A holokauszt emléknapja tiszteletére

A Fájdalom szobra

A Népújság olvasóinak felidéztem Antalffy Endre személyét, akit a maga korában, teljesen jogosan, Marosvásárhely második Bolyai Farkasának tartottak. Sokan ismerhették, sokan emlékezhetnek rá, akik 70 évnél idősebbek, mert 1958-ban hunyt el. Nem véletlenül temették Bolyai Farkas sírja mellé a református temetőben, noha Antalffy római katolikus vallású volt, és papnak is készült. A római katolikus papneveldét azért kellett elhagynia, mert bőrtébécéje volt, és sajnos a beteg papjelölteket eltanácsolták onnan. Aztán a bőrbetegsége Kairó forró levegőjén meggyógyult. 1992 után állították fel a sírján Izsák Márton szobrászművész róla készült mellszobrát, és nagyon megörvendtem, amikor „felfedeztem” az összefüggést a tudós és művész között. Mert Antalffy Endre írt először Izsák Márton holokausztszobráról, amikor a még készülő szobor Izsák Márton műtermében volt.

És itt teszek egy kis kitérőt. Antalffy Endre nagy szolgálatot tett a román kultúrának és a közéletnek is. Mikor 1916-ban a románok betörtek Erdélybe, és Marosvásárhelyt is célba vették, Antalffy Endrét küldte követségbe a város Toplicára, hogy beszéljen a francia tábornokkal és a román vezérkarral, hogy ne ostromolják meg a várost. Antalffy Endre ugyanis azon kevés magyar, intelligens és közügyekhez értő polgár volt, aki anyanyelvi szinten beszélt románul és franciául. Ezt a küldetését Antalffy sikeresen el is végezte. Nem mellékes a történet utóélete sem, ugyanis a Janus-arcú román hatalom akkor, amikor minden magyar ajkú tanár román nyelvből vizsgát kellett tegyen, hogy taníthasson állami intézményben, Antalffy Endrét éppen román nyelvből buktatták meg. Ez akkora felháborodást keltett, hogy még a magyar Országgyűlés is foglalkozott az üggyel. Erre aztán a román hatalom újravizsgáztatta Antalffyt, és sikeres vizsgának nyilvánították!

Nos, ez a dolog szinte ugyanígy megismétlődött 1945 után is. Akkor sem akadt senki, akit érdekelt volna Antalffy Endre világhírű orientalista sorsa. Bár jó fizikai és szellemi erőben volt, az egyetemek nem hívták meg, sem a frissen induló Bolyai Egyetem, sem az akkoriban induló tudományos intézmények. Egyedül Izsák Mártonnak, a Művészeti Középiskola újonnan kinevezett igazgatójának jutott eszébe, hogy ha másnak nem kell, ő majd felkéri Antalffy Endrét, tanítson művészettörténetet a marosvásárhelyi középiskolában. Még élhetnek olyan „véndiákok”, akiknek Antalffy Endre tanította ott a művészettörténetet. Sajnos ebbe is beleszólt a tanfelügyelőség, és aztán Antalffyt lecserélték Olariu Gheorgheval.

 Az igazsághoz tartozik, hogy Izsák Márton holokauszt-elmékművének felállítására közel 50 évet kellett várni.

Emlékére idézem egyik esszéjét, ami lehet Antalffy Endre művészettörténeti leckéje is:

„A Fájdalom szobra 

Bukaresti nagy öntőműhelyben bronzba öntve elszállításra vár egy hatalmas szoborcsoport, egyik erdélyi város megrendelése. Alkotója Izsák Márton marosvásárhelyi fiatal szobrászművész.

Ha Fájdalom szobrának mondom ezt a szobrot, tudom, nem mondok eleget. Legfennebb Niobét, a Laokoón-csoport vagy a calais-i polgárok  emlékét idézem fel a lelkemben: a fájdalom erejét, annak közelségének nagy terhét, melyeket oly mély értelemmel fejeznek ki ezek a híres alkotások. Ezekben már a művészi szép az uralkodó elem. A tárgyi részen, a történelmi anyagon eluralkodott a művészi kifejezés csodája. A hajdanság valósága szimbólummá lett. Amint enyhíti finom szemfedő, áttetsző leple kínnak, vonaglásnak, könnynek, a halálfélelem hideg verejtékének nyers színhelyét.

Izsák Márton időben hozzánk közel álló, friss népi tragédiából vette a témáját: a gettóba hurcolás roskasztó pillanatát formálta szoborképpé. Az út itt, Vásárhelyt az otthontól egy omladék téglagyárig rövid volt. Nem hosszabb, mint Jeruzsálemben Pilátus palotájától a városon kívül fekvő szégyenvesztőhelyig. A világ legártatlanabb zsidaja akkor súlyos kereszt alatt roskadozva tette meg ezt a bánat kövezte utat, melyet azóta tizennégy stációban mért le, s mint múlhatatlan díszítő tartozékot ábrázolt a katolikus templomok belső falain immár kétezer esztendős vallásos kegyelet.

Kereszt helyett batyu! Miért lett volna ez a batyu kevésbé súlyos, mint a kereszt? Kövekkel rakhatta tele kegyetlen hivatali cinizmus. De a gettóba vonulók rongykötegében egy kétezer év óta hirdetett erkölcsiségben való csalódásuk volt a nyomasztó teher. Számukra nem akadt Czirénsbeli Simon, keresztet hurcolni segítő. Nem hullott egyikük elébe sem valaki Veronika, hogy kendőt nyújtson a fáradtnak, hogy megtörülje vele verejtékes arcát. Amerre annyi ezer elítélt elvonult – nemcsak hatan, mint Rodin szobrán a calais-i polgárok –, gyávult tömegek szegélyezték az utcát és vakon néző becsukott ablakok.

Izsák Márton szoborművésznek agyagmintája itt, Vásárhelyt készült el, alkalmas műterem hiányában mostoha körülmények között egy fűtetlen raktárhelyiségben. Amint a művész mondta, legalább tizenöt méteres távlatra volt szüksége. A csoport főalakja batyu alatt görnyedő, intellektuális arcú fiatal férfi. Mellette jobbról nőalak, ki féltően szorítja keblére kisdedét. Baloldalt idősebb nő, felemelt karjainak frenetikus mozdulata mutatja összeomlott lelkiállapotát. A csoport mögött gyermekleány, virító ártatlanság, hátán batyuval ez is, csodálkozó szemekkel tekint vissza az elhagyott otthonra, gyermekjátékai tanyájára. Egy család drámai sorsa, rémület és zúzó fájdalom egyetlen pillanatban összefogva.

Szeretném érzéseimet elfojtani, ne lássák, hogy hamar gyúlok. Még kevésbé, hogy ünnepelni kívánok valakit, ki, tudom, távol áll az ünneplés vágyától. Akik néhányan, külön meghívásra, készülő állapotban láttuk ezt a művet, egy gondolatban találkoztunk. Megegyezett ítéletünk abban, hogy ez a mű nem pamflet, nem vádbeszéd, nem tetemrehívás egy nagy bűnperben, melyben már úgyis kész az igazságszolgáltatás. Ez a szobor a művész válasza azoknak, akik a fajgyűlölet átkát ontották erre a világra. A művészet erkölcsi ítélete magasabb helyről jött, mint a legmagasabb földi bíróság emelvénye. Messzi felette áll minden politikai ítélő fórumnak. Minél tisztább művészet, verdiktje annál sújtóbb és fellebbezhetetlenebb.”