel való foglalkozást nagyon szeretem, ezért is tértem vissza az oktatásügybe.

– Tíz év kihagyás után az óvodapedagógusoknak szervezett versenyvizsgán az első helyről választhattad a Stefániát. Ez hogyan sikerült?

– Az újságíróként szerzett íráskészség mellett valószínű a romántudásom segíthetett, hisz Idecsen, a gyermekkoromban is csak 15-20 százalékban éltek magyarok. A román nyelvet egyszerre tanultam a magyarral, s román óvodába jártam.

Földrajzból újságírás

– Mielőtt a jelenben lehorgonyoznánk, térjünk csak vissza oda, amikor a földrajz újságírássá változott!

– Középiskolás koromban együtt laktam egy lánnyal, aki szintén tanítóképzőt végzett, majd az újságírói egyetemre felvételizett Kolozsváron. Az ő példája ösztönzött, valamint az, hogy képzős koromban az iskola lapjába, a Tarisznyába írogattam, s tagja voltam a szerkesztőségnek is. E két benyomás hatására kezdtem el készülni a felvételire. Mire az eredményeket kifüggesztették, én már Svájcban dolgoztam, s édesanyámék örömmel újságolták, hogy a legjobb dolgozatot írtam. Az érettségi jegyem azonban visszahúzta a felvételi általánost, s így csak tandíjköteles helyre jutottam be. Négy nagyon hosszú hónapot töltöttem Svájcban, miközben rájöttem, hogy mennyire jó itthon lenni. A második év kezdetén újra felvételiztem, majd tandíjmentes helyen folytattam az egyetemet. A tanév végén pedig férjhez mentem. A férjem villamosmérnök, s ő is Kolozsváron végezte a műszaki egyetemet.

– Ezek szerint ott ismerkedtetek meg?

– A megismerkedésünk története korábbra nyúlik vissza. Édesanyámék, akik egyszerű emberek voltak, és nem adatott meg nekik, hogy tovább tanuljanak, ötéves koromtól hegedülni taníttattak. Szászrégenbe jártam magántanárhoz hét éven át. Kezdetben bosszantott, hogy csúfolkodtak velem a falubeli gyermekek, de mire elkezdtem a tanítóképzőt, ahol kötelező volt egy hangszeren játszani, megszerettem.

– Szoktál-e még hegedülni?

– Az óvodában tudom használni, s otthon, ha a férjem próbál, én is előveszem a hangszert. Képzős koromban hegedülni hívtak egy együttesbe, s a leendő férjemmel ott ismerkedtünk meg. Akkoriban költöztek Sárpatakra, s ő is gyermekkorától tanult zongorázni, majd gitáros lett, most pedig orgonán játszik, s harmonikázni is tud. Orion az együttesük neve, sokfelé hívják játszani őket.

Írni szerettem első perctől

– Az egyetemtől indultunk el: ahogy jobban belekóstoltál, melyik területe vonzott az újságírásnak?

– Írni szerettem első perctől. A rádiózást volt alkalmam az egyetemi évek alatt élesben is kipróbálni a kolozsvári és a vásárhelyi rádiónál, ahol jó másfél évet dolgoztam. A tévézésbe egy magyarországi szakmai gyakorlat keretében kóstoltam bele, ami elég is volt ahhoz, hogy tudjam: nem az én világomról van szó. A rádiózást viszont megszerettem, tetszett a dinamizmusa, az állandó mozgás. Később, amikor már családom és gyermekeim is voltak, meggyőződtem, hogy az írott sajtóban tudom igazán kifejezni magam, s ez a programomba is inkább beilleszthető.

Amikor befejeztem az egyetemet, nem találtam munkakönyves állást a sajtóban, ezért egy cégnél helyezkedtem el, ahonnan gyermeknevelési szabadságra mentem, s majdnem öt évig otthon voltam.

A babanapló és a gasztroblog

– Mondjuk el, hogy két kislányt neveltél ez idő alatt.

– A nagyobbik, Krisztina Viola 2006. április elsején született, a kisebbik, Boróka Júlia 2008. január ötödikén. Az első hónapokban lefoglalt az új helyzet, de amikor már ment minden, mint a karikacsapás, valamit kezdenem kellett magammal. Akkor indult világszinten a blogőrület, s eleinte én is számítógépes babanaplót írtam, amit Boróka lányom születése után is folytattam. Bár lánykoromban is vezetgettem naplót, nem volt hosszú életű, ezért magam is meglepődtem a kitartásomon. Mai napig írom a naplót, nem olyan rendszeresen, mint amikor egy gyermekem volt, és otthon neveltem, de a fontosabb eseményeket megörökítem. A kismamatársak érdekesnek találták, s ők vették észre, hogy az étkezések nálunk központi helyen vannak, amit az is jelzett, hogy egy-egy receptet is beleírtam a naplóba. Addig biztattak, amíg egyszer csak úgy, magamnak recepteket kezdtem el írni, aztán rájöttem, hogy hasznosabb, ha a főzős naplót megosztom a nagyközönséggel is.

– Kitől tanultál főzni, édesanyádtól vagy a saját tapasztalataidból?

– Édesanyám nagyon jól főz, s a férjem ma is az ő csorbáját kedveli a legjobban, pedig nagyon szereti az általam készített ételeket is. Az első lépésekkel édesanyám indított el, aztán nagyon sokat tanultam a férjem édesanyjától, s mindenkitől, akivel összehozott a sors.

Az Erdélyi konyha

– Bár szinte fölösleges a kérdés, mondjuk el, hogy milyen úton kerültél kapcsolatba az Erdélyi Konyhával?

– Amikor 2008 őszén elkezdtem blogot írni, György Ottiliának, a jelenlegi főszerkesztőmnek volt Erdélyben gasztroblogja, de aztán mások is rendre kezdtek megjelenni a világhálón. Fakanálforgató tollforgató néven írt gasztroblogot Jánossy Alíz gyergyói újságíró, a Krónika munkatársa. Vele vette fel a kapcsolatot a Corvin Kiadó igazgatója, s ő gyűjtött össze minket, többieket az első lapszám erejéig, ami 2009. december 5-én jelent meg a gyergyói Szent Miklós napokra. A lap elfogyott, így hát mentünk tovább. Ma már nemcsak Erdélyben, májustól Magyarországon is előfizethető, s 10.000 példányban jelenik meg.

Nem volt könnyű, hogy csak egy virtuális szerkesztőségben dolgozunk, hisz Erdély több városában élnek a munkatársaink. Nehéz volt elindítani és kézben tartani sem egyszerű. Hogy személyesen is megismerjük egymást, a Corvin Kiadó meghívott Dévára, és akkor éreztük, hogy valóban egy csapat vagyunk.

Hagyományos és a szükségből született menük

– Honnan gyűjtöd hónapról hónapra a recepteket?

– Ez változó. Elsősorban a hagyományos, megszokott ételeinket főzöm, amire mindenkinek megvan a sajátos változata. Vannak a szükségből kialakított menük is, annak alapján, hogy mi van a hűtőben vagy a kamrában. Az írott lapokkal és az internettel kitágult ez a világ is, én pedig szenvedélyesen gyűjtöm a recepteket. Nem biztos, hogy pontosan lemásolom, mert a meglévő hozzávalókból készítem el. Néha csak ránézek egy fényképre, s magam döntöm el, hogyan fogom megfőzni, megsütni. Gyümölcsleveseket otthon édesanyám nem főzött, anyósoméknál megettem, s most már annyira szeretjük, hogy egy hétig sem panaszkodnának a lányok, ha azt tenném eléjük. Lapunk júliusi számában jelentek meg különböző madártej-változatok, s a kolleganőmtől tanultam, hogy a tojáshabot a mikróban is ki lehet főzni, s azután lehet szépen beleszaggatni a madártejbe.

– A kedvenc ételed?

– Azt hiszem, hogy nincs. A bloggerek körében egyszer végigfutott egy játék: ha közeledne a vég, milyen tíz ételt kérnél még egyszer. Nem tudtam eldönteni, hogy mi a kedvencem, a pacal kivételével ugyanis mindent elfogyasztok.

– Mit főzöl a legszívesebben?

– Bármit.

– A lányok? A férjed?

– A lányok a gyümölcsleveseket kedvelik, s a húst is minden változatban, de a gombát nem eszik meg. A klasszikus gyermekételek mellett nagyon szeretik a nyers zöldségeket. A férjemet bécsi szelettel lehetne eltartani.

– Melyik a legjobb recepted?

– Szeretem a rántott húst sokféleképpen készíteni, prézli helyett gabona-, burgonya-, kukorica-pehelybe forgatni. A családom nem válogatós, ezért szinte mindent készítek. Kedvencem a gombás pörkölt és a gombás paprikás, a túrós puliszka salátalevessel. Mivel a férjem horgászik, halat is gyakran készítek, de nem csak lisztbe, puliszkalisztbe forgatva és olajban kisütve, hanem fokhagymás tejben pácolva, boróka- vagy kapribogyóval, sóágyon vagy sütőben sülve.

Általában szeretem tudni, hogy mit eszünk, s amióta gyermekeink vannak, ez még inkább számít. Én teszem el a befőtteket, a savanyúságot. Az ár sem mindegy. Télen nem veszek paradicsomot és görögdinnyét, nem fogyasztunk üdítőket, ételízesítőt magam készítek, próbálok a padlizsánreceptek sablonjából is kitörni. A céklát nyersen esszük, mert a tápérték mellett finomabb és ízletesebb, s az évszaknak megfelelő zöldséget és gyümölcsöt fogyasztjuk.

– A kedvenc süteményed?

– A finom meggyes-kakaós.

Nem a kérdések fogytak el, csak megállunk, hisz fölösleges arról faggatni Sütő Edithet, hogy a rendszeres főzés, tanácsadás mellett, hogyan sikerült csinosnak maradnia. Aki ilyen tudatosan szervezi a maga és a családja életét, valószínű nem volt nehéz megtalálni a megoldást.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató