5. Saint-Paul-de-Vence és Marc Chagall

A világ szépségeire érzékeny kreatív egyének, a képzőművészek, különösen a festők véleményére érdemes adni, ha elragadó látnivalót keresünk. A számukra kedves vagy éppen rajongva szeretett vidéket ajánlatos megtekinteni, meglátogatni. Ilyen hely Marc Chagall festő választott otthona, Saint-Paul-de-Vence, a francia Riviéra ékessége. 

A dús növényzetű rétek, virágos, fás mezők közül kiemelkedő magas dombtetőre épült kisváros derűt, barátságot áraszt. A várost körülvevő széles védőfalakról, bástyáiról a környezetét szemlélve érthetővé válik számunkra is, hogy mi vonzotta ide és csábítja ma is a festészet nagyjait, köztük az egyik legnagyobbat, M. Chagallt.

A dombon ülő, erődnek épült középkori kisváros megőrizte egykori varázsát, igazi építészeti ékszer, ma élő galéria, virággal befutott, terméskő épületei számtalan tárlatnak, művészeti központnak, múzeumnak adnak helyet. A legtöbb kiállítás állandó, de vannak időszakos grafikai, festmény-, rajzkiállítások is. A Franciaország déltengeri vidékein járó turisták számára kihagyhatatlan célpont. A városlakók is megbecsülik, kedvelik a turistákat. Sok kávézó, étterem, szálloda van a városban, és mindenütt ott vannak a műemlékek, festmények, mozaikok, művészi berendezések, művészeti alkotások. A szállodákban számtalan értékes festmény látható, mert sok festőművész képpel fizetett a szállásért. Láthatók továbbá népszerű színészek, írók, költők fényképei és arcképei is. A helyi boltokban szinte minden lépésre képeket, festményeket, kis és nagyobb szobrokat, értékes ajándéktárgyakat (igaz, giccseket is) lehet vásárolni.

A Nizzától mintegy 15 kilométerre fekvő Saint-Paul-de-Vence  se nem város, se nem falu, de a mintegy 3300 helyi lakos és sok turista városnak nevezi. A műértők valóságos zarándokhelyévé vált, járt vagy lakott hosszabb-rövidebb ideig itt számos híres vendég. A teljesség igénye nélkül említsük meg néhány, tájainkon is ismert híresség nevét: Catherine Deneuve, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Yves Montand, Simone Signoret, Alain Delon, Jean Paul Sartre, Modigliani, Matisse, Pablo Picasso, a kommunista érzelmű gróf Károlyi Mihály (a „vörös gróf”) és felesége, Andrássy Katinka, és főleg Marc Chagall, aki utolsó éveit (1966–1985) töltötte itt, és a helyi temetőben pihen, egy egyszerű sírban.

A város a 8. század óta létezik, a hódító kalóz szaracénok elől ide, a hegyre menekült tengerparti lakosság alapította, épített magának új hazát itt. A várost körülvevő falak a 16. században, I. Ferenc király idején épültek. A település legrégebbi, ma is álló épülete, az Őrtorony (donjon) a 12–13. században épült, harangjának latin nyelvű felirata szabad fordításban így hangzik: „Az idő arra int, hogy gondolkodjunk”. A ma is látható épületek a 16–18. században épültek, híres kőkútjai jóval korábban.

A középkor építészeti remeke, egy óriási kőbástya alatti kapun (Vence-kapu) lépünk be a városba, az autóparkolótól jó kilométernyi gyaloglás után. Első utunk a közeli temetőhöz vezet, ahol egykor, a város keletkezése idején itt épültek az első házak. Ez a temető különleges figyelmet érdemel, mert egy egyszerű sírban itt nyugszik a nagy festő, Marc Chagall is. Úgy érzem, hogy a temető látványa kevésbé nyomasztó, mint sok más temetőé. A temetőben egy sír mellett két szobor is látható – egy itt nyugvó gyerek szüleinek szobra –, mintha szoborrá válva őriznék 11 évesen elhunyt gyerekük sírját.

A város szűk utcáin járva gyakran látunk zöld területtel körülvett szökőkutakat, következő célpontunk is a Nagy Kút piactere, a közösségi összejövetelek központja, a legenda szerint maga Szent Pál is járt itt. Az egyik utca kis térségén patkókból készült ló szobra látható. Saint-Paul-de-Vence nevezetes látnivalói közé tartoznak az olajbogyómalmok, amelyek már több száz évvel korábban is léteztek, hiszen ez az olaj a helyiek jövedelemforrása volt, élelemként és a házak világítására is használták. Régi temploma bejáratánál az az érzésünk, hogy a múltba csöppentünk, belsejében híres freskókat láthatunk.

Sétánk közben akaratlanul is éreztük az éttermekből, kisvendéglőkből kiáramló étvágygerjesztő illatokat, nem hagyhattuk úgy el a várost, hogy ne kóstoljuk meg a csicseriborsóból készült palacsintát, a helyi specialitást.

Visszatértünk alkalmával Saint-Paul-de-Vence falai közelében még lehetőségünk volt megnézni két alkalmi csapat golyójátékát, a petanque-t. A franciák nemzeti játéka már a középkorban is népszerű volt, neve a pieds tanqué – mozdulatlan lábak – francia szavak összevonásából származik. Öregek-fiatalok vegyesen két csapatra osztva megjelölt fémgolyókat dobálnak egy kis fagolyó irányába. A cél az, hogy minél közelebb kerüljenek a fémgolyók a fagolyóhoz. A legkisebb távolságokat elérő csapat arat győzelmet. Szabadtéri, igazi stresszoldó játék.

A városban évente több fesztivált is szerveznek, mint például az olajfesztivál, a kamarazene-fesztivál, Sainte Claire-ünnep, gesztenyefesztivál, termés ünnepe.

Saint-Paul-de-Vence-ban, Marc Chagall városában természetesen élénk hagyománya van a nagy festő emlékének, akinek élete rendkívül hosszú és változatos volt. 

Marc Chagall, eredeti nevén Moishe (oroszul Mark) Zaharovics Sagalov, a modern festészet kiemelkedő alakja, 1887. július 7-én született az egykori Orosz Birodalom Vityebszk nevű városában (ma Vicebszk, Fehéroroszország) egy kilencgyerekes zsidó család első sarjaként. Akkoriban Vityebszk város lakosságának több mint fele zsidó nemzetiségű volt. Apja heringkereskedő, anyja egyszerű asszony volt. Vityebszkben 1906-ban fejezte be tanulmányait, és 1907-ben Szentpétervárra utazott, a Művészbarátok Társaságánál kezdte meg tanulmányait, majd a Svanseva iskolában tanult festészetet, amely Chagall szavai szerint „nem fordítja el pillantásait az égtől, a csillagoktól, ami hozzásegíti, hogy megtalálja élete értelmét”.

 1910-ben egy művészpártoló anyagi támogatásával Párizsba utazott, ahol rengeteget fejlődött, néhány festő erőteljes színvilága nyűgözte le, sokat festett. 1914-ben Berlinben kiállított egy tárlaton. 1915-ben ismert festőként visszatért Oroszországba, megnősült, felesége régi szerelme, Bella Rosenfeld lett. Festményeiből kiállítások következtek Moszkvában, Szentpéterváron. Az októberi forradalom után, 1918-ban művészi kormánybiztosnak nevezte ki a kommunista hatalom a szülővárosában, 12 festményét a szovjet kormány megvásárolta. Chagall családjával Moszkvába költözött, 1922-ben kiábrándult a szovjet rendszerből, és végleg elhagyta a Szovjetuniót.

A következő években teljes gőzzel dolgozott, 1927-ben megnyílt első kiállítása New Yorkban. Franciaországba visszatérve felkérték a Biblia illusztrálására, bibliai tájakat tanulmányozott Palesztinában, Szíriában, Egyiptomban. 1937-ben francia állampolgár lett, majd a növekvő zsidóellenes hangulat miatt Amerikába vándorolt. Itt a festészet mellett balettdíszleteket tervezett Csajkovszkij, Sztravinszkij zenéjére. Képeire jellemzők a túlzottan élénk színek, hajlama a formák elváltoztatására, szeszélyes ötletei, különös látomásai. Ő maga mondja: „…miért ne fessek lila tehenet? Miért ne sétáltassam az embert a mennyezeten?” Képei különös asszociációkra késztetik a nézőt. A hitleri Németországban elfajzottnak tartották, és máglyán elégették a „degenerált zsidó művészet” példájának minősített Marc Chagall-képeket (1933). A világháború közeledtével született meg A kakas című képe, az agresszió, a pusztítás szimbóluma. 

1944-ben meghalt a felesége, Chagall hónapokon át képtelen volt dolgozni. 1948-ban végleg visszatért Párizsba, a „szeretett Európába, ami az életet jelenti”. Grafikai első díjat nyert Velencében. 1951-től elkészíti első kerámiáit és szobrait, kőlenyomatai sorozatát. 1960-tól zsinagógák, katedrálisok, egyetemek, paloták számára készít gyönyörű üvegablakokat.

1966-ban költözik véglegesen Saint-Paul-de-Vence-ban épített házába, számtalan kiállítása következik Európában és azon kívül. Nizza város megbízásából bibliai tárgyú olajfestményeket készít. 

Chagall életét végigkíséri az Istenbe vetett hit, a Biblia iránti tisztelete; így ír: „Már gyerekkorom legelső éveiben megragadott a Biblia, minden idők költészetének legfőbb forrása az életben, és a művészetben ezt a titkot kíséreltem meg továbbadni”.

Ezt a titkot szerettük volna mi is megismerni, megérteni nizzai kirándulásunk idején a Muséé du Message Biblique Marc Chagall (Marc Chagall Bibliai Üzenet Múzeuma) meglátogatása alkalmával. M. Chagall izraeli élményeit és régi bibliaillusztrációit hatalmas pannókra átköltve ebben a múzeumban helyezték el.

A Chagall-múzeumot építője egyszintesnek tervezte, úgy, hogy a lehető legtöbb természetes fény áradjon be az épületbe, ideális feltételt teremtve a képek megtekintésére. Az első két teremben a művész 17 darab monumentális vászna (2-3 méteres olajfestmények) tárul elénk: Az ember teremtése, A paradicsom, Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, Noé bárkája, Noé és a szivárvány, Ábrahám és a három angyal, Izsák feláldozása, Jákob álma, Jákob harca az angyallal, Mózes az égő csipkebokor előtt, Sziklából való vízfakasztás, Mózes átveszi a törvénykönyvet, Énekek éneke – öt, sorszámmal ellátott kép: I., II. stb. Ezek a képek továbbá kiegészülnek mintegy 400 festménnyel, tussal készített rajzokkal. Sajnálatomra a kiállítótermekben szigorúan tilos fényképezni.

A Cote D’Azure-ön élt és alkotott az 1960-as években Pablo Picasso is, gyakran találkoztak, társalogtak, vitatkoztak együtt. Picasso így jellemezte festő barátját: „Amikor Chagall fest, nem lehet tudni, alszik-e vagy ébren van. Valahol a fejében egy angyalnak kell lennie”. 

Marc Chagall a 20. század egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb képzőművésze. Látomásos művészete a kelet-európaiságból, a párizsi iskolához tartozásból, oroszországi zsidó származásából, hitéből egyaránt merített. A világot egyszerre látta szépnek, furcsának és rettenetesnek, de képei mégis a múlhatatlan szeretetből sarjadnak, a szeretet örök, ezért színei és képei is azok – mondják méltatói.

Hosszú, eseménydús élete 1985. március 28-án ért véget, Saint-Paul-de-Vence-ban, sírjától a Földközi-tengerre nyílik kilátás.