Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az öregedés bölcsességgel jár – tartja a néphit, amit gyakran cáfolni lehet a sokéves tapasztalat alapján, vagy illenék olykor fiatalos hittel, lázadón (adysan), magabiztosan a belső bizonytalanság leplezésére. Nem valószínű, hogy osztatlan sikert arat a bátor, távolról sem (meg)nyerő a közvélemény szemében, felfogásában, ítéletében. Noha
„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek.
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”
A minap egy nyájas tévébeszélgetés akaratlan tanúja voltam, ahol középkorú és még aktív emberek, meg már hivatallal jutalmazott fiatal (konformista) értelmiségiek ülték körül a vitapástot. Az éppen beszélő tüzes hölgy amellett kardoskodott, hogy az ifjúságot – így, jelzők és árnyalatok nélkül – be kellene vonni a konzervatív értékek művelésének műhelyébe, rá kellene ébreszteni, mily fontossággal bír a hagyomány és mindaz, amit a (nemzeti) hagyomány címszó alatt az aktuálpolitika elfogad, javall, olykor kényszerget, egyeduralkodóvá kíván tenni.
A fiatalok az egyetemes megítélés szerint nem látszanak törődni a hagyományokkal, a nemzet dolgaival, a múlttal és a dicsőséggel. Szaladnak az új, a talmi, a külföldi, az idegen felé kitárt keblekkel. Ezekkel a közhelyekkel bármikor találkozhatsz, ha kinyitod a csász. kir. médiát. Vagy ha meghallgatod a meghatalmazott beszélőt, a ravaszul kérdező sunyi riportert. (Nem honiakról szólok – nehogy mán sértődés legyen, emberek!)
Kérdezem, ki forduljon, fusson az újdonság, a másság felé, ha nem a fiatal, akinek nemzedékemhez képest hatalmas lehetőségek állnak rendelkezésére. A kinyílott táguló –globalizálodó világ, amely éppen úgy közhely ma már, mint a szocializmus börtöncella metaforája. Az új felismerése, felfedezése, befogadása, kritikája, beépítése, a szellemi és technikai gazdagodás végül mindenki számára hasznos. Ha folyton az 1848-49-es ideálok körül táncolunk, nem biztos, hogy sikeres lesz az ország és az országlakosok. A 21. század új követelményeket támaszt. Már a 20. is erről volt „hirhedett”.
És véleményem szerint nem is kell attól tartani, hogy elnemzetlenedik a mai húsz-negyvenévesek társasága, társadalma. Minden korszak, minden generációs csoport a maga módján és idejében megleli azokat a hagyományokat, amelyek számára értéket jelentenek. Amikor nagyon nyomatjuk ezeket orrba-szájba, folyton ezekkel akarunk nevelni iskolában, iskolán kívül, a média felületein, akkor hamarabb számíthatunk az ellenreakcióra és taszításra, mint az azonosulásra. Hagyni kell őket, hogy szabadon értékeket válasszanak. A digitalizáció korában elegendő és bőséges forrásanyag áll rendelkezésükre. Birtokában vannak az értékítéletnek.
Ad usum delphini: A mai öregek is voltak egykor lázadók, cipőjüket másként fűzők, trapéznadrágos, twisztpulóveres, miniszokmányos csávók-csajok, akiket a szigorú akkori vének sommásan mind lelöktek volna a közélet Tajgetoszáról. És lettek belőlük világhírességek, világdíjazottak, irodalomteremtők, kiváló szakemberek, elvakult nacionalisták, ostobák és fasiszták (csak most nem így hívják őket), demokráciahívők és demokráciaellenesek, toleránsak és toleráltak, széplelkek és tehetségek. Művészek és dilettánsok, amatőrök és vezetők meg vezetettek. (Az orr nagyon fontos szerepet játszik az alattvalói attitűdben.)
Vagy vedd példának a peregrinációt. Az Apáczaiak, Mátyusok, Kölesériek, Bolyaiak, Mentovichok vagy Karikó Katalinok és Szent-Györgyi Albertek, Kertész Imrék külföldjárását, világkalandozását, másoroszági munkáját. Magyarok maradtak, nemzeti érzéseikben nincs miért kételkednünk. Hoztak/adtak/teremtettek valamit, amit itthon nem kaptak, nem kaphattak meg. Ismerték/ismerik a Himnuszt, és valószínűleg nemcsak újévkor állnak fel pohárral a kezükben, értik, átgondolják a hon hívó szavát. Amely nem biztos, hogy mindig őszinte. Sok függ attól, kik, hol, mikor, milyen céllal, miért, hogyan, kinek mondják, fuvolázzák, kiáltják, sóhajtják el.
Gondolj bele.