A Románia főügyészsége és Laura Codruţa Kövesi főügyész által összeállított gyalázatos „Fehér könyv”
2021-01-18 16:28:12
- Kincses Előd
Mi, akik átéltük az 1989. decemberi fordulatot, felháborodva és elképedve olvastuk a marosvásárhelyi „események” ügyészségi dokumentumait (Népújság, 2021. január 11., 12., 13-i számok). Erről a förmedvényről az 1956-os magyar forradalmat, a szovjet szuronyok védelmezte ellenforradalmi rendszer szóhasználata szerinti „sajnálatos eseményeket” gyalázatosan meghamisító kádári „Fehér könyv” jutott eszembe. A magyar forradalmat, a forradalmárokat befeketítő fércmű és a román népfölkelést pocskondiázó, hazug vádirat összevetéséből megállapítható, a kommunista és posztkummunista szekuritátés propaganda egy tőről fakad. A kommunista hatalom által kinevelt ügyészek megfeleltek az elvárásoknak, és az életüket a diktatúra megdöntéséért feláldozó hősöket egyszerűen romboló, agresszív, részeg betörőként mutatják be. Azért, hogy ezt a disznóságot hihetőbbé tegyék, „kivizsgálták” a gyilkos sortüzet követő napon valóban bekövetkezett rongálásokat is. Tették ezt annak ellenére, hogy a katonai ügyészségnek erre nem volt illetékessége, a civilek rongálásait kizárólag a marosvásárhelyi ügyészség vizsgálhatta volna. Vicclapba való állítás az is, hogy a gyilkos sortűz „véletlen” műve volt… A vádirat szerint a halálesetek főleg azért következtek be, mert a tüntetők kívülről legörbítették a páncélautó (TAB) csövét (?!) és ezért a sortűz nem a levegőt, hanem a tüntetőket találta el. Ez persze lehetetlen, a páncélautó csövét nem lehet kívüről hajlítgatni. A szemenszedett hazugságot szakértői véleménnyel nem is próbálták bizonyítani. Jellemző módon elhallgatták azt is, hogy a páncélautóban nemcsak az állítólag berezelt baka, Maşcan Alexandru tartózkodott, hanem egy képzett hadnagy is!
A gyilkos nap krónikáját az 1990-ben megjelent Marosvásárhely fekete márciusa című könyvemben a következőképpen írtam le: Bukaresti tárgyalásomról „december 21-én reggel érkeztem vissza Marosvásárhelyre. Délben, hazafelé menet láttam, hogy a régi városháza épületét, ahol a megyei RKP és Néptanács székelt, erős katonai kordon őrzi (még páncélautók is védték). Délután összegyűltek a tüntetők, nagyobbik lányommal, Rékával és Seres Robi utolsó éves orvostanhallgatóval együtt én is odamentem. Az erőszakszervezet félelmetes készültségben volt, megjelent az antiterrorista brigád is, arcvédővel (hogy ne lehessen őket felismerni), pajzszsal stb. felszerelve. Mi a járdáról mint szimpatizánsok figyeltük az eseményeket, gondoltam, exponált helyzetemben (ti. a temesvári kilakoltatási perben Tőkés László ügyvédje voltam) nem ajánlatos tüntetőként a hatalom kezére játszanom magam. A tömeg rendkívül fegyelmezetten, és csak román nyelven skandálta a jelszavakat. A népi bölcsesség így jelezte, nem vagyunk irredenták, revizionisták, nem Erdélyt akarjuk elszakítani, csak a diktatúrától szeretnénk megszabadulni. Legjobban az tetszett, amikor azt skandálták, skandáltuk: Doina Cornea, László Tőkés. Este 9-kor hazamentünk. Otthon telefonon figyelmeztettek, az éjszakát töltsem házon kívül, így egy szomszéd (Brassayék) udvarán állva elborzadva hallottam a lövöldözést. Hat hősi halottunk volt: Bodoni Sándor (33 éves), Hegyi Lajos (25 éves), Adrian Hidoş (21 éves), Ilie Muntean (30 éves), Pajka Károly (33 éves) és Tamás Ernő (38 éves). Másnap bementem az ügyvédi irodába, de 11 órakor már a főtéren voltam, mert megtudtam, hogy újabb tüntetés kezdődött. Ezt a tüntetést a bőrgyári munkások kezdeményezték, akik kihívták a konzervgyár akkori igazgatóját, a rendszer nemzetközileg elismert régi ellenlábasát, Király Károlyt. Király a tömeg élére állt, és felmentek a város központjába, a városháza előtti térre. Itt 10 órakor, amikor még Ceauşescu hatalmon volt, Király beszédet intézett a tömeghez, de gondos kezek, észrevéve, hogy a páncélautó géppuskájának csövét feléje fordítják, lerántották arról a székről, amelyre felállva szónokolt. Biztonsági okokból az egyesített szekuritáté, milícia és katonaság erői mellől a tömeg átvonult a főtér másik oldalára, az Avram Iancu-szoborhoz. Ide csatlakoztam, a főtérre leérve. A szobornál Király Károly bejelentette, hogy saját kezünkbe vesszük sorsunk irányítását, elegünk volt a diktatúrából, s megalakult a demokratikus Romániáért, az egyenjogúságért küzdő Frăţia–Testvériség Demokrata Fórum”.
A főcímben feltett kérdésre – Ki lőtt ránk 1989. decemberében? – egy hónappal később, 1990 január végén a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front ülésén Ciobotă Dumitru marosvásárhelyi katonai főügyész adta meg a választ. Miután az NMF megyei alelnökeként megkérdeztem tőle, hogy áll a gyilkos sortűz nyomozati eljárása, azt válaszolta: elkészült a vádirat a sortűzre parancsot kiadó Cojocaru Constantin generális ellen, de egy generálist csak egy hasonló rangú katonai ügyész tartóztathat le, aki ezért Bukarestből fog leutazni. Azóta sem érkezett meg… Két évvel ezelőtt Szovátán összefutottam a nyugdíjas katonai főügyésszel, és volt bukaresti diáktársamtól megkérdeztem, miért nem tartotta be a szavát? Válasza: elvették tőle az ügyet, felvitték Bukarestbe, ahol aztán eltussolták („au muşamalizat”). Feltételezem, Cojocaru tábornok „bűnbocsánatában” sokat nyomott a latban, hogy a fekete március idején nem akadályozta meg a „hodákiak” marosvásárhelyi beözönlését, noha erre többen is nyomatékosan felkértük!
Még egy jellemző adalék: december 21-én Cojocaru Constantin ezredesként letartóztatta Brânzan Cornel alezredest, mert nem teljesítette azt a parancsát, hogy csapattestével erőszakot alkalmazzon a békés tüntetőkkel szemben. Ha a következő nap nem bukik meg N. Ceauşescu, a gyilkos parancs megtagadásáért az alezredes az életével fizethetett volna. Cojocarut az összecsukló hatalom védelmében kiadott „kiemelkedő” decemberi parancsaiért tábornokká léptették elő. A következtetések levonását a kedves olvasókra bízom…
Marosvásárhely, 2021. január 15.
