Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
az elhízott emberek számát illetően, ami a lakosság kétharmadát jelenti; Romániában, ha hinni lehet a statisztikáknak, a lakosság egynegyede túlsúlyos vagy elhízott. Bár dicsérni szokták a szép hurkás csecsemőket, a gömbölyű kisgyerme-keket, sajnos ez nem jó jel. Ha súlygyarapodásuk nem áll meg, a gyermekkori elhízás felnőttkorukban rossz hatással lesz az egészségükre. Sajnos, a tévé előtt chipset majszoló, kólát fogyasztó, és lefekvés után is a mobiltelefonjukat simogató gyermekeknek, fiataloknak nehéz ezt megmagyarázni. Néha a szülőknek is.
Dr. Molnár Dénes professzor, az MTA doktora éveken át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáját vezette, ahol megvalósította a gyermekellátás egységesítését, többek között a korszerű gyermeksürgősségi fekvőbeteg- és intenzív osztály létrehozása fűződik a nevéhez. Nemzetközi téren a gyermekkori elhízással kapcsolatos európai tanulmányokban való részvételével szerzett hírnevet. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának az élén a gyermekkori elhízás elleni küzdelem és a megelőzés szószólója volt. Ismeretterjesztő tevékenységéhez tartozik, hogy fő kutatási témájáról Marosvásárhelyen is tartott előadást.
– Professzor úr, hogyan lett gyermekgyógyász, és azon belül miért összpontosított a gyermekkori elhízásra, ami 40-50 évvel ezelőtt korántsem volt olyan időszerű, mint manapság?
– 1975-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Vonzott az élettan, az endokrinológia, majd a szülészet, végül a gyermekgyógyászatot választottam, mert nagyon szimpatikus volt a professzor, és arra gondoltam, hogy jól tudok dolgozni vele. Csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát, majd később gyermekintenzív szakorvosi vizsgát tettem, de mivel endokrinológusnak, diabetológusnak készültem, amikor gyakornokként megkérdezték, hogy mivel szeretnék foglalkozni, a gyermekkori elhízást választottam. Bár az 1970-es évek végén, a ’80-as évek kezdetén ezt mindenki fölöslegesnek tartotta, egy-másfél évtized elteltével a legnépszerűbb tudományág nőtt ki ebből, ami nemzetközi elismertséggel, kongresszusokon való részvétellel járt. Vezetésemmel négy nagyon nagy európai tanulmányban vett részt a klinika: a HELENA, az ENERGY, az IDEFICS és az I. FAMILY. Ezek tulajdonképpen a kétévestől a 18 évesig mérték fel a lakosságot Európa nyolc-tíz államának egy-két központjában Svédországtól Ciprusig, Franciaországtól Magyarországig, ahol a Pécs volt az egyetlen közép-európai központ.
– Miből álltak a felmérések?
– Rengeteg értékes adatról volt szó, az elhízás, az életmód, a táplálkozás mellett családi vonatkozásokat vettünk számba, végeztünk antropometriai (várható testmagasság, testalkat, testtömeg) és akcelerometriai mérést, ami a fizikai aktivitás mértékét mutatja. Több módszerrel vizsgáltuk a táplálékfelvételt, és az elemzéssel egészen a nyomelemekig jutottunk el. Ezenkívül nagy számban vettünk biológiai mintákat: vizelet-, nyál- és vérmintát. Ezekből rengeteg laboratóriumi vizsgálat készült, felmértük a szív- és érrendszeri kockázati tényezőket, a hormonműködést, a genetikai jellemzőket. A feldolgozás folyamán cikkek egész sora született.
– Milyen következtetésekre jutottak?
– Kiderült, hogy európai viszonylatban magas a túlsúly és az elhízás a gyermekek körében. Ez kortól is függ, óvodáskorban tíz százalék körüli, iskoláskorban megugrik, kamaszkorban meghaladja a húsz százalékot. Országa is válogatja. Fiatal felnőttkorra a lakosság egynegyedét érinti. Érdekes, hogy minden mutató sokkal jobb az északi, mint a déli országokban. Ez összefügg azzal, hogy északon többet, délen kevesebbet alszanak. Északon, ahol nem nagyon terem meg, több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, Olaszországban, Cipruson vagy Kréta szigetén kevesebbet. Bár tudjuk a mediterrán diétáról, hogy mennyire előnyös, az új generáció sajnos nem ezt eszi. Felépültek az új gyorséttermek, és a helyi kutatók egyértelmű állítása szerint az ott kínált ételeket részesítik előnyben.
Az is kiderült, hogy az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a napi ötszöri gyümölcs- és zöldségfogyasztásra vonatkozó ajánlását csak a lakosság töredéke, 10-15 százalék teljesíti. Az európai gyermekek másfél liter körüli cukrozott italt, tejterméket isznak naponta, ami igen nagy mennyiség, és ilyenkor a diétákat kár is elkezdeni. Egyértelművé vált, hogy a gyermekeknek óvodáskorban legalább 12 órát, kisiskoláskorban tíz órát kell aludniuk. Ennél kevesebb alvás miatt az elhízás rizikója lényegesen növekedett. Megfigyelték és az 1980-as évek elején leírták a kevés alvás és az elhízás összefüggését, de akkor mindenki mosolygott rajta. Az is kiderült, hogy ebbe a folyamatba a stressz egyértelműen belejátszik. Megfogalmazták azt az ajánlást is, hogy minden nap 60 perc fizikai aktivitással töltendő, amit az európai gyermeklakosságnak csak a töredéke teljesít.
– Elhangzott, hogy a gyermekkori elhízás egy sor egészségi problémának áll a hátterében. Melyek ezek?
– Minden szervrendszert érinthet. Pszichoszociális téren önértékelési zavarhoz, depresszióhoz vezethet, a légzőrendszert illetően alvási apnoé, asztma alakulhat ki. Gyomor- és bélrendszeri következmény az epekövesség, a zsírmáj, a vese szintjén a hajszálerek meszesedése, a szív- és érrendszerben a magas vérzsírszint, magas vérnyomás, alvási zavarok, krónikus gyulladás. Hormonális téren a 2-es típusú cukorbetegség, policisztás petefészek, a nemi érés zavara, a váz- és izomrendszerben a lúdtalap, ízületi kopások, a combnyak, combfej elhalása.
– Régen úgy tartották, hogy az elhízáshoz hajlam is kell.
– A biológiai okok mellett, ha valaki olyan környezetbe kerül, a hajlam fokozottan érvényesül. Az érelmeszesedéshez úgyszintén hajlam is kell, de ha ehhez egészségtelen életmód társul, a hatás még erősebb lesz. Hasonlóan történik a cukorbetegség kialakulásával is. Nyilván az nem fordul elő, hogy soha senki nem kap szívinfarktust, nem lesz cukorbeteg, mert akkor örökké élnénk. De ezeknek a kockázatát csökkenteni lehet, amit elsődleges prevenciónak, megelőzésnek nevezünk. Vannak betegségek, amelyeket nem tudunk megelőzni, de az ötszörös hajlamot az egészséges életmóddal például a kétszeresére lehet csökkenteni, és ezzel rengeteget érünk el. Ha népességi szinten a vérnyomást átlagosan öt higanymilliméterrel csökkentjük, akkor körülbelül 35 százalékkal lehet az agyvérzés előfordulását csökkenteni, ami népegészségügyi szempontból hatalmas eredmény, gazdasági szempontból pedig rengeteg pénzt jelent. Ugyanez érvényes a szívinfarktusra is a koleszterin egy bizonyos százalékkal való csökkentésével, ami egy egyénnél nem olyan sok, a szívinfarktus esélye 20-30 százalékkal kisebb. A hajlamot nem tudjuk megváltoztatni, azt viszont igen, hogy a betegség kialakuljon, vagy később alakuljon ki.
A fejlődő, átmeneti országokban a javuló életminőség következménye a fizikai aktivitás drámai lecsökkenése, miközben az energiabevitel nem lett kevesebb. Sokat ülünk, keveset mozgunk, s akinek sok pénze van, amiatt étkezik egészségtelenül, akinek nincs pénze, az pedig azért.
– A kisgyermekek rapszodikusan étkeznek, falnak egy-két falást, aztán abbahagyják. A szülők erre kétféleképpen reagálnak: tűzzel-vassal belediktálják a gyermekbe az ételt, vagy hagyják, hogy felálljanak az asztaltól. Az említett szülői magatartás nem befolyásolja a később kialakuló túlsúlyt? Hol kezdődik ez a folyamat?
– Az 1980-as évekbeli kutatási eredmények szerint a méhen belül sorvadt gyermekeknél, akik a méh- vagy lepény-rendellenesség miatt nem jutnak elég táplálékhoz, és korán, kis súllyal születnek, ötven-hatvan éves korban a szívinfarktus, az agyvérzés, a cukorbetegség veszélye lényegesen magasabb. Valószínű, hogy méhen belül, amikor kialakulnak a regularizációs mechanizmusok, ők megpróbálják azt a keveset is a legjobban hasznosítani. Ezt az ösztönt korai programozásnak nevezik. Ezek a kis súlyú csecsemők nagyon gyorsan fejlődnek, és egyéves korukra behozzák a lemaradást. Ahhoz viszont kétszer annyit kell hízniuk, hogy utolérjék normál súlyú társaikat. Ennek mindenki örült, kiderült viszont, hogy ez nem jó. De nem csak a kis súlyúaknál van baj, hanem a normál súlyúaknál is, aszerint, hogy anyatejen vagy tápszeren vannak. Most már nem háromszorozzák, hanem megnégyszerezik a súlyukat egyéves korra, ami szintén programváltást okoz, és fokozza az elhízás kialakulásának a valószínűségét. A méhen belüli élet és a tápláltság, illetve a korai születés utáni táplálás, a súlygyarapodás mértéke nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kiből lesz kövér vagy nem, ami már csecsemőkorban eldől. Ezért próbálják meghatározni, hogy mennyi az a súlygyarapodás, ami még nem okoz elhízásra való hajlamot. Ezt nagyon nehéz lesz betartani. Európában a szülők kétségbeesnek, ha nem eszik a csecsemő, és a szomszédé két dekával több. Szeretik a kis hurkás Murillo-angyalokhoz hasonló csecsemőket, holott ez az állapot nem jó. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a csecsemőkori gyors súlynövekedés összefüggést mutat a felnőttkori elhízással.
Egy másik fontos életidőpont három-hét éves kor között van. Normálisan egy csecsemő kicsit sok zsírral rendelkezik, de amikor elkezd mászni, futni, láthatóan lecsökken a testzsírtartalom, vékony, magas, nyúlánk lesz, amire iskolába megy. Van egy másik időszak, a korai iskoláskor, amikor megint elkezdődik egy visszacsapás, a testtömegindex megint elkezd nőni, és szép lassan eléri a felnőttkori értéket. Azok, akiknél korán jön ez a visszacsapás, fiatal felnőttkorban szinte mind túlsúlyosak lesznek.
– Milyen okai vannak?
– Francia kutatók jöttek rá, és sokan megerősítették, hogy ezt a csecsemő-, illetve kisdedkori magas fehérjefogyasztás okozza. Régebben a tehéntejből készült csecsemőtápszerek legalább két-háromszor annyi fehérjét tartalmaztak, mint az anyatej. Pár éve a vizsgálatok hatására a gyártók lecsökkentették a tápszerek fehérjetartalmát, hogy a piacon maradhassanak, ami két-három évtized alatt „átment” a gyakorlatba.
– Mit kell, mit lehet tenni a gyermekkori elhízás ellen? Melyek a megelőzés legfontosabb szempontjai?
– Már a fogamzás időszakától figyelni kell az anya és a magzat súlyát. A várandós nőnek nem tanácsos 8-10 kilónál többet gyarapodnia a terhesség alatt. Fontos, hogy kiegyensúlyozott életet éljen, kerülje a stresszt, táplálkozzon egészségesen, és helyezzen hangsúlyt a fizikai tevékenységre. Az anyatejes táplálás tartson legalább hat hónapig, ami elegendő fehérjebevitelt biztosít. Ha nincs rá mód, a tápszerekből az alacsony fehérjetartalmúakat kell választani.
Figyelembe kell venni a gyermek étvágyát, anélkül hogy a szülő a saját elképzeléseit a gyermekre kényszerítené. Nagy hangsúlyt kell fektetni az egészséges ételek fogyasztására, a gyümölcs- és zöldségfogyasztást helyezve előtérbe már a hozzátáplálás kezdetétől. Kerülni kell a túl sós, mesterségesen édesített ételeket, a későbbiekben az édes üdítőkkel szemben a vízfogyasztást kell előnyben részesíteni. A szülők, nagyobb testvérek példát kell mutassanak, hiszen a gyermek őket utánozza. És nem szabad megfeledkezni a rendszeres testmozgásról, a nyugodt, pihentető alvás fontosságáról sem.
– Említette, hogy az európai tanulmányokban a probléma népszerűsítésére és a felsorolt tennivalókra is volt recept.
– Az egyik vizsgálatban egy nagy méretű intervenció is történt, iskolai, egyéni, családi szinten próbáltunk beavatkozni az életmódjukba. Elsősorban olyan üzeneteket közvetítettünk, amelyek nem tiltanak, hanem tanácsokat adnak, hogy mit tegyenek. Például növeljék a vízfogyasztást, hogy csökkenjen a cukros üdítők szerepe, fokozzák a zöldség- és gyümölcsfogyasztást, többet mozogjanak. A képernyő előtt töltött órák számának csökkentésére biztattuk őket, és a stressz kezelése terén a nyugodt és kiegyensúlyozott családi élet és a megfelelő óraszámú alvás fontosságát hangsúlyoztuk.
Hogy a kutatásnak eredménye legyen, a részt vevő központok polgármestereit kétszer is összehívtuk, hogy megbeszéljük, melyek azok a teendők, amelyek egy-egy településen megállíthatnák a rossz irányokat, és csökkenteni lehetne az életmóddal járó következményeket, amelyek fiatal felnőtt- és középkorban már betegségként jelentkeznek. Az Európai Parlamentben is gyűlést szerveztünk, és bemutattuk a kutatási eredményeket, hogy európai szinten is ismertek legyenek.
– Milyen eredmények születtek Pécsett, Magyarországon és a kutatásban részt vevő országokban?
– A gyermekkori elhízást illetően jobb helyzetben vagyunk, mint a felnőtteknél. Magyarországon megtörtént az iskolai étkeztetési rendszer reformja, és bevezették a heti öt testnevelésórát. Bevezették továbbá a chipsadót, amit az egészségtelen ételekre kell fizetni. Az iskolai étkeztetésben előírták, hogy mit kell tartalmaznia a napi menünek, szigorúan ellenőrzik a zsír-, só- és fehérjetartalmat, és azt, hogy a gyermekek megfelelő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget kapjanak. Sótartót pedig nem szabad az asztalra tenni.
Az IDEFICS programban egy nagy átfogó közlemény dolgozta fel kilenc ország 112 jelentése alapján több mint 500.000 gyermek adatait. Ezekből arra lehetett következtetni, hogy az elhízás nagymérvű fokozódása a vizsgált időszakban ezekben az országokban megtorpant, sőt helyenként megállt, és pár országban csökkent. Ilyen például Svájc, Franciaország, Svédország és az Egyesült Királyság. Vannak, akik azt állítják, hogy ez a tendencia a több éven át végzett munkánk eredménye, a pesszimisták szerint mindenki elhízott, aki akart, és most beállt az egyensúly, ahogy a nagy járványok idején történt. Úgy gondolom, hogy az optimistáknak van igazuk, és ezt a küzdelmet a tömegkommunikációs eszközökön keresztül lehet fokozni, csakhogy az életmód és a szokások átalakítása évtizedeket vesz igénybe. Aki elkezdi, a következő nemzedékben látja meg, hogy mit sikerült változtatni. Hiszek abban, hogy többévi munkánkkal hozzájárultunk a sikerhez.
Ilyen témával érdemes foglalkozni, ami emberektől indul el, és oda is tér vissza. Azt szokták mondani, hogy egy kutatás akkor jó, ha a betegágynál kezdődik, és visszatérve ott hasznosítja az eredményeket.