Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az 57 éves marosvásárhelyi Moldován Károly gyerekkorában gombfocizott, aztán nagy- és kispályán is rúgta a bőrt, sőt a gyorsasági motorozást is kipróbálta, majd két évtizednyi kihagyás után újra hódolni kezdett első szerelmének, a gombfocinak: többedmagával szektorlabdacsapatot alapított a megyeszékhelyen, és szervezett formában kezdte űzni a sportágat, amíg társaival 2015-ben csapatvilágbajnoki címet szerzett Debrecenben. Ezt azonban nem tekinti végpontnak: reméli, hogy a sikert bár még egyszer megismétlik. Emiatt most is rendszeresen a szektorlabdaasztal mellé áll, amelyet olykor ő maga készít. Moldován Károllyal hosszasabban beszélgettünk, a vele készített interjúnk első részét az alábbiakban olvashatják.
– Futballkapus voltam az ASA serdülőcsapatában, majd a Viitorul Prodcomplex ificsapatában (edző: Fülöp Csaba), aztán a felnőttcsapatban is bemutatkoztam. Fiatalkoromban a gyorsasági motorozást is kipróbáltam 50 köbcentis motorkerékpáron, de apám nyomására kénytelen voltam abbahagyni – kezdte a beszélgetést a marosvásárhelyi Energofish csapatának indítványozója és szervezője, Moldován Károly, majd rátért a gombfocira, amely kellemes időtöltést biztosított a hetvenes években a vásárhelyiek számára.
– A csütörtöki piac környékén nőttem fel – ahol rengeteg gyermek volt abban az időszakban –, ott ismerkedtem meg a gombfocival. Az akkori szabályok már hasonlítottak a mai sportágéhoz, de tegyem hozzá: ahány gombfocipálya-tulajdonos vagy szervező létezett akkoriban, annyiféle volt a szabály is.
Fiatalkoromban sokat minifociztam, de mivel sérülékeny voltam, és ezek az idő múlásával egyre nehezebben jöttek helyre, így inkább rátértem a szervezettebb gombfocira, miután 1997-ben összefutottam a néhai Soós Lászlóval. Ő mondta el, hogy létezik egy városi egyéni gombfocibajnokság, kéthetente megyei fordulókkal, hathetente országos bajnokival. 1998 januárjától, mintegy 20 évnyi kihagyás után, kezdtem el szervezetten gombfocizni.
– Milyen volt bekapcsolódni a tevékenységbe?
– Az általunk szervezett első hivatalos gombfocicsapat Vásárhely néven szerepelt, de csak egyéni bajnokságok voltak akkoriban. Az ismertebb helyi gombfocisok – így Pákai György vagy Mártonfi István – Magyarországon is játszottak. Kolozsváron is létezett egy jó gombfociközpont, a legtehetségesebbek idővel az Egyesült Államokban, Kanadában próbáltak szerencsét. Több kolozsvári játékos ma Vácon gombfocizik. A kolozsváriak voltak annak idején a nagy ellenfeleink, de volt csapat Nagyváradon, Bukarestben és Krassó-Szörény megyében is, sőt akkoriban a gombfociversenyeket összekötötték a motorversenyekkel, azokat párhuzamosan rendezték meg. Az idő tájt az IRA motorosainak buszára feltettük a pályákat, és velük mentünk a szektorlabdaversenyekre.
– Hogyan kerültetek be a magyarországi szektorlabda-bajnokságba?
– Már a kétezres években akartak nemzetközi gombfocibajnokságot szervezni az anyaországban, ezt idővel Tóth László rendőrezredes, a Magyar Asztalilabdarúgó-szövetség korábbi elnöke engedte meg 2012-ben, így nyomban beiratkoztunk az NB III-ba. Akkor már Pákai és Mártonfi a Tiszavasvárinál, Varga Ervin és Simon Ferenc a Szeged II. együttesében volt leigazolva. A többiekkel, akik maradtak – dr. Havas Péter, Soós János, jómagam, Valics Lehel, utóbbi akkor „elsőéves” gombfocis volt –, megpróbáltunk egy gyengébb és egy erősebb csapatot kialakítani. Sajnos annyira összezavartuk a kártyákat, hogy két rossz csapatot alakítottunk ki az NB III-ra, így az első év teljes csődöt jelentett számunkra. Egy év múlva újra megpróbáltuk, szinte ugyanazzal a társasággal, az eredmények pedig már kissé jobbak voltak, de a feljutás még mindig nem jött össze. Aztán 2013-ban mindegyik csapattársammal elbeszélgettem, hogy alakítsunk egy ütőképesebb együttest. Így aztán az NB III-at toronymagasan megnyertük. Emlékszem, hogy akkor az első négy csapat rangsorát körmérkőzéses alapon állapították meg: az első körben Józsefvárost, a másodikban Komlót, a harmadikban Erzsébetvárost is legyőztük, így utóbbival közösen jutottunk fel az NB II-be.
– Közben Szovátán világ- és Európa-bajnokságot, illetve több helyi és nemzetközi versenyt is szerveztek. Az NB II-ben hogy ment a játék?
– A 2014-es évadban közepes teljesítményt nyújtottunk. Akkoriban a magyar másodosztály színvonala magas volt, mivel van egy olyan szabály, hogy a kétcsapatos kluboknak az ötödik játékosa játszhat a klub második együttesében is. Mi párhuzamosan a hazai országos gombfocibajnokságban is játszottunk, hat-nyolc hetente voltak fordulók, emellett sokat edzettünk, így a 2015-ös idényre sikerült kiválóan felkészülnünk, és vereség nélkül megnyertük az NB II-t. Az akkori csapattársaim dr. Havas Péter, Simon Ferenc, Varga Ervin voltak, pótjátékosok nélkül játszottuk le az idényt.
– Hány évig szerepeltetek az NB I-ben és milyen eredményeket értetek el?
– Három csodálatos évet töltöttünk a magyar élvonalban, a már régóta Magyarországon szereplő Mártonfi Istvánnal kiegészülve. Volt egy 6. helyünk, egy 7. és egy 8. helyünk, aztán 2018 novemberében kiestünk az NB I-ből – mindössze egy pont hátránnyal. Tudni kell, hogy az NB I-ben három-négy csapat harcol a bajnoki címért, a negyedik, ötödik és hatodik helyen lévők erős középcsapatok, nemigen tudnak beleszólni a bajnoki küzdelembe, de nem is küszködnek kiesési gondokkal. Így, amíg ott voltunk, szép teljesítményt nyújtottunk.