Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2024-04-17 12:00:00
A regényes életű, Törökországban felnőtt, Erdélybe való hazatérte után Apafi Mihály fejedelem hadnagyaként a török földet járó, majd Segesvár polgármesteri tisztségét elnyerő, de a hatalmával visszaélő, fényűző életmódot folytató, a város köztulajdonát megdézsmáló Johann Schuller von Rosenthal ellen indított per több napon át folytatódott.
Szász János (Zabanius Hans Sachs von Harteneck), Erdély királybírója megüzente a segesvári tanácsnak és a százak tanácsának, hogy amennyiben Schuller nem rendezi adósságait, köztörvényes tolvajként és rablóként kezeljék ügyét, megérdemelt halálos ítéletet hozzanak, majd a halálos ítéletet hajtsák is végre! Akkor már a város Schuller elleni követelése végső soron 10.418 guldenre emelkedett, amit Schuller képtelen volt rendezni.
1703 augusztusában Schuller már megrendülten beszélt a tanácsosokkal és a százak csapata tagjaival. Elmondta, hogy nincs kifogása a követelésekkel szemben, minden ingó és ingatlan vagyonát a tanács kezébe adja. Kérte, hogy legyenek hozzá irgalmasak, idős ember (73 éves volt), kegyelmezzenek meg neki.
A jegyzőkönyvek szerint összeharácsolt vagyona két ház, egy tehenészet, két kert, két szőlős, egy méheskert, öt rét, 22 szántó, egy tanya értéke összességében sem érte el az 5000 (ötezer) guldent, vagyis fizetésképtelen volt. A császártól kapott kegyelem pedig csak a pénzhamisítás tényére vonatkozott. A korabeli törvény szerint azt a személyt, aki 100 gulden értéknél több közösségi vagyont használ saját maga gyarapítására, esküjével ellentétben, halálra ítélik. Segesvár városi tanácsa és a százak tanácsa Johann Schuller von Rosenthalt vissza nem térített közpénzek sikkasztásával, szemérmetlen életmóddal vádolta, és kard általi fővesztésre ítélte.
1703. szeptember 28-án a várbeli Domonkos-rendi kolostor udvarán (ahol ma a polgármesteri hivatal áll) végrehajtották az „erőszakos rablón” az ítéletet, és szertartás nélkül eltemették a ma is álló diáklépcső melletti régi temető alsó részében.
A pénzlopás miatti kivégzés elrettentő ereje nem volt különösebb hatással a következő években, évtizedekben, évszázadokban sem. Talán, ha ma is létezne ez a kemény törvény – halál a lopásért – sok fej lehullana?!
A történethez szorosan kapcsolódik, hogy Johann Schuller von Rosenthal alias Hadnagy János jó viszonyt ápolt Erdély magyar hatalmasságai némelyikével, akik nem is óhajtották, sőt ellenezték Schuller kivégzését, míg legfőbb ítélőbírója, Zabanius, alias Szász János annál kevésbé értett egyet a magyar főurakkal. Így várható volt, hogy a vitatott ügynek folytatása lesz. Ismerkedjünk meg közelebbről is a további tragikus fejlemények főbb szereplőivel.
Jean Rabutin tábornok (1642–1717), teljes nevén Jean-Louis Rabutin de Bussy, németesen Johann-Ludwig von Bussy-Rabutin francia származású arisztokrata kegyetlen zsarnok volt. Kortársai (és tettei) szerint magyargyűlölő, kiégett, keserű ember, beceneve „a gőgös”, 1695-től a „haldokló Erdélyországban” állomásozó osztrák hadsereg főparancsnoka, a katonai hatalom megerősítője és megtestesítője, élet-halál ura Erdélyben. Történetünk idején a guberniummal együtt Nagyszebenben tartózkodott. A Rákóczi-felkelés idején és után számtalan magyar ember halála és értékes épület, vár, várkastély megsemmisítése kötődik a személyéhez. A segesvári Rosenthal elítélésében, kivégzésében azonban nem feltétlenül értett egyet Szász Jánossal és a bírákkal, sőt – mint látni fogjuk – adott pillanatban Szász János ellen fordult.
Johann Zabanius von Harteneck (Hans Sachs, Szász János, 1664–1703) az erdélyi szászok nagy tehetségű személyisége és érdekképviselője gyermekként került Erdélybe a felvidéki Szepességről, ott ugyanis szlovák származású édesapja iskolaigazgatóként és lutheránus prédikátorként állandó üldözésnek volt kitéve az osztrák katolikus hatalom részéről, ezért áttelepedett Nagyszebenbe. Johann már Szebenben, majd Tübingenben (Németország) végezte iskoláit, képzettségben elérte kora legnagyobbjai – mint például Bethlen Miklós – szintjét. Külföldi tanulmányai végeztével hazatért Nagyszebenbe, és gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán. 1690-ben, 26 évesen jegyző, és nemesi címet is nyert Sachs von Harteneck néven. Az 1692–1693-as években, bécsi tevékenysége alatt a szász érdekek szószólója a régi jogok visszanyeréséért. 1695-ben székbíró, majd Nagyszeben polgármestere. 1697-től királybíró és szász ispán (a szászok „grófja”, legfőbb tisztségviselője), de költőként is megállta volna a helyét. 1701-ben vitái támadtak az erdélyi „nációkkal”, a magyarság és a székelyek között népszerűtlenné vált, és számtalan ellenséget szerzett magának az egységes adózás jövedelem alapú megreformálása miatt. A szász közösségnek új alkotmányt dolgozott ki. A szász universitas (a szászok önkormányzati szerve) nagy tehetségű képviselőjeként napjainkban is a tíz legjelentősebb nagyszebeni személyiségek közt tartják számon, a második világháborúig szobra állt a Vár utcában.
Bánffy György gróf (1661–1708) Habsburg-párti erdélyi főúr, az osztrák birodalomhoz csatolt Erdély első főkormányzója (gubernátora) 1692-től. Református főúri családból származott, apját, Bánffy Dénest 1774-ben a „rabló” Teleki Mihály és mások ármánykodása hatására és nyomására Apafi Mihály fejedelem kivégeztette. 1693-tól haláláig Kolozs vármegye főispánja, az Erdélyi Református Egyház főgondnoka. Élete nagy részét a bonchidai várkastélyban töltötte, de a Rákóczi-szabadságharc kitörése után ismert osztrákpártisága miatt a kurucok elől Nagyszebenbe menekült, és ott is halt meg (1708), majd 1709 végén újratemették a kolozsvári Farkas utcai református templomban. Mint főkormányzó nem volt különösebben hatékony.
Bethlen Miklós kancellár, híres történetíró (1642–1716) Segesvár közelében, Kisbúnon (Alsóbún) született, apja, Bethlen János, a független Erdély kancellárja és történetíró csodálatos kastélyában. Az egykori kastélyt ma már hiába keressük, 1989 után teljesen romba dőlt. Bethlen Miklós több mint három évtizeden át fontos szerepet játszott Erdély történetében. Gyermekkorában Apáczai Csere János tanítványa volt, majd külföldi, németországi (Heidelberg), hollandiai, angliai és franciaországi egyetemeken tökéletesítette tudását, bejárta az említett országokat, közben jelentős nyelvismeretre tett szert. 24 éves korában fejezte be tanuló- és vándoréveit. Hadi szolgálatra vágyott, így került Csáktornyára, Zrínyi Miklós író, hadvezér udvarába, de odaérkezése után rövidesen csak a neves író szerencsétlen halálának lehetett hiteles tanúja. Velencei utazása során az olasz nyelvet is elsajátította.
Bethlen Miklós 1695-tól 1704-ig Erdély kancellárjaként gyakran, akár hosszabb időn át is Nagyszebenben tartózkodott, gyakran beszélt a számára is inkább ellenszenves Rabutin tábornokkal, azon kevesek közé tartozott, aki francia nyelven társalgott Rabutinnal, ez utóbbi nagy örömére.
Bethlen Miklós gróf 1704 áprilisában megírja Columba Noe, Erdély független fejedelemséggé alakítását szorgalmazó röpiratát, amely Rabutin kezébe kerül, aki felhasználja ellene. Még áprilisban eltávolítják kancellári tisztségéből, majd letartóztatják. 1708-ig Nagyszebenben egészségtelen körülmények között raboskodott, később Bécsbe szállították. Már útközben elkezdte, majd Bécsben fejezte be fő művét, az Önéletírását. Később felmentették az eredeti vád alól, de Erdélybe már nem térhetett haza, Bécsben halt meg 1716 októberében.
Erdély korabeli vezetői közül hárman, név szerint Rabutin, Bánffy és Bethlen nyíltan tagadták a segesvári Johann Schuller von Rosenthal elítélésének és kivégzésének jogszerűségét. Azt állították, hogy Szász János és a bírák figyelmen kívül hagyták a császári kegyelmet, ez felségsértésnek minősül, továbbá, hogy nem vették figyelembe Rosenthal nemességét, és a halálos ítélettel megzavarták Segesvár város békéjét. Mindezek után gondoskodtak a „bűnös” Hans Sachs von Harteneck (Szász János) letartóztatásáról, ügye tárgyalásáról és elítéléséről. A letartóztatási parancsot a gubernium minden tagja aláírta. A hatalmon levők megegyeztek a szász lakosság által tisztelt és szeretett Harteneck kivégzéséről, de azt állították és terjesztették, hogy Harteneck megbüntetése semmi rosszat nem jelent a szász nemzetnek. Erdély országgyűlése is bizonyítottnak nyilvánította a vádakat, és Szász János kivégzését helybenhagyta.
Bethlen Miklós később, száműzetésében írt Önéletírásában több oldalon keresztül foglalkozik Szász János személyével, tevékenységével, az ellene felsorolt vádakkal, kettejük viszonyával: „Szász János sokszor volt az ellenem való dolgokban…, Szász J. nékem halálos ellenségem volt (...), de bosszúállástól tiszta vagyok”. Felsorolja az általa vélt vagy ismert vádakat is, íme néhány ezek közül:
Szász János több személyt is hamis vádakkal megöletett (Bethlen ezeknek felsorolja a nevét is, magyarok és szászok is vannak közöttük). Szász J. feleségével „kedveskedett” a gubernium több tagjának is. Testvéröccse mátkáját „megterhesítette”, és egy gonosz által a terhességet megszakíttatta (abortáltatta). Szorgalmasan tanulta a mérgek készítésének mesterségét. Hasonlóképpen egy kerci lánynak mérget adott (abortálásra), de az meghalt. Sok nővel (férjes és nem férjes) paráználkodott. Boszorkányokkal egyedül sokat beszélgetett. Bűneit ismerő szolgáit megölette. „Irtóztató gonoszságainak pohara megtölt, és el kell vesznie.”
Valószínű, hogy Szász János nem volt olyan megrögzött bűnöző, gonosztevő, amilyennek ellenfelei leírták. Rabja volt szenvedélyeinek, hatalomvágyának, önzésének. Az bizonyos, hogy léha felesége is hozzájárult bukásához.
1703. december 5-én a fiatal (39 éves) Johann Zabanius Sachs von Harteneck, Szász János feje is porba hullott Nagyszeben főterén. Ősz atyja készítette fel a halálra, áhítatos énekekkel fohászkodtak a Mindenhatóhoz. Kevesebb mint három hónappal élte túl segesvári „áldozatát”, Johann Schuller von Rosenthalt, aki viszont 73 évet élt, „hosszú ideig habzsolva az életet”.
A következő évtizedekben, évszázadokban számos szász történész, író, költő történelmi tárgyú és szépirodalmi művében (regény, dráma, vers) foglalkozott Szász János (Hans Sachs) és Hadnagy János (Rosenthal) életével és halálával. A nyomtatásban megjelent irodalmi alkotások mindegyikében Harteneck a pozitív nemzeti hős és Rosenthal a romlott, erkölcstelen negatív szereplő. A két személyiség élesen szemben áll: Szász János Európát képviseli, ahol virágzik a kultúra, a művészet, Rosenthal Ázsiát testesíti meg, ahol minden förtelmes.
A szász népi öntudatot táplálta a germán eredet, származástudata, büszkesége, ez elősegítette az elkülönülés folyamatát. Abban a korban a magyar „urakkal paktáló” Rosenthal nem illett be ebbe a sorba, emberi hibái mellett ezért is közmegvetésnek volt kitéve a szászok vezetői részéről.
Az egykori segesvári polgármester, Rosenthal terjedelmes háza 320 év múltán is teljes pompájában áll Segesvár főterén, üzleteknek, patikamúzeumnak és lakásoknak ad teret.