Akár takaros nemzetközi botrány is kerekedhet a kolozsvári körgyűrű építése körüli fejleményekből, de az már most is biztos, hogy az ügy vaskos kérdőjeleket vet fel a hazai közberuházási pályázati rendszer egészével kapcsolatban is.
Pár napja derült ki, hogy a szóban forgó építkezést felfüggesztették, mivel a munka elvégzésével megbízott cégek között „jogi konfliktus” keletkezett. Pontosabban egy ordas csalásra derült fény. Mivel az adott útszakaszon alagutakat kell építeni, ezért a kivitelezési feltételrendszer természetesen tartalmazta, hogy ilyen szakértelemmel is rendelkező vállalkozókat keresnek. A munka hazai fővállalkozója meg is keresett egy ilyen tapasztalatokkal rendelkező bosnyák céget, és társulásra kérte fel, de a bosnyák építővállalat ezt visszautasította, kétszer is. Ám ez nem gátolta meg a hazai építőt abban, hogy a pályázati dokumentumokban feltüntesse a bosnyákokat társvállalkozóként, és „természetesen” egyedüli ajánlattevőként el is nyerte a pályázatot. Csakhogy homokszem került a gépezetbe, mert amikor a bosnyákok a médiából megtudták, hogy papíron kivitelezői lettek egy olyan munkának, amihez annyi közük van, hogy kifejezetten elutasították a benne való részvételt, akkor értesítették a hatóságokat. Feljelentés került a DNA-hoz, és uniós pénzből folyó munkáról lévén szó, az európai ügyészséghez is, majd, mivel fenyegetni kezdték őket, az itteni és a hazai rendőrségen is feljelentést tettek.
Az, hogy a közmunkálatokat a politikai értelemben jó fiúk szokták elnyerni, már szinte természetesnek hat itthon, és Nyugaton sem okoz különösebb meglepetést. E szokásrend szerint a megfelelő pártkönyvvel rendelkező vállalkozó kapja a megbízást, és jut a pénzből a politikai klienseknek is. Ezért van az, hogy a sztrádák évek helyett évtizedekig épülnek, néha a mező közepén a semmibe érnek, és sehova nem vezetnek, vagy az átadás után napokkal megcsúszik alattuk a talaj, itt-ott ledől egy támfal, reped a vadonatúj aszfalt, és lehetne még sorolni. Ebben az ügyben sincs semmi rendkívüli, ha az ilyen háttereket nézzük, szép szoci tagkönyvű a fővállalkozó, aki halomra kereste magát az utóbbi években, és még a fantáziának sincs híján. Nem a mostani pályázathamisításra gondolunk itt, hanem arra, hogy az illető regénybe méltó módon került be a hazai kriminalisztikatörténetbe jó pár éve. Épített egy hidat egy ügyésznő háza elé, annak reményében, hogy a közvádló ettől meghatódik, és ő enyhébb büntetést kap korrupciós ügyeiben. Kétévi dutyit ért a híd, négy évre feltételesen felfüggesztve. Borítékkal lehet, hogy priusz nélkül is áthidalta volna nehézségeit hősünk, aki azóta is építi rendületlenül a hazát.
Ameddig a korrupció csak arról szól, hogy egyesek a megérdemeltnél többet vágnak zsebre, az a közutat használó adófizető szempontjából nem egy életveszélyes kellemetlenség, még ha maga a korrupció mint jelenség a társadalmat szét is tudja rohasztani hosszabb távon. Ám ha ilyen mértékig romlik a rendszer, az már a felhasználókra nézve közvetlenül életveszélyes lehet, ha biztonsági szempontból fokozottabban kockázatos középítményeknél, mint hidak vagy alagutak legalább, nem sikerül egy határt szabni. Egy ilyen „szakértelemmel” felépített alagút vagy híd bármikor halomra mészárolhat tetszőleges számú épp arra közlekedő felhasználót, gondoljunk csak a hat éve augusztusban leomlott olaszországi viaduktra, amely 43 vétlen közlekedő életét követelte. Nálunk pont mostanában vannak folyamatban olyan közmunkálatok, ahol hidak, alagutak épülnek, jó néhány példát fel lehetne sorolni. Mennyire lesznek ezek életveszélyesek, ha ilyen szakik építik meg őket?
