A 21. század átkai
2020-09-14 15:22:47
- Kuszálik Péter
Mörfi naplója (20.)
Az elmúlt húsz év rengeteg ’grandiózus’ eseményt fialt, s a század végéig még nyolcvan esztendő maradt, bőven lenne még hely és idő újabb túlzásokra… A század végén majd kiderül, hogy melyik volt közülük a legnagyobb és melyik okozta a legtöbb tragédiát.
Itt volt/van például ez a fránya járvány…
Miket hallottunk az elmúlt hónapokban a Covid-19-ről? Iván Csaba (Élet és Irodalom, szept. 4.) fölsorol néhány véleményt, amelyekkel napokig és hetekig etették a közvéleményt. Például: hetven nap alatt eltűnik a vírus, nem kell foglalkozni vele; a meleg elpusztítja a vírusokat, nyáron kifárad, őszire elfelejthetjük; a megfertőzöttek meggyógyult részében ellenanyag képződik, amely védettséget biztosít (ez se jött be, sokan másodszor is megfertőződtek). A ’nincs jelentősége a teszteknek és maszkoknak’ véleménnyel simán szembement a ’minél többet tesztelni’ és a ’maszk is sokat segíthet’ doktrína…
Jó időbe beletelik majd, amíg megvonják a pandémia mérlegét, összevetik az áldozatok számát a többi nagy járványéval és a hatalmi intézkedések nyomán fellépő gazdasági visszaesést a korábbi csődök okozta károkkal… Az sem kizárt, hogy arra jutnak majd: az 1989/90-es kelet-európai ’gengszterváltás’ rentábilisabb – és kevésbé traumatizáló – volt a Covid-19 aratásához képest.
Alex barátom vigasztaló soraival búcsúzom kedvenc kovidunktól: „A víruska a kötelességét teszi: eteti a médiát. Addig marad velünk, amíg kitalálunk egy új témát, amivel riogassanak. Nem könnyű: az atomháborús fenyegetettség elmúlt, az ózonlyukak keltette veszély is lejárt, a szén-dioxidos hisztéria is elcsendesedett. Majd csak találnak valamit…”
’Internyet’
Az én meglátásom szerint van egy sokkal gonoszabb dolog, amit nem az állatokból elszabadult vírusok, hanem az emberi agyakból kipattant szikrák okoztak. Nem Neumann János, Tim Berners-Lee vagy Zuckerberg találmányai okozták ezt a rothadást, hanem az általam iskolapéldaként emlegetett túlzás. Egy dús gyökérzetű, hatalmasra nőtt fa árnyékolja be az emberiség jelenét és jövőjét. Mielőtt a rémhírkommandót küldenék a nyakamra, még elmondom, hogy nagyon sokan vagyunk, akik ezt így látjuk. Nem a mi – ’másként gondolkodó’ – csapatunkat kell kikapcsolni, ui. a galibát nem mi okoztuk. Mi csak figyelmeztetünk. Megkésve és halkan. A galiba a kevéssé ismert Tim Berners-Lee találmányában gyökerezik. Őt tartják az internet ’atyjának’, de az utóbbi években többször is kimondta: nem tetszik neki az, amivé az internet alakult. Késő bánat!
Mentségemül szolgáljon, hogy ha – pl. teljhatalmú államelnökként – ott lehettem volna az internet ’elszabadulása’ idején, akkor sem tudtam volna megakadályozni semmit. Ezer darab talpig felfegyverzett Rambo sem tudná megtenni, ugyanis a fejlődést nem lehet megállítani. Annak idején az atom- és/vagy hidrogénbomba fejlesztését sem lehetett lefékezni. (Vajon Teller Ede szégyenkezett-e valaha a találmánya oly ’kirobbanó sikere’ miatt?)
Az internet egy globális számítógépes hálózat, amelyen keresztül emberek és szervezetek kommunikálhatnak egymással. Príma ötlet, le a kalappal. A bajok a túlzásokból, a rendszerek túlfejlesztéséből adódnak. Amíg csak a hatalmi és a tudományos elitnek volt hozzáférése (mondjam így: úri passzió volt), addig még nem okozott annyi gondot, de amikor minden kutyaütő trollnak lehetősége van egy billentyűzet segítségével államtitkokat megszerezni – az emberiség jövője egyre bizonytalanabbá válik. Mert a ’hígulás’ és az emberi gonoszság a hasznot haszontalansággá konvertálja. (A troll az ördögök fattya, a hacker rokona; ők gyártják a számítógépes vírusokat és akadályozzák meg azt, hogy az internet a jó ügyeket szolgálja.)
Kb. tizenöt évvel ezelőtt egy alapítvány vendégszobájában ért a ’megvilágosodás’. A szoba nem volt elzárva az irodáktól, s én este – „hadd lám, mit tud ez a masina” felkiáltással – leültem a hálózatba kötött ’ámítógéphez’. Megállapítottam, hogy fékezhetetlenül sokat tud, s hajnali háromkor, amikor sikerült elszakadnom a képernyőtől, akkor meg is fogalmaztam magam számára azt a tanulságot, amit Murphy nagyapám az őrültekre szokott használni: „ezekkel csak kicsit, s jót”. Ezt mások is megfogalmazták, így lett az internet + az orosz ’nem’ szóból az internyet kifejezés. Értelme: saját érdekedben szűkítsed le a ’billentyűs képernyő’ előtt eltöltendő órák számát, mert rosszabb az alkoholnál (mely köztudottan „öl, butít és nyomorba dönt”).
Egy tudós véleménye
Domokos Gábor – a Gömböc nevű objektum megálmodója, egyetemi tanár – egy interjúban (qubit.hu, 2020. szept. 4.) foglalta össze nagyon tömören az internet (és a többi elektronikus kütyü, meg az erőltetett növekedés) átkait. A diákjainak kiadott egy nagyobb munkát, amely nem haladta meg az értelmi képességeiket, csupán figyelmet és kitartást követelt. A munkának nekifogtak, „de sajnos nem fejezték be. Ez a jelenség nem egyedi, és azt gondolom, ennek kilencven százalékában az okostelefon-függés az oka. Szokták mondani, hogy gyengék (1.) a mai hallgatók: én abszolút nem így látom. Szupertehetségesek, csillogó szeműek, okosak – és arra vannak beállítva, hogy ötpercenként kapjanak valamilyen stimulust, mert ha ezt nem kapják meg, akkor nem tudnak működni. Nem tudnak kitartóan dolgozni, képtelenek arra, hogy rabjává váljanak valaminek [értsd: az internetezésnél hasznosabb dolognak], és csinálják. (2.) Először azt hittem, hogy csupán egy-egy diáknál jelenik meg ez a defektus, de most már látom, hogy ez rendszerszintű, az egész korosztályt érintő jelenség, és nem nagyon látom a megoldást. Mert vannak, akik jobban, vannak, akik kevésbé, de olyant, aki nincsen függő viszonyban az internettel meg a közösségi (3.) oldalakkal, keveset ismerek. Ez nagy probléma: minél okosabb és tehetségesebb, annál többet vesz el tőle ez a környezet.”
(1.) Városunk neves fizikatanára mondotta két évvel ezelőtt: „az elit líceumunk legjobb osztályában olyan diákoknak kellett kitűnőt adnom fizikából, akik 1982-ben elégtelent kaptak volna. A fejükben nem tudás, hanem ’vatta’ van.”
(2.) A vírus előtti időkben történt a Teleki Tékában, vizsgaidőszak idején. Egy nagy asztal körül ült a kutató és a vizsgára készülő diákok. Az idős kutató szaporán jegyzetelt, tízpercenként félretett egy teleírt fél ívnyi papírt. A diákok két órán át ültek a jegyzeteik előtt, de nem lapoztak: a ’kütyü’ billentyűit nyomogatták, félóránként kimentek uzsonnázni stb. A teljesítményük: nulla, zérus, semmi. Az ilyenek két év után elhagyják a munkahelyüket (vagy kiteszik őket), mert képtelenek beilleszkedni a közösségbe, s nem veszik észre, hogy a hiba bennük van.
(3.) Amikor a közösség lehúzza az egyént, ahelyett, hogy fölemelné.
*
Eddig a diagnózis. A két generáció tagjai nemcsak korban, hanem felfogásban is különböznek. A kutatót is lekötik az interneten olvasható érdekességek, ám ő tudatosan állítja össze a teendői listáját: előbb elvégzi a fontosakat, a többit későbbre halasztja. Másnapra, a jövő hétre vagy hónapra. Megvan a tudása a konkoly és a tiszta búza elkülönítéséhez.
Lásd még: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam azt, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő közt különbséget tudjak tenni.” (Részlet Assisi Szent Ferenc imájából.)
Influenszer – az kicsoda?
Erdélyben könnyebben megértik a szó jelentését, mert az angol ’influence’ (= befolyásol) igét a román nyelv egy ehhez hasonló alakban használja. Magyarul sokan véleményvezérnek nevezik, de ez jóval szegényesebb, mert a befolyásolás komolyabb ráhatást jelent, nem csupán egy vélemény kimondását vagy leírását. Az influenszer rá is beszél valamire, néha eléggé agresszíven; olyan, akár egy erőszakos reklám.
Szerintem az internetes korszak egyik vadhajtása, de aki pénzt tud facsarni belőle, annak más a véleménye. Aki ajnározza és követi őket, így beszél: „Influenszer hőseink azért vannak, hogy példát mutassanak nekünk, gyarló követőknek, és egy szebb élet felé tereljenek.” Ezek szerint ők a jelenkor prófétái és tanítómesterei? Nem egészen; itt van egy másik jellemzés róluk: „jönnek mindenhonnan, mint a hidegfront meg a migrén” – vagyis ’megállíthatatlanul nyomulnak’. Én nem nevezném hősöknek őket, mert közelebb állnak a hamiskártyásokhoz, mint azokhoz, akik az életüket áldozzák egy szent célért. Amolyan ’egy bolond százat csinál’ szórakozásaik vannak, pl. mixerbe tettek egy okostelefont és lefilmezték; több ezer nézőt gyűjtöttek vele. A céljukat elérték, mert náluk az számít sikernek, ha sok ’követő’ nézi a mutatványaikat: ’itt a piros, hol a piros’…
Kezdetben volt a blog (amolyan internetes napló), ahol a szerző – a blogger – véleményt mondott a világ vagy egy szűkebb doménium eseményeiről. Tudjuk: „a vélemény olyan, akár a köldök: mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra”. A vélemények remekül megférnek egymás mellett, amíg nem keltenek indulatokat és nem vezetnek pofozkodáshoz, kormányválsághoz vagy háborúkhoz.
Ha valaki a Mörfi naplóját is egyfajta influenszeres akciónak tekinti, azt megpróbálnám lebeszélni erről. Nemcsak azért, mert a napló, a pamflet és a szatíra műfaja évszázados múltra tekint vissza, az influenszerek pedig csak most bújtak ki a tojásból, hanem azért is, mert én távol állok attól, hogy ráerőltessem bárkire is a véleményem. Továbbá: aki nem szereti Mörfit, az egyszerűen továbblapoz az újságban. Aki elfogadja Mörfi ’tanításait’, azt viszont nem csalom kelepcébe; nem invitálok vagy kényszerítek senkit a húsz éve alakított Mörfi Barátai Frakcióba. Aki belépne a Frakcióba, az egyúttal ki is lép onnan – így hárítom el az autogramkérők ostromát. Nem hiányzik nekem egy ’rajongói klub’.
2018-ban jelent meg egy internetes honlapon „Az influenszer-jelenség nem tökéletes, de egyre több benne a pénz” című elemzés, amely elmeséli, hogy miként jutottak el az egyszerű lájkolástól (ez a ’tetszik’ gomb lenyomását jelenti a képernyőn olvasók számára) egészen addig, hogy a sok ezer olvasót (’követőt’) felmutató okostojások forintosítani kezdték a népszerűségüket. Öt év alatt „a jelenség annyira csúcsra járatta magát, hogy már nemcsak a fogalom épült be a mindennapokba, hanem elindult abba az irányba is, hogy pejoratív jelentése legyen. (…) Egy közepes méretű követőtáborral rendelkező hazai véleményvezér, akinek 50 ezer követője van, nagyjából 50-275 ezer forint közötti összegeket kérhet el posztonként.” (Poszt = interneten közzétett írás.) Ámde! „Ha egy picit is lennebb esik a nézettség, akkor reszketés van, meg álmatlan éjszakák” – mondja egy interjúban a Háromszékről Pestre költözött D. B., aki néhány éve ott keresi a boldogulást (tekintve, hogy itthon a kutya sem fizet az efféle sületlenségekért).
*
Mörfi fejlődéstörténete más forrásokból eredeztethető. A kommunizmus azon alapszik, hogy a proli gyűlöli a humán értelmiséget. Mörfiben is van egy ilyen ’proli tempó’, amikor a profi filozófusokat fumigálja. A dolog azért nem okoz társadalmi katasztrófát (mint a kommunizmus, ugyebár), mert ’szamárbőgés nem hallszik a mennybe’ (értsd: az én piszkálódásaim visszhangtalanul koppannak az aszfalton). Mörfi szerint a közmondások és a közhelyek többet érnek – és többet élnek –, mint Hegel, Böhm Károly vagy Bretter György filozófiai fejtegetései. Ezt a korábbiakban idézett ókori mondások is igazolják. A baj csak az, hogy a háborúk egy részéért a hatalmasok fülébe duruzsoló filozófusok a felelősek, mert ők bujtogatták a hatalomittas nép- és hadvezéreket. Holott az ógörög Mörfiosz kerek perec megmondta: ’nem nőnek a fák az égig’. S kinek lett igaza?
Továbbá: mennyivel jobb lenne a diákoknak is, ha Murphy és Mörfi szerepelne a tanrendben, nem pedig az újkori filozófia divatból még ki nem ment alakjai… A szerénytelenség legkisebb jele nélkül állítom: M & M konyhafilozófiája sokkal érthetőbb és szórakoztatóbb a klasszikus filozófusok bármely munkájánál. Az egzisztencialistákat és a nehezen követhető ’izmusokat’ olvasó diákokat a mélakór környékezi, aki minket olvas, azt legfennebb a röhögés éri utol.
*
Köszönöm, hogy kitartottak mostanáig, s hűségesen olvasgatták a naplómat. Most egy kicsit visszavonulok, mert belőlem is megárt a sok. Ha minden rendben működik, és az Úr is úgy akarja, akkor de-cemberben megjelenik Mörfi naplója – könyv alakban, kibővítve.
Addig pedig olvassák a magyar klasszikusokat, például Madách Imrét: „Mondottam, ember: viseld a maszkot, és bízva bízzál!”
Marosvásárhely, 2020. szeptember 10.
