A 175 éves csávási harmónia

Kodály Zoltán víziójának egy kis darabja kelt életre a hét végén a Kis-Küküllő meni Csáváson, ahol a templomtorony építésének és a csávási harmónia, azaz a helyi dalárda első fellépésének 175. évfordulójára emlékeztek a kétnapos ünnepség során.

A Dunapataji Népdalkör előadása

„Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolunk. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk”.

Kodály Zoltán víziójának egy kis darabja kelt életre a hét végén a Kis-Küküllő meni Csáváson (a falu krónikásai nem szeretik, ha Szászcsávásnak nevezik az évszázadok óta református magyar települést), ahol a templomtorony építésének és a csávási harmónia, azaz a helyi dalárda első fellépésének 175. évfordulójára emlékeztek a kétnapos ünnepség során. A Kodály-idézet jegyében, amelyet az esemény fellépőinek kiosztott emléklapon olvashattunk, a viszontagságos évek után újra csodálatosan éneklő 40-tagú Csávási Dalárda műsorát a testvérkórus, a Dunapataji Népdalkör fellépése követte, akik a kodályi örökség jegyében 30 éve vállalták a népi kultúra, a hagyományok ápolását. A csávási művelődési ház szabadtéri színpadán az egyre népesebb helybeli roma közösség zenekara is megérdemelt tapsot kapott, majd este 7 órától a Millenniumi Társulat rockzenészeivé átalakult dunapataji népdalkörösök adtak könnyűzenekoncertet hitvallásról, magyarságról, hazáról, összetartozásról. Az összedalolást kezdettől végig népes közönség követte, amelynek soraiban a helybeliek mellett a faluból elszármazottak is lelkesen tapsoltak a zeneünnep fellépőinek, s jelen voltak a partnertelepülések, Kercaszomor, Nagypáli, Nagykapornok és Tapolc képviselői s a harai lelkész is.

A zenedélutánt szombaton délelőtt színes esemény előzte meg, a református egyház által nemrégiben visszakapott népiskola épületében a Marosvásárhelyi Fotóklub tagjai állították ki a falu életét megörökítő alkotásaikat, klubtársuk, a csávási származású, nemrég elhunyt Pálosi Ferenc emlékére. A tárlat, amelyet Bálint Zsigmond és Nagy Miklós Kund nyitott meg, képes falumonográfia, amelyben a szilveszter éjszakai hagyománytól, a tüzes keréknek az Ólomhegyről való leengedésétől a falu életének minden jellegzetessége, a minőségi borkészítés műhelyei és mesterei, a kispadon ülő férfiak, az imakönyvvel templomba indulók képe látható. (A fotókat érdemes lenne albumban is megjelentetni.)

A két kórus a vasárnapi ünnepi istentiszteleten lépett fel újra, s a szépen felújított, tágas, kézimunkákkal gazdagon díszített református templomban nagytiszteletű Papp Géza, Erdély református püspöke hirdette az igét.

A faragott kapun megközelíthető impozáns templomhajó megépítésének előkészületei Szász István lelkipásztor vezetésével kezdődtek meg, s az iskolamesterek, kurátorok és a hívek hozzájárulásával 1835-ben készült el. A torony 1837-ben épült, s oda költöztették át a zsindelyfedelű harangláb két harangját. A ma is működő toronyóra az első világháború előtti amerikás hívek adománya. A templom ünnepélyes felszentelésekor, 1837. február 12-én szólalt meg először a csávási kórus, amelyet a hangszeres zenéléshez értő Dali István segédlelkész támogatásával Belle József iskolamester készített fel. Az udvarhelyi kollégium végzettjeként, énektanítói munkássága során Belle József nagy hangsúlyt fektetett a gyerekek zeneoktatására, akiket a kottaolvasásra és a szolmizáció titkaira is megtanított. Zeneileg jól képzett tanítványait később sem hagyta magukra, s az iskolai kórus mellett megszervezte a legények és a házasemberek „harmóniáját” is. Ettől kezdve kiváló lelkészek és kórusvezetők gondoskodtak arról, hogy Csáváson nemzedékről nemzedékre öröklődjön a közös éneklés hagyománya. Az egyedülálló hangzáskultúrájú dalárda, amely a többszólamú énekhagyományt folytatja, s amelynek fénykorában 140 tagja is volt, számos elismerést szerzett az évek során, Dézsi Ferenc zenetanár kiváló, önzetlen vezetésével négy országos aranyérmet nyertek. Zenei vezető hiányában a 2000-es években elnémuló kórust jelenleg Ugron Noémi zenetanárnő, a Művészeti Egyetem zenepedagógia szakának végzettje irányítja következetesen, alázattal, odaadással és szeretettel.

– Csodálatos, megtisztelő érzés számomra ez a feladat, s szinte elrepült a két év, amióta együtt dolgozunk. A hagyományokat szeretném tovább éltetni a helybeli népdalok és a kórusművek arányos műsorra tűzésével. Úgy érzem, hogy befogadtak és szeretnek, s feledhetetlen volt számomra, hogy Dunapatajra és onnan hazautazva a húszórás utat úgy énekelték végig, hogy egyetlen dal sem ismétlődött. Azt szokták mondani, hogy Csáváson a csecsemő is öt szólamban énekel, amit „be is bizonyítottak”.

– A két kórus között több mint 22 éves a kapcsolat – mondja Szűcsné Török Ilona, a fiatalokból és idősekből álló, aranyminősítésű Dunapataji Népdalkör művészeti vezetője. – Soha nem felejtem el, amikor 1990-ben az első szabad március 15-ét közösen ünnepeltük, s nagyszerű élmény volt a négy-öt szólamban megszólaló csávási kórus műsorát meghallgatni.

– Nem némulhat el az éneklés Csáváson. Ha meghal az ének, meghal a nemzet is. Aki énekel, az kétszer imádkozik – hangzott el a műsorszámokat bejelentő Bíró József református lelkész hosszan megtapsolt összekötő szövegében, aki szerint öröm egy olyan falunak immár negyedszázada a lelkipásztora lenni, ahol nemcsak hangban, hanem összefogásban is „egy-máshoz tudnak simulni” az emberek. Mint például a fiatalok, akik a tél folyamán közmunkával felújították a nemrég visszakapott egykori református iskola épületének belsejét. Soha nem bántam meg, hogy Csáváson maradtam, ahol egyházukat és közösségüket szerető, nagyszerű emberek élnek. A kórussal pedig összejártuk Romániát és Magyarországot is, s alkalmam volt például a debreceni nagytemplomban is hirdetni az igét.

A hétvégi ünnepség megszervezéséhez a Mikefalvi Polgármesteri Hivatal, a Communitas Alapítvány, a megyei tanács és a református egyház nyújtott támogatást.