175 éve halt meg George Stephenson

George Stephenson, „a vasút atyja” százhetvenöt éve, 1848. augusztus 12-én halt meg. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Egy szegény bányász második fiaként látta meg a napvilágot Wylam városkában, Newcastle közelében 1781. június 9-én. Mindkét szülője írástudatlan volt, ő maga csak 18 évesen, az esti iskolában tanult meg írni-olvasni. Apja a szénbányában a vizet kiszivattyúzó gőzgépet kezelte, és az ő útja is a mélybe vezetett, apja masináját tizenhat évesen már egyedül irányította. A kiváló műszaki érzékkel megáldott Stephenson kísérletezésbe kezdett, persze elméleti alapok híján próba-szerencse alapon, saját hibáiból tanulva, és idővel a bánya műszaki vezetőjének nevezték ki. A Királyi Társaság felhívására 1815-ben Sir Humphrey Davyvel egy időben, azonos elven működő biztonsági bányászlámpát készített. A neves tudós nem hitte el, hogy egy tanulatlan bányász is képes erre, és azt állította, Stephenson ellopta az ötletét – de ezt nem tudta bebizonyítani, és a szabadalomból hosszas jogi huzavona után mindketten részesültek.

Stephenson ezután olyan gőzhajtású jármű tervezésébe fogott, amely alkalmas teherszállításra is az akkoriban feltalált, peremmel ellátott öntöttvas síneken. A gőznyomással működő ókori szerkezetek után az első használható gőzgép a francia Denis Papin nevéhez fűződik. A tökéletesített gőzgépet 1769-ben alkotta meg az angol James Watt, az ő találmányától számítják az ipari forradalom kezdetét. Stephenson természetesen felhasználta elődei eredményeit, de ő lett az, akinek sikerült az áttörés, és aki nyereséges vállalkozássá tudta tenni a lokomotívot (szó szerint: magától mozgót).

Első „műve” az 1814-ben készült Blücher, arról a porosz marsallról kapta a nevét, aki erőltetett menetben, a legkritikusabb pillanatban érkezett meg a waterlooi csatamezőre, eldöntve az ütközetet. A mai szemmel kezdetlegesnek tűnő jármű volt az első, amely a Stephenson által úttörőként alkalmazott peremes kerekeinek köszönhetően a síneken maradt, és 4 kilométeres sebességgel 30 tonna súlyt tudott elvontatni egy dombon felfelé.

Az északkelet-angliai bányatulajdonosok 1822-ben úgy döntöttek, hogy Darlington és Stockton között vasutat építenek a kőszén szállítására. Mivel az újdonságnak számító gőzmozdony akkoriban még drága, megbízhatatlan és lassú volt, a tervekben eredetileg lóvontatás szerepelt. Stephensonnak azonban sikerült meggyőznie a beruházókat, hogy lokomotívja gazdaságosabb, mint a lóvontatás, döntőnek az az érve bizonyult, hogy az ő gőzmozdonyai ötvenszer nagyobb teher szállítására képesek, mint a bányalovak.

A londoni parlament csak hosszú vita után fogadta el azt a törvényt, amely személyek vasúti szállítását is lehetővé tette. A parázs vitában olyan érvek is elhangzottak, hogy maga az ördög húzza a kocsikat, az eső kioltja majd a lokomotív tüzét, a szikrák felgyújtják a házakat, az utasok pedig eszüket vesztik a tízmérföldes sebességtől. A világ első vasúti hídja is a Stockton–Darlington-vonalon épült meg, az itt lefektetett sínek nyomtávja 4 láb és 8,5 hüvelyk, azaz 1435 mm volt, ami megegyezik a mai normál nyomtávval.

A vonal hivatalos megnyitására 1825. szeptember 27-én került sor. A kisajátítások ellen tiltakozó földesurak és a vasútban gazdasági, netán sátáni fenyegetést látók megnyugtatására, illetve a balesetek elkerülése érdekében a vonalon először egy Periculum privatum utilitas publica (Az egyén kára a közösség haszna) feliratú zászlót hordozó lovas haladt végig. Csak ezután fűttette be Stephenson a saját tervezésű Locomotion mozdony kazánját, amely 33 kocsiban 600 utast vontatott óránkénti 24 kilométeres csúcssebességgel. A szárazföldi közlekedés történetében most először fordult elő, hogy a lónál gyorsabban utazott az ember. Az utasok többsége nyitott szénszállító kocsiban ült, de az előkelőségeket kísérleti jelleggel egy kezdetleges személyszállító vagonban helyezték el. A brit nemzeti örökségnek minősített Locomotion 1857-ben ment nyugdíjba, és ma is látható a darlingtoni vasútállomáson.

A Locomotiont 1829-ben a Rocket (Rakéta) követte, amely 21 kilométeres átlagsebességgel, 34,4 kilométeres csúcssebességgel nyerte meg a rainhilli mozdonyversenyt. Egy évvel később megnyitották a Liverpool–Manchester vasútvonalat, és a vasparipa elindult világhódító útjára. Hamarosan Amerikában és Európában is síneket kezdtek lerakni, és megkezdődött a vasút korszaka.

Stephenson 1840-ben vonult nyugdíjba, és 1848. augusztus 12-én halt meg Chesterfieldben. Budapesten naponta lehet vele találkozni: a Keleti pályaudvar homlokzatáról tekint le a járókelőkre négy méter magas szobra, Stróbl Alajos munkája.