1989 a bizonytalan döntések éve volt

Rendszerváltás Kelet-Európában

(Folytatás december 6-i lapszámunkból)

A december 6-i lapszámunkban a november végén, a megyei tanács gyűléstermében – a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából – tartott történelmi konferencián elhang- zottakból kiindulva az 1989-es kelet-európai rendszerváltás történelmi előzményeit idéztük a második világháborút lezáró jaltai és potsdami konferenciától a kiépülő és konszolidálódó szovjet típusú szocialista, kommunista rendszer bemutatásáig. Emellett szó esett a volt szocialista tömbhöz tartozó országokbeli megmozdulásokról, mozgalmakról, amelyek rést ütöttek a rendszeren. Ebben a részben a páneurópai piknikről lesz szó, amelynek köszönhetően megnyílt a vasfüggöny, és néhány hónap múlva ledőlt a berlini fal. 

Tarthatatlanná vált a helyzet

Nem csak az emberjogi követelések ütöttek rést a kommunista tömb falán. Míg az 1970-es években sikerült némi jólétet teremteni a „második világban”, addig az 1980-as évekre a mértéktelen fegyverkezési hajsza kimerítette a keleti tömb gazdasági forrásait. A kommunista országokat magába foglaló közös piac (KGST) belterjessége miatt nem sikerült megfelelő nyereséget termelni. A megtermelt javak is egyre inkább a politikai elit kezébe kerültek. Az eladósodott országok – leginkább Románia – üzletei kiürültek. Jegyre lehetett kenyeret vásárolni, hosszú sorállás után. A fontosabb élelmiszerekre fejadagokat szabtak ki. Korlátozták a benzinvásárlást, a fűtést, és naponta csupán néhány óráig volt villanyáram-szolgáltatás. Megindult az elvándorlás, a hivatalos és a zöldhatáron történő disszidálás. S bár úgy tűnt, hogy a Szovjetuniónak sikerül kordában tartani csatlósait, különböző autokrata rendszerek alakultak ki, amelyekben eltérően alkalmazták az ideológiát. A legsajátosabb helyzet Jugoszláviában volt, ahol sikerült valamennyire eltávolodni a szovjetektől, és nyitni Nyugat felé. Magyarországon 1956 miatt (is) egyfajta enyhébb „gulyáskommunizmus” alakult ki, ahol a magánszektor szövetkezeti formában megmaradt. Kelet-Németországban látszólag megteremtették a jólétet, de Honecker országa, amolyan Nyugatba ékelt előretolt helyőrségként – a STASI (titkosrendőrség) által megerősítve –, igencsak ügyelt arra, hogy szigorúan őrizze a szocialista rendet. Bulgáriának fejtörést okoztak a vallási (muszlim) és etnikai kisebbségek (törökök, görögök). Romániában pedig a szekuritáte elnyomása alatt egyre feszültebbé vált a helyzet. A brassói megmozdulás, a bányászsztrájkok, a különböző értelmiségi ellenzéki csoportok tevékenysége, kevés hatékonysággal ugyan, de életben tartották azt a szikrát, amely az 1989-es rendszerváltozáshoz vezetett. 

„Elpiknikezett” vasfüggöny és berlini fal 

1985-ben, Konsztantyin Csernyenko halála után, 1985. március 11-én az 54 éves Mihail Gorbacsovot választották a kommunista párt főtitkárának, aki nem sokkal ezután megpróbálta megreformálni a kommunista pártot és a gazdaságot: 1986 februárjában, az SZKP XXVII. kongresszusán bevezette a glasznoszty (nyíltság), a peresztrojka (átalakítás) és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés gyorsítása) intézkedéseket. Egyik legnagyobb külpolitikai sikere volt az 1986. október 11-i csúcstalálkozója Ronald Reagan amerikai elnökkel Reykjavíkban, majd ezt követően, 1987-ben aláírták a közép-hatótávolságú nukleáris egyezményt, amely a fegyverkezési hajsza leállítása volt. Ez a hidegháború végét jelentette. 1988-ban kivonta a szovjet csapatokat Afganisztánból, és még az évben kijelentette, hogy a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és lehetővé teszi a keleti blokk országainak, hogy saját belügyeiket meghatározzák. Ez a döntése vezetett el odáig, hogy – Románia kivételével – a szigorú pártállami rendszerek vezetői engedményeket tettek a gazdasági, politikai jogokat követelőknek. 1988-tól a magyarok világútlevelet válthattak ki, amivel gyakorlatilag korlátlanul utazhattak a világban. De még állt a vasfüggöny és a berlini fal. 

1988. november 24-én a magyar miniszterelnök az a közgazdász Németh Miklós lett, akit a párt nevezett ugyan ki, de szakemberként az első dolga volt átfésülni az országos költségvetést. Észrevette, hogy van egy titkos költségtétel, ami soknak tűnt. Kiderült: a vasfüggöny fenntartására van. A kialakult kontextusban logikusnak tűnt ennek a megszüntetése. (Sz. m.: A 246 km hosszú jelzőberendezést az MSZP Politikai Bizottsága 1965. májusi döntése alapján építették ki 1965 és 1971 között. Az 1949-ben, közvetlenül az osztrák határ mentén felhúzott, aknamezőkkel körbevett szögesdrótrendszert váltotta fel.) 

Tulajdonképpen egy évvel korábban a határőrség országos parancsnoksága közölte az illetékesekkel, hogy gond van a vasfüggöny fenntartásával. Az akkori belügyminiszter 1988 augusztusában azt mondta, itt az ideje a technikai határzár leszerelésének. Pozsgay Imre államminiszter 1988 októberében kijelentette, hogy „az elektromos jelzőberendezés erkölcsileg, technikailag és politikailag elöregedett”. Végül a Politikai Bizottság 1989. február végén döntött a vasfüggöny leszereléséről. A bontási próbát szigorúan titkos gyakorlat keretében tartották áprilisban. A leszerelés hivatalos megkezdését május 2-án hirdették ki egy nemzetközi sajtótájékoztatón Hegyeshalomban, kétszáz újságíró előtt. Ezen a napon örökre kikapcsolták az elektromos jelzőberendezést. Demonstratív okokból Alois Mock és Horn Gyula külügyminiszterek 1989. június 27-én ünnepélyesen átvágták a vasfüggönyt, melynek bontása addigra már gyors ütemben haladt. A munka befejezésének határidejét 1991. január 1-jére tűzték ki. Közben a hatóságok elkezdték egy szögesdrót kerítés építését a román–magyar határon, és a határsávban a román határőrök egyre több menekülőt lőttek le. A piknik gondolata 1989. június 20-án, Debrecenben fogalmazódott meg Habsburg Ottónak egy ottani előadását követő vacsorán, ahol arról beszélgettek, hogy a kedvezően alakuló politikai helyzet ellenére még mindig áll a berlini fal és a vasfüggöny. Mészáros Ferenc, az MDF debreceni szervezetének elnökségi tagja adta az ötletet, hogy a magyar–osztrák határvonalon tüzet rakva szalonnát süthetnének az emberek egy piknik keretében úgy, hogy a jelenlevők egy része Ausztriában, a másik része Magyarországon legyen. Felvették a kapcsolatot a soproniakkal. Az időpontot augusztus 20-ára, a helyszínt Fertőrákos határában jelölték ki. A rendezvény védnökségét Pozsgay Imre és Habsburg Ottó vállalta el. 

Nagy László elmondta, az volt az alapgondolat, hogy ha az eseményre elhívják a világsajtót, ahogy május 2-án a kormány tette a vasfüggöny bontására, akkor fel fog merülni a kérdés, hogy miért nem lehet hasonló eseményt szervezni az ún. Checkpoint Charlie-nál Berlinben (sz. m.: az egykori határátlépő az amerikai és a szovjet szektor között). A cél az volt, hogy a más szocialista országokban működő ellenzékieket inspirálják arra, hogy kezdeményezzenek rendszerellenes demonstrációkat, mert addig Lengyelországon és Magyarországon kívül máshol nem sok minden történt. 

Mint ismeretes, az eseménynek híre ment. Mai napig sem lehet tudni, hogy kik, de a piknik plakátját, „meghívóját” sokszorosították és lefordították német nyelvre is, és eljuttatták azokhoz a keletnémet turistákhoz, akik a Balatonon üdültek, és nem mehettek ki Nyugat-Németországba. Illetve azokhoz is, akik Magyarországon menekülttáborokban várták, hogy megkapják a kiutazási vízumot. A rendezvény napján, 1989. augusztus 19-én hajnalban kiürült a budapesti NDK-turisták menekülttábora, és délután a határon összegyűlt, érvényes útlevél nélküli NDK-állampolgárok a piknik eseményeit kihasználva 15 órakor áttörték a határkaput. A nap hőse – és nem csak – az a Bella Árpád határőrparancsnok volt, aki a kapunál állva – érvényes parancs ellenére – megtagadta a fegyverhasználatot. Közben megtartották a pikniket is. A hivatalos beszédek elhangzása után a határra érkező magyarok és osztrákok valóban békésen, tábortüzek mellett, jó hangulatban találkoztak. 

Ezt követően a történelmi események felgyorsultak. Bár azért, hogy a keletnémetek a Varsói Szerződésre (a keleti tömb katonai paktuma volt) hivatkozva ne avatkozzanak be, mégis lezárták a határt. A menekültáradat azonban megindult. Több ezer keletnémet polgár kért menedéket Csehországban, és elfoglalták az ottani nyugatnémet nagykövetséget. Végül hosszas diplomáciai egyezkedés után zárt vonatokat biztosítottak számukra, amivel kiutazhattak Nyugat-Németországba. A szerelvénynek azonban Kelet-Németországon kellett áthaladnia. A Drezdában állomásozó vonatot megrohanták a helyiek, majd az utcára vonultak. Nem sokkal ezután az egyház köré csoportosult ellenzéki csoportok 1989. szeptember 4-én hatalmas demonstrációt szerveztek Lipcsében. Szeptember 10-én (12 órakor) Magyarország megnyitotta a határt. Értelmetlenné vált a berlini fal, amely így csupán egy utópisztikus ideológia történelmi védőbástyája lett. 

1989. október 7-én Gorbacsov látogatást tett az NDK-ban, ahol egyértelműen a német vezetés tudomására hozta, hogy nem zárkózhat el a változások elől. Erich Honecker lemondása után az NDK új vezetése november 9-én kidolgozta a „Nyugatra utazási törvényt”. Az ott hozott döntést este, élőben közvetített sajtótájékoztatón Günter Schabowski, az NSZEP első titkára ismertette. Arra a kérdésre, hogy milyen könnyítések várhatók az NDK-állampolgárok utazása ügyében, zavartan keresgélt a papírjai között, majd kijelentette, az átlépés azonnal érvénybe lép. A tévét néző NDK-beli polgárok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé, ahol egy órán belül hatalmasra nőtt a tömeg. A határőrséget ekkor még nem tájékoztatták, mivel a határozat csak másnap 4 órától lépett volna életbe. A tömeg nyomása azonban odáig fokozódott, hogy 23 órakor a Bornholmer strasséi átkelőnél megszüntették az útlevél-ellenőrzést, felnyittatták a sorompókat, és átengedték a tömeget Nyugat-Berlinbe. Pár nap elteltével a mindkét oldalról érkező németek vésővel, csákánnyal és puszta kézzel kezdtek hozzá a fal lerombolásához. 

(Folytatjuk)