A falvédők eredete

Kézimunkák a megváltozott térben

Szelíd lombok ölelkezésében, békességet, megnyugvást sugalló nyárádmenti tájban az elmúlt pénteken a háziak barátai, segítőtársai, ismerősei körében annak lehettünk tanúi, ahogy egy csűr belső tere kitágult, megváltozott, és megmutatta új arcát. Az egykori falusi élet – a többség szemében – mára már értékét vesztett tárgyai teljes szépségükben alkotják annak a páratlan néprajzi anyagnak egy részét, amelynek darabjait dr. Madaras Sándor idegsebész főorvos az évek során megtalálta, rendbe szedte és közszemlére bocsátja. Gyűjteményét, amelynek egy-egy szeletét erdélyi kastélyokban láthatjuk, hiába ajánlotta fel adományként, ha biztosítanak egy helyet, ahol kiállítsa, nem járt eredménnyel. Így maga teremtett egy olyan helyszínt, ami egyedi, különleges, és a hiányzó tájházakat helyettesítve a Nyárádmente néprajzi látványosságává válik.

Nagy Miklós kollégám a Múzsában már előzetesen bemutatta a Torboszlói Csűrmúzeumot, így mindössze néhány részletre térünk ki ezúttal.

A gyűjtőszenvedélyéről is közismert idegsebész a festett és polgári bútordarabok, a különleges búbos és lábas kályhák, az egykori mesteremberek által használt szerszámok, a népi kerámia rendkívül gazdag választéka, vasból készült tárgyak, a vidéki háztartás jellegzetes eszközei, első és második világháborús katonai emlékek, keleti imaszőnyegek mellett a kalotaszegi és a megyénkre jellemző szőttesek, varrottasok gazdag választékát is kiállította. 

– Gyönyörű a kézimunka-gyűjtemény, hasonlóképpen a csoportosítása is, de meglepő, hogy férfiként Madaras doktor menyire érdeklődik és ért a kézimunkákhoz. Van ennek valami előzménye? – kérdeztem a búbos kályha mellé telepedve a házigazdától.

– Úgy kezdődött, hogy édesanyám nagyon sokat kézimunkázott, azok a párnák – mutat a szemben levő ágyra – az ő keze munkáját dicsérik. Hihetetlenül aprólékosan, türelmesen és gyönyörűen varrt. Szabócsaládból származom, mindkét nagyszülőm szabó volt, apai részről Makfalván parasztszabó, anyai részről Kolozsváron úriszabó volt a másik nagyapám. Nálunk a családban nagyanyám már kisgyermek koromban megtanított a Singer varrógépen varrni, sőt gomblyukat kötni, szélezni, és minden egyéb műveletet, amire a gép alkalmas volt. Emiatt „éreztem” már gyermekkoromtól a textilt, annak minőségét. Amikor édesanyám elkészült egy-egy párnával, és megmutatta, az érdeklődésemet látva varrni is megtanított. 

– Csak nem varrtál ki párnákat is?

– Párnát nem, de egy kisírásos terítőt igen. Édesanyámtól sokat tanultam, megmutatta, hogy milyen például az abavászon, láttam, hogy egy ideig gyapjúval varrt, majd később tért át a Volga fonalra… Ahogy később az ószeren nézelődtem, megfigyeltem, hogy sokan eladják a varrottas párnákat, és amit szépnek találtam, azt megvásároltam. Így gyűltek össze. 

– Mi fogott meg az általában giccsesnek tartott falvédőkben?

– Rájöttem arra, hogy ez egy olyan szegmentuma a néprajznak, ami nem nagyon régi, és még nem polgári, hanem valahol a kettő között található. Falun ott volt állandóan a falon, és én minden étkezéskor elolvastam az akkor furcsának tűnő feliratokat. Sebészorvosként sok faluról érkező idős betegem volt, akiket megkértem, hogy abban az esetben, ha kidobásra szánt falvédőt látnak, hozzák el nekem. 

– Úgy emlékszem, hogy a marosvécsi várkastélyban állítottál ki néhányat, de látom, hogy a csűrbe is jutott, nem is kevés. Mekkora a gyűjteményed?

– 1.500 körüli falvédőből áll, Marosvécsen a vallásos jellegűeket állítottam ki.

– Megszívlelendő életbölcsességeket fogalmaznak meg. A kiállítás székely konyhájában fő helyen lévőn olvasható: Ha válogatsz az ételbe, repül a tál a fejedbe. Vagy: Konyhapénzem legyen elég, mindig finom lesz az ebéd. Ma szeretem Iluskát, holnap már a Mariskát. Mindig új a szerelmem, ez a huszár hűségem….

– Sok érdekes felirat olvasható rajtuk, és miután ennyi összegyűlt, osztályoztam őket. Vannak holland falvédők, a székely házban ott volt a fapapucsos, kalapos, szélmalmos falvédő, vitorlással, sirállyal. Sokat gondolkoztam, hogy honnan ihletődtek, akik kivarrták.

– Valóban furcsa, rájöttél-e?

– A pelegrináció idején kerültek hozzánk. Sok református lelkész tanult Hollandiában, feltehetően ők hozták haza az elsőket. A falvédők ötlete egyébként egy osztrák festőtől származik, az 1860-as évek körül jelent meg egy album, amely tele volt fantázia-falvédőkkel. A „forrás etnográfiai vándorlását” érdekes követni. Az első falvédők német nyelvűek voltak. Azt lefordították a magyarra, a magyar feliratot pedig a későbbiekben román nyelvre. Van olyan falvédőm, amelyiknek mindhárom nyelvű változatát megtaláltam. Különböző korokból, 40-45 év közötti különbséggel készültek. Mivel voltak vegyes házasságok, varrtak felvédőt felül magyar, alul román felirattal is. Érdekesen lehet követni az erdélyi etnikai kavalkádot a falvédőkről is.

– Különlegesen szépen, rendkívül jó ízléssel varrták a szász szoba keresztszemes falvédőjét Édes Erdély felirattal. Hol találtad?

– Egy régiségkereskedőtől vásároltam, a módosabb szász lakásából nem hiányzott. Párnáikon is megjelenik Erdély címere. Meglepő, hogy milyen odaadással tudták szeretni Erdélyt, és az is, hogy ez a nagy odaadás hogyan vált egy nagy csalódássá, és hagytak itt több száz év után mindent. 

Ez a gyűjtemény egy virtuálisan kialakított tér. Olyan parasztszoba, amilyent én berendeztem, a valóságban nem volt, mert ez a múzeum eklektikusan elhelyezett tárgyak gyűjteménye, és számomra a hangulat megteremtése volt a fontos. Olyan miliőt igyekeztem megmutatni, ami lehetett volna, de a valóságban nem volt. Erdélyi útjaim idején egy esetlegesen és véletlenszerűen összeálló gyűjtemény jött létre. Volt, amit szándékosan kerestem, így került a birtokomba Erdély legnagyobb kályhacsempe-gyűjteménye, és otthon is van még legalább 120 darab, amit nem hoztam el ide. Ezeket mondhatni, hogy egyenként gyűjtettem össze. Megtörtént, hogy a tyúkudvaron levő itatóról derült ki, amikor megfordítottam, hogy egy 200 éves kályhacsempe. 

Kihasítottam egy teret a környezetemből, amit a saját képemre formáltam azokkal a tárgyakkal, amelyek számomra kedvesek. Ezek történetesen a mi múltunknak a tárgyai.

– És mennyire szépen díszítik a teret, mennyi színt, mennyi komolyságot és egyben vidámságot is visznek bele! 

– Véleményem szerint is sokkal szebb dísztárgyak, mint amit ma az üzletekben árulnak. 

– Bízzunk benne, hogy értéküket, szépségüket egyszer újra felfedezik, amiben szerepe lehet a torboszlói gyűjteménynek is, amit előzetes bejelentés alapján lehet meglátogatni. (0723-335-661)