A rendszeretet
2022-11-21 15:54:30
- Kuszálik Péter
A nyár közepén indított cikksorozatomban többször emlegettem a csend–rend–fegyelem ’trió’ fontosságát. Sokat lehetne írni a rend fölötte szükséges voltáról, de nem eleget. Sok ága-boga van a témának, például arra is meg lehetne keresni a választ, hogy a diktatúra szigora – és a hozzá társuló félelem – miatt volt-e nagyobb a rend 1990 előtt, vagy ez a vélemény csak az én romló memóriámnak köszönhető? Helyszűke miatt nem bontom ki részletesen ezt a témát, csak jelzem, mire utalok. Nem mérhető össze semmilyen korábbi esettel, de méricskélés nélkül is csúfságnak tartom azt, hogy Vásárhely új uszodájának felavatása – valamilyen adminisztratív baki miatt? – egy évet késett. Ha minden rendben lett volna, akkor a nagytakarítás utáni héten használatba lehetett volna adni az uszodát. De ha nincs rendben az önkormányzat szénája, akkor gyakran előfordul egy-egy ilyen malőr.
Az értelmező szótár szerint a rend szónak tízféle értelme van. Általában nem kell megmagyarázni, hogy épp melyik értelmét használja a beszélő, mert az kiderül a szövegkörnyezetből. Ha Szilágyi bácsi kijött a kapusszobából, hogy az eső elől a folyosóra betóduló csárogó-csicsergő csemetéket lecsendesítse, akkor elég volt annyit mondania: „Csend, rend, fegyelem, aki rossz, azt megverem!” Nem kell mondanom: ő sosem vert meg senkit, de egy ilyen dörgő fenyegetés mindig megtette a hatását…
Az aprók rendre szoktatása a családban kezdődik, s a nagyobb közösségekben – óvoda, iskola – folytatódik. Hetven éve még így volt (s még József Attila is a szabadságtól remélte a jobb világot: „Jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet…”), ám az 1990 utáni ’szabados’ világ nem kedvez a rendnek. A mi generációnk többféle módját tapasztalta meg a rendre szoktatásnak, az egyik ilyen akciónak éppen én voltam az ’eszköze’.
Hajdani iskolámnak szép nagy díszterme volt, színpaddal, függönnyel – ahogy illik. Tanév közben két-három alkalommal is műsoros délutánt tartottunk: szavalatok, kórus stb. Olykor – a tanuló ifjúság erkölcseit pallérozandó – dramatizált tanmeséket is műsorra tűztek. Talán ötödikes lehettem, amikor egy rendre szoktató ’monodrámát’ kellett előadnom, nem büntetésből, csupán a bennem rejtőzködő színészi tehetség okán. A rendetlen nebulót alakítottam, akit úgy akart móresre tanítani a tanára, hogy mindig írja föl: mit hova tesz. Amikor a függöny szétnyílt, én az asztal mellett ültem, rakosgattam be a dolgaimat a táskába, s mindent felírtam a listára, közben szótagolva mondtam: a radír a tolltartóban, a tolltartó a táskában és így tovább. Aztán jött a lefekvés – és az előadás csúcsa, a vetkőzés –: az ingem a szék támláján, a nadrágom a széken, a cipőm az ágy előtt stb. (A sztriptízt megszelídítettük, mert a pizsamanadrágot már otthon fölvettem az egyenruha alá.) Lefeküdtem, de azonnal felpattantam, az asztalhoz mentem és felírtam a listára: „és én az ágyban”. Elsötétült a szín, öt másodperc után ’felvirradt’ és csergőóra szólt. Felkeltem, nyújtózkodtam, az asztalhoz léptem, s kezdtem olvasni a listát; örömmel konstatáltam, hogy – lám, milyen jó találmány a rendszeretet – minden a helyén van. Az utolsó sornál tört ki a ’pánik’: mert nem voltam a takaró alatt. Sírásra görbült szájjal álltam, s a közönségtől kérdeztem: „de hol vagyok én?”. Függöny. Arról nincsenek feljegyzések, hogy e jelenet milyen hatással volt az emberiség rendre szoktatásában…
Az élet fontosabb területein más módszereket alkalmaztak, pl. az iparban nem volt elég a régi közmondásra hivatkozni – „rend a lelke mindennek” –, valami hatásosabb ’mottót’ kellett találni. Fábián mérnök elvtárs, Székelyudvarhely egykori gyárigazgatója hagyta az utókorra a következő szlogent: „még a szar is másképp néz ki, ha sorba van rakva”. A hatás nem maradt el, olyan tiszta vasgyárat egyet sem láttam a ’80-as években, mint az ő ’birtokát’.
2022-ben más módszerek dúlnak, influenszerek és celebek tanítják rendre a kedves nézőt vagy olvasót. A minap olvastam egy interjút valamely pesti színésznővel, aki a naivák örök csacskaságával borította ki az olvasó elé a tudás szelencéjét: „A jelekből próbálok olvasni, és megtapasztaltam, hogy ha magamat rendbe teszem, jobban átlátom a helyzeteket.” Egy középkorú – az asztrológiát is tanulmányozó – színésznőtől már elvárható ennyi rendszeretet és életismeret. Erdélyben későn érő típusnak mondják az ilyeneket, de – szerencsére – nem igényel gyógyszeres kezelést.
No, mivel ez is rendben van, mára becsukhatom a boltot.
