A diákképviselő, avagy a kapocs

Nem egyszerű képviselni egy csoportot

A diákképviselőnek talán az a legfontosabb feladata, hogy összekötő legyen a tanárok és a diákok között. Azonban sok próbát ki kell álljon az, aki diákképviselő szeretne lenni, elsősorban kötelező módon nagykorú kell legyen, másodsorban pedig meg kell válassza a diákság. A szavazatok viszont nem jönnek olyan könnyen. Komoly programmal és tervvel kell nekivágni a kampányidőszaknak, mert igen, a diákképviselő is kampányol az iskolában és a különböző közösségi média- felületeken is. Ha megnyeri a választást, megkezdődik a munka oroszlánrésze, hiszen fel kell szólaljon a gyűléseken, el kell mondania a diákság álláspontját, valamint kell harcoljon azért, hogy a diákok elérjenek különféle célokat. Sok esetben szembe kell menjen a vezetőségi tanács és a tanárok véleményével, ezzel pedig akár azt is kockáztathatja, hogy egyes tanároknak ellenszenves lesz.

A diákképviseletről Szepessy Lászlót, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum frissen megválasztott diákképviselőjét kérdeztük.

– Mi a diákképviselő fő feladata?

– Egy iskola vezetőségi tanácsában kell képviselje a diákság érdekeit. Ahhoz, hogy valaki induljon a diákképviselő-választáson, be kell töltse a 18. életévet, tehát elmondható, hogy a 12.-es évfolyamból kerülnek ki minden évben a képviselők. Ha ez megvan, akkor indulhat, és amennyiben a szavazás során megválasztják, betöltheti ezt a tisztséget. Itt fontos kiemelni, hogy csak a középiskolás diákok szavazhatnak, hiszen végeredményben ez az ő képviseletük.

– A diákképviselő részt vesz a gyűléseken. Milyen beleszólása van a döntésekbe?

– Véleményezheti a javaslatokat, ugyanakkor beleszólása van, éppúgy, mint az igazgatónak, a tanároknak vagy mint a szülői szövetség vezetőjének. 12-15 főből áll egy vezetőségi tanács, ebből egy hely a diákságé. Én azt tartom a legnagyobb művészetnek, hogy egyedüli diákként hogy lehet megszerezni azt a többséget – a tanárok, szülők és az igazgatók gyűrűjében –, amivel el lehet érni, hogy elfogadják a diákok számára is pozitív javaslatokat. Ez kimondottan nehéz feladat.

– Mit tud elérni egy diákképviselő?

– Egy nagyon szemléletes példa, hogy még régebb sikerült azt kiharcolni, hogy a Bolyaiban a diákok is használhassák a tanári lépcsőt. Emellett pedig rengeteg kezdeményezés van. Engem most iktattak be, az első gyűlésen pedig már fel is hoztam, hogy jó lenne, ha megvalósulhatna a szelektív hulladékgyűjtés, ismerem is az egyik ilyen cég vezetőjét, őt majd meghívjuk, hogy beszéljünk arról, hogy mit is lehet tenni ebben az ügyben. A diákképviselő legnagyobb célja és feladata az, hogy híd legyen a tanárok és a diákok között. A kampányom során mondtam is, hogy ha bármelyik diáknak van egy javaslata, nyugodtan szóljon nekem, és én felhozom ezt a vezetőségi tanács gyűlésén, és megoldást keresünk rá. Igazából a határ a csillagos ég, bármit ki lehet találni.

– Hogyan zajlott le a diákképviselő-választás kampánya?

– Többnyire – sajnálatos módon – csak egy jelölt szokott lenni a Bolyaiban, jelen esetben ez én voltam, de vannak olyan iskolák is, ahol komoly versenyhelyzet alakul ki. Annak ellenére, hogy egyedüli jelölt voltam, nem hanyagoltam el a kampányt, sőt azt kell mondanom, hogy általában nem voltak olyan nagy kampányok, mint amit mi csináltunk, mi a konkrét programmal álltunk elő, és a Facebookon videók formájában is kampányoltunk. Azonban mi úgy gondoltuk a csapattal – és ez nagyon fontos, hogy nem egy személyről, hanem egy csapatról van szó –, hogy fontos kikérni a diákok véleményét, és nagyon komolyan kell a feladathoz hozzáállni. 

– Milyen érzés, milyen felelősséggel jár az, hogy te vagy a diákképviselő a Bolyaiban?

– Úgy érzem, hatalmas felelősség egy több száz éves tanintézmény több száz diákjának az érdekeit képviselni, főleg ebben a periódusban, a járványhelyzet idején. Ez egy teljesen új helyzet. A diákképviselő betekintést kaphat az adminisztráció és a bürokrácia világába, amit nagyon fontosnak tartok. Egy konkrét példa: Marosvásárhely vörös zónába került, és az oktatás teljes egészében átköltözött az online térbe. Mivel diákképviselő vagyok, hamarabb értesültem erről a helyzetről, és ezáltal a Maros Megyei Diáktanáccsal (MDT) el tudtuk juttatni ezt a fontos hírt a többi iskolához is. Máshol pedig csak online érhették el a diákokat a tanárok vagy az igazgatóság. Ezért is volt nagy előrelépés, hogy mi is tudunk olyan információkról, amelyekkel megkönnyítjük a diákok életét. 

– Nem félsz attól, hogy valahol visszaüt az, hogy diákképviselő vagy? Gondolok itt arra, hogy felszólalsz a gyűléseken, nem egyezik a véleményed másokéval, és ennek következtében egyes tanárok számára ellenszenves leszel…

– Ilyen szerintem nem fordulhat elő, vagyis talán előfordulhat, de ez elkerülhető. Kell tudni az emberek nyelvén kommunikálni. Szerintem nem az számít, bármilyen témáról legyen szó, hogy ki mondja, hanem az, hogy hogyan mondja. Ha van egy meglátás, egy jó ötlet, akkor egyáltalán nem kell számítson az, hogy ki mondja, amennyiben jó az ötlet, komolyan kell venni és meg kell valósítani, ha pedig nem, akkor ugyanúgy el kell mondani egy fiatal diáknak vagy egy tapasztalt tanárnak, hogy az az ötlet miért nem jó.

– A szelektív hulladékgyűjtésen kívül még milyen pontokat tartalmaz a programod?

– Az első és a legfontosabb a hiteles és gyors tájékoztatás, ami most a járványhelyzetben kiemelten fontos. A másik az ösztöndíjak kifizetésének felgyorsítása. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egy diákképviselő feladata az iskolán belül, de az ösztöndíjak kapcsán kialakult helyzet miatt a többi iskolában is a diákképviselők és a diáktanácsvezérek – a kettő nem ugyanaz, az egyik egy adminisztratív feladat, a másik pedig egy önszerveződési – foglalkoznak ezzel. Mi tudjuk előremozdítani az ügyet, és a februári felszólalásunknak most lett meg az eredménye, most fizetik ki az ösztöndíjakat. Ez is egy siker. A harmadik pont a jó párbeszéd kialakítása a szülők, a tanárok és a diákok között. Kiemelten fontos, hogy közös nevezőre kell jutni. A negyedik pont a már említett szelektív hulladékgyűjtés. Az ötödik pont pedig az, hogy mi, diákok ne azt az utat folytassuk, hogy merjünk kicsik lenni, hanem végre merjünk nagyok lenni, higgyük el azt, hogy nekünk is vannak olyan ötleteink, olyan céljaink, amelyek nem csak nekünk, diákoknak, hanem az egész iskolának vagy az oktatási rendszernek is jók, tehát az ötödik programpont az, hogy hallassuk a hangunkat, és mondjuk el a véleményünket.

– Minden iskolában van diákképviselő?

– Elméletileg mindenhol kötelezően kellene legyen. Vannak viszont olyan helyek, ahol nincs, mert például nem tájékoztatja a diákokat az igazgatóság, hogy kellene legyen a vezetőségi tanácsban egy hely a diákoknak, és akkor ez a tisztség és vele együtt a hely is üresen marad. Szerencsére ez városi iskolákban nem igazán fordul elő. Úgy gondolom, hogy a diáktanácsnak nagyon fontos feladata az, hogy mindenhova eljuttassa ezt az információt. Ezért is volt jó a kampány, mert nagyon sokan nem tudták, hogy van diákképviselő. Tehát el kell juttatni az információt, hiszen benne van a tanulói statútumban és az oktatási törvényben, hogy kell legyen diákképviselő. Ez nem csak egy lehetőség, hanem egy jog, amivel a diákságnak kötelező módon kell élnie!