A relaxációs oszcillátor muzsikusa

Minél inkább elmerülünk a technika történetében, annál több olyan meghatározó jelentőségű személlyel találkozunk, aki tudott zenélni. Ilyenkor magától értetődően felmerül a kérdés, hogy van-e összefüggés a zenei tudás és a tudományos sikerek között? Természetes, hogy vannak példák és ellenpéldák, de teljes bizonyossággal állítható, hogy a zenélni tudás (az ének is egyfajta muzsika) jótékony hatással van a tudományos munkára.

A címben szereplő relaxációs oszcillátor egy olyan elektronikai szerkezet, amely nem szinusz alakú (hullám alakú) rezgéseket állít elő, hanem négyszög-, háromszög- és fűrészjeleket. A négyszög alakú jelek például a digitális technikában létfontosságúak. A háromszögű és fűrészjelek a régi típusú televíziók katódsugárcsöveiben voltak használatosak. A relaxációs oszcillátor kifejezést egy holland zenélő tudós, Balthasar van der Pol használta először.

Balthasar van der Pol 1889-ben született Utrechtben, gazdag teakereskedő családban. A fiú kiemelkedően tehetségesnek bizonyult a zenében és a matematikában. Édesapja minden téren támogatta, hogy gyermeke talentumait minél jobban kamatoztathassa. Az abszolút zenei hallással megáldott fiú hegedűn és brácsán is kitűnően játszott. Valóságos rajongója lett Bach zenéjének. Hogy miért éppen a legnagyobb barokk zeneszerzőzseni lett a példaképe, talán azzal magyarázható, hogy a XIX. században került be ismét a köztudatba Bach muzsikája Felix Mendelssohn Bartholdy közvetítésével.

Érettségi után Balthasar van der Pol szülővárosának sok évszázados múltú egyetemén folytatta a tanulmányait matematika és fizika szakon. 1916-ban a legmagasabb kitüntetéssel végezte az egyetemet, majd Londonban tanult tovább John Ambrose Fleming villamosmérnök vezetésével. London után Cambridge-ben együtt dolgozott Joseph Thomsonnal, aki nem más, mint az elektron felfedezője.

A XX. század elején a rádiózás megjelenése volt a tudomány egyik legnagyobb csodája. Balthasar van der Pol is ezen a téren dolgozott és kutatott. Az új tudományág megannyi rejtélyével nem hagyta nyugodni a tudósokat. Az egyik ilyen furcsa jelenség az volt, hogy még 1901-ben Marconinak hogyan sikerült rádióadást készítenie az Atlanti-óceánról. A rejtély abban állt, hogy a Föld görbülete ellenére hogyan jutottak el a rádióhullámok az adótól a vevőig. Ahogy a fény is egyenes vonalban terjed, úgy a rádióhullámok is. Nagy fejtörést okozott a tudósoknak az a jelenség, hogyan győzik le a nagy távolságokat ezek az elektromágneses rezgések. A rejtély kulcsát Oliver Heaviside találta meg a légkör ionoszférának nevezett rétegében. Az ionoszféra különös módon visszaveri a rádióhullámok bizonyos tartományát, és ezzel magyarázható, hogy ezek a rezgések, ha elég erősek, akár az egész Földet körüljárhatják.

1919-ben rendkívül tapasztalt szakemberként tért vissza Hollandiába. Az elektromágneses hullámokat egyre jobban megismerve Van der Pol további kísérleteket végzett, és a relaxációs oszcillátorok terén végzett kutatásaival 1920-ban doktori címet szerzett.

1922-ben a Philips cég kutatólaboratóriuma alkalmazta, ahol elsősorban rádiókutatással foglalkozott. Nagyszabású terveken dolgozott. 1927-ben létrehozta Hollandia és Kelet-India között a rádiós kapcsolatot. Ezért a sikeres munkáért Van der Polt az Oranje Nassau Lovagrend tagjává avatták. Néhány év múlva egy mobil tévéadót mutatott be, mellyel bejárták egész Európát, és szenzációs hírnevet szerzett mind magának, mind az őt alkalmazó Philips cégnek.

Van der Pol nemcsak vérbeli rádiós volt, hanem matematikus is. A számelméleten belül a prímszámokkal is foglalkozott. A Gauss-prímeket komplex síkban ábrázolva érdekes mintázatot kapott, amit Van der Pol asztalterítőjének neveztek el.

Tudományos sikereit jelzi, hogy sok intézménynek volt tagja vagy vezetője: 1934-ben az amerikai Rádiómérnökök Intézetének alelnöke, 1938-1949 között a Delfti Műszaki Egyetem rendkívüli professzora, 1945-1946-ban a holland „Ideiglenes Akadémia” elnöke, 1957-ben a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) vendégprofesszora, a Francia Tudományos Akadémia levelező tagja, 1959-ben a Genfi Egyetem előadója.

Lebilincselő előadó volt, és rendkívül sokat tett tudományos munkájának népszerűsítéséért. Mivel a rádió mindig karnyújtásnyira állt tőle, élt a technikai lehetőséggel, és számtalan rádióműsorban népszerűsítette a tudományt.

A művészet is mindig végigkísérte Balthasar van der Pol életét. Ő maga is művésznek tartotta magát. Hegedűn és brácsán kiválóan játszott, ugyanakkor az orgonajáték világában sem vallott szégyent. Ifjúkorában zeneszerzést is tanult Johan Wagenaar irányításával. Egy ideig zenélt az Utrechti Városi Zenekarban, amely 1949-től Utrechti Szimfonikus Zenekar néven muzsikált tovább. A tudós nemcsak előadó, hanem zeneszerző is volt. Több szerzeményéről is tudunk, melyek között vannak dalok, valamint hegedűre és zongorára írt darabok. Néhány műve nyomtatásban is megjelent, a többi kéziratként hever valamelyik hollandiai múzeumban.

(Folytatjuk)