Épített örökségünk

A nyomokban fellelhető várrom az idő homályában már rég eltűnt

Torja Kézdivásárhelytől tizenegy kilométerre északnyugatra, a Torja-patak völgyében nyolc kilométer hosszan elnyúlva fekszik. Az 1899-ben egyesített Altorja és Feltorjából, valamint az 1917-ben hozzácsatolt Karatnavolálból áll. Ide tartozik Bálványosfürdő és 1968 óta Futásfalva is. A Bálványosfürdő felé vezető országút menti Altorja és Feltorja mindig Háromszékhez tartozott, a velük szomszédos Karatna, valamint Alsó- és Felsővolál azonban 1876-ig Felső-Fehér vármegye része volt. 

Az első említés és egy vár romjai

A szóban forgó községet, Torját 1307-ben Thoria alakban írva említik először. Nevének eredetéről sem írásos emlék, de még monda sem maradt fenn.

A Torja-patak völgyében emelkedő domb tetején találhatók Torja egykori terjedelmes várának csekély maradványai. Eredete, sorsa ismeretlen.

Altorján áll az Apor család 17. századi kastélya, kissé távolabb az Aporok temetőkápolnája. Feltorján áll a gótikus, megújított erődített templom.

Felső-Háromszék egyik legnagyobb és legrégebbi települése

A mai Torját alkotó falvak tatárjárás előttiek, legkésőbb a 10-11. században már azon a helyen léteztek, ahol most is vannak.

A Torja patak két oldalán hosszan elnyúló község öt, teljesen egybeépült faluból tevődik össze: Alsó- és Felsőtorja, Karatna, Alsó- és Felsővolál.

A jobb parton levő Alsó és Felsőtorja Háromszékhez, a bal parti Karatna, Alsó és Felsővolál pedig Felső-Fehér vármegyéhez tartozott.

Felső-Háromszék egyik legnagyobb és legrégebbi települése. Első okleveles említése 1307-ből való terra sen possesio Thorya néven. Hogy a környék legkiemelkedőbb helysége volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Luxemburgi Zsigmond király 1427-ben a mai Kézdivásárhelyt Torja vására néven részesíti városi kiváltságlevélben, ami azt jelentette, hogy kezdetben Torja határán és hozzá tartozó kis vásáros településként jött létre Kézdivásárhely, amely aztán elnyerte önállóságát és szabad fejlődésének feltételeit.

Szent István törvénye

A székelyföldi egyházalapítás Szent István törvénye: minden tíz faluból álló magyar településcsoport kötelezve volt egy templom építtetésére, a templomot a falvak saját költségükön kellett felépítsék.

Szent László kötelezővé tette a templomok mellé való temetkezést, a régi pogány temetőkkel felhagytak, és a templomok körül új temetőket nyitottak, a közös templomot építtető falvak egy egyházközséget, megyét alkottak.

Az Apor família

Altorja legismertebb családja a főrangú báró Aporoké volt. Apor László erdélyi vajda, székelyek és szászok ispánja volt. Apor István az 1506-os agyagfalvi székely nemzetgyűlésen Kézdiszék küldöttjeként vett részt.

A család 1693-ban, Apor István idején nyert báróságot. A többgenerációs Aporok közül a legismertebb Apor Péter (1676–1752) író volt.

Apja, Apor János még fia születésének évében meghalt. Az árvát nagybátyja, Apor István nevelte. 

Először háromszéki főkirálybíró, majd Küküllő vármegyei főispán volt.

Fő munkája: Metamorphosis Transylvaniae, alcíme: Erdélynek régi együgyű alázatos idejében való gazdagságából e mostani kevély, cifra, felfordult állapotján koldusságra való változása.

A 16. századi református templom

A középkori templomot – melynek titulusa Szent Márton volt – és a várfalakat mindeddig Orbán Balázs írta le a legrészletesebben. 

Elemezve Orbán megállapításait, Gyöngyössy János a Székelyföldi vártemplomok című könyvében egyetért azzal, hogy a hajó déli bejáratát nem román korinak, hanem egy késő gótikus remissziónak lehet tekinteni, és így az 1516-os évszámmal ellátott feliratot helyesen olvasottnak tartotta.

Érveinek alátámasztására a szentély alatti kripta létét is felhozta, mondván, hogy ilyen kriptákat a 16. században kezdtek építeni a templomok szentélye alá a gazdagabb családok és patrónusok temetkezési helyéül.

A fönnmaradt adatok alapján csak feltételezésekre hagyatkozva vázolható fel a templom építéstörténete.

Gyöngyössy János rávilágít arra, hogy az a tény, hogy az Orbán által leírt templom hajója alacsonyabb volt a szentélynél, arra utal, hogy a templom e két része nem egy időben épült, mi több, még azt is valószínűvé teszi, hogy a hajó szentélyénél korábbi lehetett.

Ez utóbbit látszik igazolni a hajó déli bejáratának félköríves záródású, egyetlen hengertaggal ellátott ajtaja is, amelyik inkább tekinthető az átmeneti kor alkotásának, mint késő gótikus remissziónak.

A 13-14. század fordulóján épült román kori templom szentélyét a 16. század elején lebontották, és a nyolcszög öt oldalával záruló, csúcsíves és mérműves ablakokkal ellátott gótikus szentélyt építettek helyébe. Alatta temetkezési helynek kriptát is létesítettek.

Az egykori szentélyben látható felirat

Az új szentély kialakításával párhuzamosan a régi hajót boltozattal látták el, és ekkor kerültek külső falaira a boltozat oldalnyomását felfogó kettős tagozatú, hornyolt vízvetőkkel ellátott támpillérek.

A szentély az akkori szokásoknak megfelelően tagozott lábazattal épült, amelyet – az egységes külső kialakítása végett – a hajón is körbefuttattak.

Ezeknek az építkezéseknek befejezését az egykori szentélyen látható felirat 1516-ra tette, és mint patrónust a torjai Apor család egyik tagját, Istvánt jelölte meg.

Az 1770-ből származó bevésett felirat tanúsága

Szintén a fent említett szerző közléséből tudjuk meg, hogy a késő gótikus átépítéssel egy időben felépült a templomot övező várfal és a bejárat védelmét biztosító kaputorony is.

A várfal vastagsága az alapnál 140 centiméter, mai magassága 4,5-5 méter között van.

A keleti és déli oldalon a védőfal vonala hétszer megtörik, a nyugati és északi oldalon pedig egyenletes görbületet követ. A délnyugati oldalon, kívül két támpillér erősíti a falat, ezek a jelek szerint a várfallal egyidősek.

A délkeleti oldalon, a torony mellett egy ajtó nyílik, amely későbbi kivágásnak látszik. Ez ma a cinterem egyetlen bejárata.

Az ajtó elé faragott gerendákból egy zsindellyel fedett portikuszt emeltek, melynek egyik tartógerendáján a következő bevésett felirat olvasható:

„1770 építtetett ezen kis Czinterem Isten ditsőségére Bartok Mihály és Ferencz industriájából”.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése:

„…álmodjuk tovább a székely harisnyába bújt,

hét mérföldet lépő óriások mondáit…”

Nyomokban fellelhető homályos várrom az idő homályában már rég eltűnt. A Székelyföld peremi határvárak füzérébe ölelkezik ez az ősi torjai vár is. Nemcsak védelmi céllal tarthatták fent ezeket a várakat, inkább ments- vagy menedékvár jellegű családi várak lehettek, melyek a betörésektől védtek.

Így épülhetett a Piripó-hegyháton át a Begyenkő völgyébe lejtő, Bálványosvárat Torja-tetővel összekötő régi taligaút mentén emelkedő váracska. Az erdőkaréj nyitásában, a völgy felől védhette a védőket. 

Az udvar teraszos kiképzése lovagi tornabemutatók és vásárok színtere lehetett

A több mint nyolcszáz méter magas szirten épített körte alaprajzú, csúcsával délre néző erődítményhez mintha északról csatolhatták valaha a lakótoronynak is használt kaputornyot. 

A kétsoros, falazott védmű belső, kb. 120 x 40 méteres lapályosabb udvarán egy kiszolgáló épület állhatott. Az udvar teraszos kiképzése lovagi tornabemutatók és vásárok színtere lehetett. A vár körüli lejtős tereplépcsőkre emlékeztető teraszok talán külső lakótelepekre, lakóhelyekre utalhatnak.

Hajdani római időkből ránk maradt közeli Pretoria castrum az Olt völgye felé, délre futó Via Principalis fő útvonalon helyezkedett el. Ennek a mai várromos települések, sárfürdők és borvízforrások sorát bekötő útszakasza volt a Via Pretoria. Talán ennek a rövidítéseként használt pre-Toria név, amelyet a köznyelv egy idő után már csak Torjaként említett.

Visszatérve a fennmaradt, Orbán Balázs, Ipolyi Arnold, Kővári László és más kutatók hitelesnek elfogadható leírásaira, mintha már meg sem mosolyognánk azt, hogy ez a tündérek és óriások földje. Ez a – magyar életterünket határoló, Kárpát-karéj belső, havasok, hegyek és erdőhátak szabdalta – vidék legnagyobb ősi székely magyar vára még sok felfedeznivalót tartogat az utókor történelembúvárainak. 

Álmodjuk tovább a székely harisnyába bújt, hét mérföldet lépő óriások mondáit. Így kerülhetünk közelebb a Bálványosvárától Torja váráig, Barra-mezejét egy lépéssel átlépő óriáshoz. 

Még mindig látni vélhetjük a várak közötti őrtornyok homályba vesző pislákoló jelzéseit, tűzfényeit, hiszen ez a legendás várrom is az idő homályában már rég eltűnt.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak és Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek. Az illusztrációkat és a képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat – szakembereink véleményezésével – a következő lapszámban még kiegészítjük.